Honderü, 1844. január-június (2. évfolyam, 1/1-26. szám)

1844-01-06 / 1. szám

. De többször számolásból a jövőre kopárra szívjuk a gazdag jelent. És itt a habzás, s itt van gondotok Jelen s jövő, mik közt hányattatunk, Majd jobbra balra, mint szükség vezet, S mikép az ész szól, s zajg indulatunk. Újévnek örvendsz tán? Örvendj, ha bízol, Örvendni szép, s ez már jótétemény, Elfogy nehány nap e jó bizalomban, De sújtva állhatsz még év’ közepén. Örvendjetek hölgyek, kiket menyegző’ Virágfüzére fog diszítni fel, S Örvendjetek mind, a kiket remények’ Biztos világa int és foglal el! Nyugodt leendők én ; s örömem ez, Hogy megszámlálvák újév napjaid, S jó, rosztul, mik kebledben rejlenek, Kimért határig tartnak csábjaid. BEÖTHY ZSIGMOND. ^-------------"----" ~ MUTATVÁNY JÓSIKA MIKLÓS’ ,ÉLET’ UTJAI1 CZÍMÜ LEGÚJABB REGÉNYÉBŐL. Ha az ember e változatos életben mindig bizonyosra számíthatna, ha nem volna annyi apró körülmény, melly legszebb, legüdvesebb föl­tételeink elé tűzi magát, s előbb utóbb meggyőz arról, hogy a világ­ban biztosan két napra sem lehet előre számítni, és akkor­­ kevesb okunk volna a jóltevő leplet dicsérnünk, mellyet az örök gondviselés jövőnk elé vont. Nem egyszer az életben veszt saját jellemünk s szilárdságunk mások által erőben s alaposságban. Mit használnak legnemesb elhatá­rozásaink, ha a sors, vagy egy véletlen, ingatag jellemű lényekkel hoz kapcsolatba. S — szóljunk igazat — a legkeserűbb tapasztalások, a legsebzőbb csalódások biztos óvszerek-e újabbak ellen ? Kivetkőztetheti-e a nemes szivet egész bizodalmából mások iránt, ha csalatott, ha kiábrándultnak hiszi magát; lélekből állunk-e egészen, s nem kell-e örökös viszonyban az anyaggal, melly lelkünk’ hüvelyéül szolgál, minduntalan ingatag létünkről meggyőződnünk? — Nem va­gyunk-e ollyanok mint az óra, mellynek ha egyetlen kereke megakad, vagy egy porocska szorul gépezetébe, czéljától messze tévedez, vagy

Next