Honművész, 1838. január-június (6. évfolyam, 2-52. szám)

1838-04-22 / 32. szám

243 lóvilágra, érintővilágosságra (Streiflicht); 3) a’ reflektált, vagy visszavetett világra; — 4) főárnyékra; —­ 5) vetett árnyékra. NOVAK DÁNIEL: RÉGISÉG. Tersatto vár régiségtani kincsei. — Azon sok nevezetesség között, mellyekkel Liburnia dicsekszik, a’ magyar ten­gerparti tartományban, Fiumétól fél órányira, az egy hegyormon fekvő Tersatto, szinte első helyet foglal­ el, ’s művészet és régi­ségbarátokra nézve rövid időn még fontosabb leend. E’ falu felett, m­ellyhez egy kigyózó utón kivü­l még több szakaszra osztott, 416 kő­lépcső vezet, szikláktól környezett, délre nyúló halmok dombo­­rán egy régi vár székel, mellyből még hét, részint kerekded, ré­szint négyszögű torony­­­fallal összefoglalva felényire fennáll E’ tornyok némelly helyen úgy kikönyökölnek a’ sziklákra, hogy a’ gyönyörű Louiza-ut szinte függőlegesen kanyarodik­ el alattok; az említett út alatt pedig csapinósan a’ Retcsina és Fiumara forrásokból eredt folyócska fut­ le, melly Fiumara név alatt a’ városba nyúló kikötőt vízzel tartja, ’s a’ vártól mintegy óra­ negyednyire tengerbe ömlik. E’ várat, mellynek helyén, miként egy a’ tersattoi Ferencziek kolostorában találtató krónikából megbizonyodik, már Roma ural­kodása idejében erősség állott, 1­ ső Rudolf idejében a’ Frangepánok­ bírták, ’s e’ korban ura Miklós, horvát országi bán volt. Későb­ben, idő múltával többféle család kezére esett; végre a’ 17-dik szá­zad második felében, midőn a’ Moslimok mindenfelé pusztítottak, mint fontos védhelyet a’ korona foglalta­ el; még később, többszöri megrongálás következésében omladozottan, Buccari birtoka lön. — Mintegy tizenkét év előtt Nugent gróf, cs. kir. osztályvezér, ’s a’ tengermelléki tartományokban főparancsnok, elhajoltatva a’ táj regényességétől, a’ várat azon czélból, hogy czélirányos építtetések ’s javítgatások mellett régiségtani gyűjtemények lakhelyévé fordítsa , megvette. Az épittetésre Paronuzzi ur, a’ velenczei szépművészetek akadémiájának egykori tanítványa, mint szobrász, építőmester, ’s intézkedő ügyel­ fel. A­ vár keleti oldalán egy földalatti teremben embernyi magas­ságra készült hat márványszobor áll, mellyek Szicziliában a’ haj­dani Minturnum helyén azon korban ásattak­ ki, midőn Nugent gróf ur ott tartózkodott, mellyekkel boldogult I­ s. Ferdinand ki­rály őt megajándékozá. Ezek tökélyes arányban s bámulandó idom­ban készülve „Ganymed-et, egy Szilen-t, Mnemosiné-t, Verni* Aphrodité-t, egy kis faunt, ’s egy meg nem határozható ülő alakot is képeznek. Minthogy azonban, Ganymed-et s a’Szilen-t kivéve, két

Next