Honművész, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-11-19 / 93. szám
lemért, ’s gyűilölségért imide, amoda ne tekéntsünk, a’ vármegye szabadságát semmibe meg ne bántsuk, a’ nemességnek Tisztességét bötsületűt mindenben megadjuk; igaz elég lészen röviden erről. A’ többi között azt sem felejtsük ell, és bátor ugyan az oda fent való dolgokhoz jegyezzük, hogy ha olly titkunk vagyon, vagy urunk vagy Barátunk dolgáról, ki nem az mi Tisztünket nézi, és kivül nem szükség más ember Tanácsát vennünk, ne legyen bennünk olly szokás, hogy valakinek megjelentsük, mert gyakorta a’ kinek megmondjuk, az is megjegyez belőle, azt gondolván, hogy az, mit önökie más Barátunk felöl megmondunk, es felöle is megmondanánk más Barátunknak. Ebből az következik, hogy nekünk sem mernek bízvást szóltani, ha pedig magunknak vagyon olly dolgunk, kit kívánunk, hogy más elhallgasson , tartsuk meg ama Seneca versét: Alium sibere quod voles, prius sile, azaz: valamit akarsz, hogy más eltitkoljon, te magad titkold el először. Megmagyarázom a’ három szóknak ketteit, kikről a’ mint oda fent mondám gyakran gondolkodni kell; először: Hogy Kegyelmed ott uj ember; másodszor: Hogy Váradot bírod. Következik immár a’ harmadik: Hogy Géczi János volt előtted, melly szónak , mi ereje és haszna légyen értelmével, igy enyihán szóval megmondom: Ha az emberben a’ méltatlan dütsösségnek fölöttébb való kívánsága nem volna, ugyan kívánni kellene azt minden rendeknek, mind Fejedelemnek, mind Tisztartonak , mind egyébnek, hogy ez előtte abban az állapotban jeles , és ditséretes ember lett volna, kinek tsak emlékezete is eö nékie bizonyos vezér, és jó Példa lehetne. De miért hogy gyarló emberek vagyunk, és Természet szerént, a’ mi magunk hírét nevét szerettyük inkább az másénál, megszoktunk azon szomorkodni, mikor más ditsiretesben forgodik dolgaiban nálunknál, és a’ más ember ditsíretit magunk gyalázattyának tartjuk. Az előttünk való jeles ember után nehéz jó nevet vennünk, a’ rész után könnyű. Sándor után is voltak jó fejedelmek Macedóniában , de azoknak világosságokat mind Sándor fogta el, ki miatt nagy ditsíretre nem mehettek. Ha Mátyás Király után nem Dobre László, hanem az a’ jo Lajos Király, kit a’ Magyarok az eö bölcsen viselt dolgaiért ördöngösnek hínak, magyar országban Király lett volna, nem maradt köztünk ilyen híre Mátyás királynak; de mi szükség ily nyilvánvaló dolgokra példát hozni? Kétség kivül hidjük azt, hogy a’ ki jó hirt, nevet akar dolgaiban venni, fölljebb kell az szemét nyitni, ha ditséretes után vette fel a Tisztit.