Honismeret, 1995 (23. évfolyam)
TERMÉS - Böszörményi István: Petőfi Losoncon
Petőfi Losoncon Százötven esztendeje, 1845 tavaszán, nyarán járt Petőfi Sándor a „zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes" táján. A Sárosban és Szepességben töltött hetek után, Gömörországot végigjárva Losoncon fejezte be felvidéki útját, melynek emlékeit számos szép vers, útirajz őrzi. Losonc, de környéke is - Fülek, Somoskő, Salgó, Gács - jellegzetesen egyéni hangvételű tréfás, sőt ironikus leírásokban elevenedik meg az Úti jegyzetek olvasója előtt: „Losoncra menvén Várgedéről az út Füleken visz keresztül, hol szinte romokban fekszik az egykor nevezetes vár. Természetes, hogy összejártam. (...) Fülek, sokáig volt a török kezében. Ha naponként abból a borból kellett volna inniok, mellyet én itt a kocsmában ittam, fogadom, száz évvel előbb szabadult volna meg tőlük Fülek. (...) megálltunk a kovács előtt, mert egy lovat patkoltatni kellett. Én még most is igen szeretem a kovácsműhelyeket, gyermekkoromban kovács akartam lenni. S nem lett volna-e jobb? most piszkos kezekkel verném a vasat, ahelyett, hogy engem vernek piszkos kritikusok. (...) Losoncon egy hetet töltök. Dicsőséges eszem-iszom világ volt! (...) egyébiránt szellemi élvezetek nélkül sem szűkölködtem, mert Losoncon sok lelkes barátom és sok kedves leányka van. Azt is híresztelték (...) hogy házasodom (...) de mindazonáltal e hírt csak mendemondának vagyok kénytelen nyilatkoztatni (...) megnyugtatására hazám mindazon hölgyeinek, kik érettem tán titkon epednek... Losonc igen mulatságos kis város (...) a deákság gyakran verekedik. Hős fiúk, az idén is agyonvertek egy csizmadialegényt. Béke hamvaira! (...) és borostyán a ti homlokotokra, hazámnak ifjú bajnokai! És Losonc egyébként is mulatságos városka. Nem említve fürdőjét, van itt egy úriember, ha az utcán mutatkozik, az egész város gyerkőcei fütyölni kezdenek. E hajborzasztó zene kíséri őt utcából utcába. (...) Szinte Losoncon van egy öreg funerátor, kire a város egyetemes fiatal sarjadéka azt szokta kiabálni, hogy Kuvik, kuvik! (...) És a jámbor aggastyán békén tűr, mígnem türelme megszakad, ekkor a gyerekek után lódul és hajigál utánok tégladarabokat (...) de a gyerekek megfeszítik gyors inaikat, egyet iramodnak, s kétszerezett energiával replicáznak a tégladarabokra, ordítván, süvöltvén: Kuvik, kuvik! Hiába, ez a sorsa az ártatlanságnak ezen a gyalázatos világon! Losoncról Balassa-Gyarmatra mentemben semmi baj sem ért, kivévén, hogy a köpönyegemet Losoncon felejtvén, érte a kocsist vissza kelle küldenem majd félórányi járásról - a kocsis visszafutott s elhozta a köpönyeget, de nem az enyémet, hanem másét, s így magamnak kelle visszalódulnom..." Petőfi szubjektív élménybeszámolóját jól kiegészítik losonci vendéglátójának Szeiler Antalnak visszaemlékezései, melyek sok érdekes adalékot tartalmaznak nemcsak a losonci látogatásról, de Petőfi személyiségéről is. Steiler, a losonci ref. lyceum rektorának fia, 1844-ben Pesten ismerkedett meg Petőfivel és egy év múltán, mint fiatal ügyvéd látta vendégül a költőt losonci lakásában, melyet Karády Ignáccal (Kossuth Lajos fiainak későbbi nevelőjével) együtt bérelt. Petőfinek, kívánsága szerint két szobát bocsájtott rendelkezésére, mert a jeles vendég kikötötte, hogy csak akkor marad, ha őt még a szomszéd szobában sem háborgatja senki. A költő jelenléte persze lázba hozta Losonc városát, folyton meghívásokkal és látogatásokkal ostromolták, melyeket ő többnyire visszautasított. Egy alkalommal ki is fakadt: „... nem vagyok én medve, hogy mutogassatok!" Voltak persze olyan losonciak is, akiknek társaságában Petőfi szívesen időzött... Ilyen volt Steiler jegyese, Penchy Vilma, aki nemcsak rajongott a költészetért, de maga is irogatott. Az „ábrándos serdülő leány" megnyerte Petőfi rokonszenvét, sokat beszél- 68