Honderü, 1843. január-július (1. évfolyam, 1/1-26. szám)
1843-04-22 / 16. szám
523 töltem-e nagyságtokat illy szép utjokban ? De igen. S minthogy a magyarnak annyi kívánnivalója van még, engedje nagyság is, hogy óhajtás kezdje köszöntésemet, miszerint kérem és kérem, hogy mi felé eddig olly hőn dobogott keble, a hont, most — határain lakván — tettel s példaadással boldogítani, annak nyelvét szép házkörében fölvirágoztatni s igy magasabb honleányi hivatásának dicsően megfelelni — méltóztassék. Szép s dicső ügyben apostolkodnék nagysád, hogyha, mint szivárvány a színeket, honunk’ minden kun időző hölgyeit körébe vonná, s annyi elvesztett leányt adna vissza a tisztes anyának. Ő szóljon velök nagyságod! Ha Meneniusz Agrippa bőszült honfitársainak az elhagyott falak közé visszaköltözést annyira szivekre tudá kötni, hogy bár zsarnoki kény készté őket a távozásra, mégis megtérnének, s ha a görög lantos’ húrjai’ rezgésére nyomdokit követték a szelídek s vadak, hogy’ lehetne az, hogy magyar hölgyeket ölelő rokonkarok várván, s a lantos hangjainál szívrehatóbb szava a honnak esdvén, süket füleket érintőének a hangok. Csak nőkebleket indítson nagyságod a honba térésre, a férfiak, mint ezeknek satellesei, bizonyosan követni fogják őket. Mondja nagyság, hogy Budapest fölvirágzott, hogy minden nyomon a művelődés újabb jeleivel találkozni, kecsegtesse őket, a fiúkat, avval, hogy Pesten franczia társaság működik, a Honderű minden nemesebb vonásu tetteiket, sőt ollykor — mire olly kevélyek — díszöltözeteiket is, föl fogja jegyezni, súgja meg a magasabb lelkűeknek, hogy itt is szép hivatásu nőegyesület létezik, és igy alkalom van szépet s nemest, titokban vagy világ’ láttára, elkövetni. De emlékeztesse nagyságod a bécsi magyar hölgyeket mindenek fölött arra, hogy mire őseink annyira büszkék valának, s mit a jelen ivadék’ jobb része olly hévvel ápol, a magyar nevet ne csak czímereik s czímeiken viseljék, hanem, mit talán apáik bűnösen elmulasztanak, azt önigyekezetökkel pótolják helyre. Alig hiszem, hogy egy néposztályt nagyobb átok sújthatna, mint ha nemzetiségéből kivetkezik; semmi pedig ezt inkább elő nem mozdíthatja, mint azon közönyösség, melly ferde nevelés és tán rosz példaadás által az ivadék’ keblében olly könnyen csírázik. Ki fogja pedig azt hinni, hogy bármelly magyar család’ unokája nem fog igyekezni annyira jelentős kifejezését elődinknek, az „igaz magyar“ nevezetet megérdemelni ? Ha a szép testvérváros’ falaihoz közeledik a gőzös, s nagyságtok’ társasága partra száll, örömmel fogom a haza’ megtért polgárnőit üdvözölni, ha pedig levelem érdekében csak néhány családot is maga-