Honismeret, 2001 Különszám
ELŐSZÓ Az ember - egyebek között - azzal is kiemelkedik a Földet benépesítő élőlények sorából, hogy a kromoszómáiban, génjeiben hordozott biológiai öröklődésen túl, ősidők óta elméjével is őrzi, s beszéddel - dalokkal, mesékkel, mondákkal, történetekkel - is átörökíti az előtte élők által megismert, szellemileg feldolgozott tapasztalatokat. A természeti, a szóbeliség állapotában élő népek egészen különös egyéni és közösségi emlékezőtehetséggel rendelkeznek, s képesek nemzedékek hosszú során átörökíteni elődeik tudását. Az emberiségnek ezt az önmagában is csodálatos szellemi teljesítményét sokszorozták meg a tudás forrásainak tárolását lehetővé tevő módszerek, technikák és intézmények. A tapasztalat, a tudás és a gondolat konzerválásának, őrzésének technikája természetesen koronként változott. A fába vagy agyagba vésett jelektől az elektronikus számítógépek memóriájáig sokat fejlődött a módszer és a hatékonyság, de a cél mindig ugyanaz maradt: a tapasztalat és a gondolat megőrzése a következő nemzedékek számára. Az e célt szolgáló intézményeket ma közgyűjteményeknek nevezzük. Klasszikus tartalmukban a múzeumok főként tárgyakat, a levéltárak kéziratos emlékeket, a könyvtárak pedig nyomtatott szellemi termékeket őriznek. Ma elsősorban ezek a közgyűjtemények őrzik számunkra az emberiség, a nemzet, a szülőföld múltjára és jelenére vonatkozó tudásanyagot. Ismernünk, szeretnünk és használnunk kell őket, akár családunk, akár szülőhelyünk, lakóhelyünk, akár országunk, nemzetünk múltjának ismeretére vágyunk. Márpedig az elődök szellemi öröksége iránti érdeklődés az egyik legszebb, legnemesebb, örök emberi tulajdonság. Nekünk magyaroknak soha sem kellett szégyellnünk gyűjteményeinket. Bár mostoha történelmünk sokat pusztított bennük, de drágaságszámba menő régészeti leleteinket, ezeréves okleveleinket, nyelvemlékeinket, kódexeinket, Corvináinkat, ősnyomtatványainkat őrző egyházi, családi és állami gyűjteményeink mindig is rendkívül gazdagok és értékesek voltak. 2002-ben emlékezünk gróf Széchényi Ferencnek arra az önzetlen és nemes cselekedetére, amellyel kétszáz esztendővel ezelőtt páratlan értékű könyvekből, kéziratokból, metszetekből, térképekből, érmekből álló magángyűjteményét a nemzetnek ajándékozva, megalapítója lett a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Széchényi Könyvtárnak.