Honismeret, 1987 (15. évfolyam)

HAGYOMÁNY - Gazda István (összeáll.): Révai Leó egykori antikváriuma - a kortárs szemével

kább jelzők sokszor indokolatlan alkalmazása mellett, könyveinek árát is e szerint drága, drágább és a legdrágább árakat szabni szokott, szinte sokszor semmi egyéb indoknál fogva, minthogy többet nyerjen rajtuk. Az ilyen antiquarius túlzott drága, felcsigázott áraival nem csak hogy nem tájékoztat senkit, nem csak hogy nem szabályozza az antiquar könyvpiac árait, hanem a közönséget egyenesen tévútra vezeti és elámítja. Ezt bebizonyítani nem kerül fáradságomba, s példámat csak úgy az ágról szakasztom le. — Ott szerepel Révai Leó 18. számú katalógusának 43. és 44. száma alatt Rábainak Ungariae Palatini 2 frttal, és ugyanezen szerzőnek Ungariae reges, szintén 2 frttal. Ha már most állna Szana Tamás mondása a becsárra és valódi értékre nézve, s ha e két művet megvenné valaki négy forinton, vevőnek okvetlenül abban a hiszemben kellene lennie, hogy ő most csakugyan négy forintot megérő két művet szerzett be Révai Leótól. Pedig dehogy szerezte be a harminckét osztr. értékű krajcárnál nem drágább s valódi értéke szerint becsült két könyvet. Nemde szörnyűség! Szana Tamás szerint a négy forint értékű könyvnek tehát csak 32 krajcár lenne az igazi értéke? Igen bizony, csak annyi, mert aki ezt 32 kron, tehát 3 frt 68 krnak megtakarításával be akarja szerezni, nem antiquarice, hanem újonnan és nem egy példányban, hanem talán százban is, az fáradjon fel a budai várba és vegye meg az egyetemi könyvnyomdánál. Nos, szolgáljak még több ilyen példával, melyek állításomat beigazolják és Szana Tamás meggondolatlan mondását ad absurdum vezethetik? Hanem ezzel nem mondottam még el mindent. Be kell bizonyítanom azt is, hogy Révai Leo antiquariumának árai egyáltalán csakugyan a legdrágábbak. Ez sem valami nehéz, noha fáradságos dolog. Hasonlítsuk össze a hazai és külföldi antiquariusok könyvjegyzékeit Révai Leóéival, s mint azt tevém magam is, egy nem is jelentéktelen tabelláris lajstromban megjelölvén kétszáznál több oly művet, melynek ára Révainál a legmagasabb. Hogy a sok közül csak egy példát hozzak föl, ott van Demjénnek História criticája Katonától és ott Révai példánya: a már e két jegyzék összehasonlítása a reflektánst nem csekélyebb mint 80 frtnyi különbletre figyelmezteti! De bebizonyításom nem is nyerhet sokat sem ezen egy példa által, sem elkészített lajstromom egész hosszú sorozatának bemutatásával sem, mert az antiquarkönyvek valódi vagy megközelítő értékeinek megbecslésére tulajdonképpen egészen más tényezők szoktak lenni befolyással, különösen nálunk és ma, hol és midőn a szaporán és sűrűn előforduló könyveknél éppen úgy, mint a ritka, ritkább és legritkább régi nyomtatványoknál mindenek előtt csak azoknak procenentája határozza meg az árakat, nem pedig az antiquariusoknak árfolyama a legkevésbé egyeseknek kisebb-nagyobb nyerészkedési vágya. A beszerzési árnak — ezt ismételten hangsúlyozom — csak másodrendű befolyása van az antiquarkönyveknek antiquariusok által, mint üzletemberek által való árkiszabásaira. (. . .) Ha továbbá még szaporábban előforduló könyveknek, mint például Bod Péter és egyéb sok más magyar író könyveinél, vagy minő a Széchényi könyvtár katalógusa stb., miket csupán az antiquariusi praxis bír meghatározni és szemmel tartani s miknél a helyes becslés majdnem kiszabott határok közé van szorítva a praxis és a verseny által, egy antiquarius még sem tartja magát ehhez, s könyveinek oly árakat szab, melyek sem azoknak igazi provenientiájának, sem a beszerzési árnak, de még a concurrentiára való tekintetnek, sem felelnek meg, attól az antiquariustól méltán megtagadhatjuk — ha nem is a könyvek helyes becslésének képességét, de minden bizonnyal az ő általa szabott árak, mint árszabályozó, mintaszervekre hivatkoztatásának jogosultságát. Márpedig Révai Leó nem mentheti ki magát az ő általa is használt ilyen antiquariusi „fogások" vádja alól, mert ott a katalógusai, melyekben például a „Historia diplomatica de statu regilionis evang. in Hungaria stb." című, nem éppen közönséges, de nem is nagyon ritka művet egyik katalógusában „Höchst seltenes . . . Werk" -nek mondja és 25 frtra tartja (Demjén 20 forintra, mások 10—15 forintra tartják), más helyütt pedig a „Selten!" jelzéssel emeli ki, s ha aztán valaki neki kínál egy példányt 9 frtért, és pedig nem is kész pénzen, hanem cserébe más antiquar könyveire, azt írja levél útján feleletül: „Besten Dank, reflective darauf nicht, da ich für den" „ersten Rummel" „mit 12 (zwölf) bis 14 (vierzehn) Exemplaren vollauf genug habe." Ez nem szorult ugyan commentárra, de mégis érdekes megtudnunk, hogy Révainak e „selten" és „höchst selten" műből 12—14 példánya hever a raktáron, melyet ő 25 frtra tart az eladásnál, de melyért 9 frtot sem fizethet a vételnél, illetve a cserénél más, általa már szintén jól felcsigázott árú antiquáriákért! Már most hol itt az „igazi" érték? Hát az „igazi" érték Révai szerint csak az eladásnál létezik, a vételnél pedig mutatkozik az eladóra nézve a „valódi" érték, hogy ez milyen, kiszámíthatja minden elemi iskolás gyermek! (. . .) Egyáltalában az antiquar-könyvkereskedelem egész foreeje a bevásárlásban fekszik, viszont a beszerzési ár a katalógusárak kiszabásánál a legcsekélyebb szerepet játszik. Azonkívül az antiquarius minden tényezővel számol a bevásárlásnál: a megszorult vevő zavarával éppen úgy, mint az eladó könnyelműségével, tájékozatlanságával vagy tudatlanságával, az árleszorítás a potomságig pedig az ő üzleti tíz parancsolatjának egyik legfőbbje. Ha aztán az ilyen antiquárius a potomságért vásárolt könyveket nem csak hogy méltányos árakon nem adja tovább, de azoknak az árát más antiquáriusok árához képest még felcsigázza, vagy a könyvpiacon még közforgalomban lévő könyvek árát is a bolti árnál fönnebb tartja, arra nem Szana Tamás magasztalása illik rá, hanem Shakespeare egy színdarabjának ismert alakja, melyet megneveznem fölösleges. De talán már többet is árultam el az antiquariusok titkaiból és talán már nagyon is visszavezettem Szana Tamás nagy mondását valódi értékére. Révai Leóról pedig talán már a kelleténél is túl porolgattam le azt az antiquariátusi port, mely idők folyamán meggyűlt az ő kabátján. Ne vegye rossznéven, mert tartoztam vele a hazai antiguar könyvkereskedelem megsértett önérzetének is, Szana Tamásnak is, Révainak nemkülönben, és végre magamnak is.