Honismeret, 1976 (4. évfolyam)

1. szám - 300 éve született II. Rákóczi Ferenc - Rákóczi nyomában Máramarostól Kővárig (Dr. Kovássy Zoltán)

300 éve született II. Rákóczi Ferenc Rákóczi nyomában Máramarostól Kővárig Történelmi jubileumot ünnepeltünk 1976. március 27-én, II. Rákóczi Ferenc szü­letésének 300. évfordulóját. Ebből az alkalomból illő felelevenítenünk annak a vi­déknek kuruckori emlékeit és hagyományait, melynek népei elsőként bontották ki a szabadság zászlóját. Az elnyomott jobbágyok már kezdetben Rákóczi mellé álltak, de Máramaros ne­messége csak akkor csatlakozott a fejedelemhez, amikor az Ilosvayak augusztus 17. éjjelén csellel elfoglalták Huszt várát. Ettől kezdve a megye egyik legerősebb tá­masza lett Rákóczinak. Ez nem csak katonaállítást, vagy politikai támogatást, hanem a kuruc haderő ellátásában, utánpótlásában is komoly segítséget jelentett. A rutén és a román nép, a városok magyar lakosságával együtt nagy lelkesedéssel fogadta augusztusban a megyébe érkező beregi zászlóaljakat, hiszen a jobbágyok régi vágyaik megvalósulását remélték a szabadságharctól. Huszt vára és városa kiemelkedő helyet foglal el a szabadságharc politikai törté­netében. Maga a fejedelem is járt itt, s a házat, ahol megszállt, lebontásáig „Rákóczi kastély"-nak nevezték. 1706-ban az erdélyi és magyarországi szövetkezeti rendek itt tartották országgyűlésüket, és 1709-ben ez a város adott ismét helyet az erdélyi or­szággyűlésnek. Máramaros azonban nemcsak fontos politikai döntések színtere volt, de maga a megye is sokat köszönhet iparfejlődése terén a kuruc mozgalomnak. Mindenekelőtt a híres máramarosi sóbányák — Aknasugatag, Rónaszék, Aknaszlatina — szerepét kell kiemelnünk, hiszen a só a fejedelmi hatalom fontos jövedelmi forrása volt. Amint a megye a szabadságharc oldalára állt. 1703-ban Rónaszéken megnyitották a „Rákóczi" aknát, melynek emlékét évtizedeken át — a bánya elöntéséig — egy felirat őrizte. A kuruc katonák fizetését nagyrészt a kősó biztosította, s ezért Rákóczi több, védelmi jellegű gazdasági rendelettel szabályozta a sószállítást, a külföldi sókereskedők­ mű­ködésének, a sóbehozatal korlátozását és megállapította a sóárakat, mely szerint „egy erdélyi kősóért 3, a máramarosiért 2 dénár hajtandó be." Az évszázadok óta virágzó és intenzív sóbányászat mellett a hegyekben kénbá­nyák után kutattak, majd amikor Huszt várának 1706. évi leltározása kapcsán Pap Mihály kapitány több puskaport és salétromot kért, gr. Bethlen János azt javasolta a fejedelemnek, hogy Huszton szereljenek fel salétromgyárat. Rákóczi — némi ké­séssel — két év múlva intézkedett ez ügyben, s így kezdett működni a három salét­romfőző üst, mely „ha folyamatosan munkál 3 vagy 4 mázsa salétromot" állíthatott elő havonta. Ugyancsak fontos terméke volt Máramarosnak a kecskebőr, melyről úgy rendelke­zett Rákóczi, hogy „azokra karmazsin csinálása kedvéért" nagy szükség van Huszton, s ezért itt kordován-gyárat építtetett. Meghagyta a számvevőknek, ne engedjék, hogy a bőröket elszállítsák a megyéből. Minthogy a kuruc katonák között igen ked­velt volt a piros és sárga csizma (melyeket török területről drágai áron importáltak), így Huszton színes bőrt is gyártottak. Huszt mellett az Erdély határát védő Kővár vára volt az a másik erősség, amely ugyancsak híven kitartott a fejedelem ügye mellett. A vár és környéke védelmét el­látó „bátor hegylakók"-at maga Rákóczi is dicsérő szavakkal említette, visszaemlé­kezve arra az időre, amikor 1705 őszén, a zsibói csata után fellovagolt a várba. A vi­dék lakossága — a román néphős, Pintye Grigor mellett — napjainkban is „Rákóczi vár"-nak nevezi a régi romokat, melyeket most hoznak újból napfényre. Ennek a történelmi korszaknak emlékét őrzöm, az 1713-ban császári parancsra felrobbantott 3

Next