Honművész, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)

1841-01-03 / 1. szám

zőkben csörgedező patakként vigan székeltek­ el a’ nélkül, hogy magukon egy szellemi erő - ’s tehetségekkel gazdagon fölruházott lélek egykori sas-röptének legkisebb bélyegét is viselnék, hallga­tással mellőzvén, csak 19-ik événél, midőn t. i. atyja őt a’ cam­­bridgei egyetembe küldé, megszerzeni azon tudományokat és is­mereteket , mellyekkel az ügyészi pályának dics-koszorúját kivív­hatná, kezdjük életének vázlatát. Mondják: a’ lángész nem szenved békét, ’s az óriási lélek széttépi azon bilincseket, mellyekkel őt egy idegen kéz tulajdon hajlamával ellenkező életnemhez csatoló, ’s önmagának tör ösvényt a’ jövendőbe, az örök hit, az örök név csarnokába vezérlőt. Ez történt Dryd­ennél is. A’gyönyör, melylyel az akkori jobb el­mék termékeit olvasá, utóbb szenvedéllyé változott, melly kiolthat­­lan vágyat költött benne a’ szép­ literatura iránt. Hő képzeletében egy pálya tünt­ föl, hosszit végtelen, mellyet illatos rózsák kör­nyeztek , ’s mellynek végczéljánál a’ halhatlanság nimbusa lengett. A’ költészet vala ez, mellynek gyakorlását, elhagyván előb­bi tanulmányait, fő feladatul tűzte­ ki magának. Első műve egy magasztaló költemény vala Crom­wellre, az angol köztársaság véd­nökére. Az ünnepélyes tanban szerkesztett hízelgések mikkel e’ versezet­telve, félreismerhetlenné teszik a’ költésznek saját érde­keit tárgyazó czélzatát. Egyébiránt milly kevéssé valónak őszinték Cromwellre halmozott túlságos dicséretei kitetszik onnan is, hogy a’ köztársaságnak megszűnte ’s a’ királyi trónnak visszaállítása után az udvar mellett nyilatkozott, ’s II­ ik Károlynak irániai von­zalmát bebizonyítandó, 1660-ban „Astraea redux“ czim­ alatt egy tisztelkedési költeményt ajánlott. ’S ha a’ tettleg kijelentett haj­landóságának egyedüli czélját, a’ királynak talentuma ’s múzsája iránti figyelmét és pártolását ki nem küzdheté , csak azon körül­ményeknek tulajdoníthatni, mellyek őt nemcsak a’ művészetek e’ legnemesbikét pénzkeresetté aljasitni készteték, hanem szellemi tehetségeit is a’megkezdett józan ir­ánytól elvonván tév-útra tériték. A’ költészet roppant kertjének legszebb , ’s eredményeit te­kintve leghasznosb része a’ dráma. Dryden ennek művelésére szentelé magát; ’s ha bár a’ költészet e’ nemére — mint maga megvallá — a’ természettől hivatása nem volt, mind azáltal fárad­­hatlan ipar - ’s folytonos tanulmánynyal olly ügyességet szerzett magának, hogy darabjai napi­ szőnyegre kerülnének; sőt, mi több az angol színészet újra alakításának tervét is megkísértené, melly­nek következtében az, az idő iónjához ’s közhaladás lépcsőihez szorosabban alkalmazva, egyszersmind a’ művészet magasb igé­nyénél öszhangzatban lenne. Ez csak annyiban sikerült neki, hogy

Next