Honművész, 1838. július-december (6 évfolyam, 53-104. szám)
1838-10-25 / 85. szám
Sarolta. Mondj le a’ trónról, ’s én felejtem a’ múltakat. Aba. Nem lehet! ezt ne kívánd! e’ varázs kört el nem hagyhatom. Sarolta. ’S én csak ezt kívánom ten magadért. Aba ! — Endre neve most ajakról ajakra száll, ’s a’ pártok köteleit, mellyeket hóhéraid bárdja összevagdalt, e’ kéz újra összefonja, ’s kik eddig rémülve hallgattak, most örömmel kiáltandják : — „le Abával, éljen Endre!“ — ’s mit Gellért püspök jósolt, teljesül!“ — uralkodásod harmadik évében ellened emelkedik a’ boszú kardja : hatalom és csel által szerzett országodtól megfoszt, és életedtől!“ Aba. Asszony, ne szórd keblembe a’ féltés kígyóit, ne tégy szörnyeteggé ! Én a’ trónról nem mondok le , nem mondhatok le. Sarolta. Indulj hát törött csomakoddal a’ romlás tengerére: én imádkozni fogok értted, hogy Isten a’ fejedre mondott ítéletet szeliditse. (indul) Aba. Menj, küldd leányomat, Juditot. — mondd, atyja kéri, hogy váltsa fel anyját a’női szent tisztben; menj örökre. — Sarolta. Örökre, mert érzem a’ halál jégkárját szivemen! — Isten, ne büntesd őt érdem szerint. — (el) 5- dik JELENET. Aba egyedül. Lemondjak Endre miatt, kinek más érdeme nincs , mint hogy az Árpádoknak fiágon unokája ? ’s én mondjak le , a’ vérelsőség miatt, kit nem birt rá Bukne ? — Bukne, ez erénykép, ki előtt eltörpülök, ’s mint hold a’ napfény előtt elhalaványulok ; kit mint sajtoló felsőbb fényt holtnak szeretnék tudni, de kire tőrt emelni reszket karom. — Lemondani is asszony , ehhez kevés a’ szó : gyúrj más anyagból, lehelj belém más lelket, ha ezt óhajtod ! — (kardját leoldja, ’s egyik asztalra teszi) Törődött vagyok, pihennem kell. — Siettem, hogy enyhet, vigasztalást leljek, imás rémváz vigyorog felém. — Három éve: — miért áll el lélekzetem ? — A’ holnapi nap utósó — uralkodásom harmadik évéből, ’s mit jósolt Gellért ? „uralkodásod harmadik évében, ellened emelkedik a’ boszu kardja!“ — Hah! ha holnap nem ér baj, úgy a’ jós hazug volt; ha a’ holnapi napot túl élem, többé nem félek senkitől! — Ah! még is, öröm, vagy félelem-e e’ csomó, melly szivemre olly kínosan emelkedik ? — 6- dik JELENET. Judit jő. Aba. Judit. Atyám, parancsolsz ? Aba. (Folyvást félelem, és belső szorongás köztt) Ah ! jöjj leányon , ártatlan gyermekem, jel csevegj, mesélj nekem; üzd ki agyamból é’ sötét gondokat, jet, vigasztalj.