Honművész, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)
1841-01-03 / 1. szám
zőkben csörgedező patakként vigan székeltek el a’ nélkül, hogy magukon egy szellemi erő - ’s tehetségekkel gazdagon fölruházott lélek egykori sas-röptének legkisebb bélyegét is viselnék, hallgatással mellőzvén, csak 19-ik événél, midőn t. i. atyja őt a’ cambridgei egyetembe küldé, megszerzeni azon tudományokat és ismereteket , mellyekkel az ügyészi pályának dics-koszorúját kivívhatná, kezdjük életének vázlatát. Mondják: a’ lángész nem szenved békét, ’s az óriási lélek széttépi azon bilincseket, mellyekkel őt egy idegen kéz tulajdon hajlamával ellenkező életnemhez csatoló, ’s önmagának tör ösvényt a’ jövendőbe, az örök hit, az örök név csarnokába vezérlőt. Ez történt Drydennél is. A’gyönyör, melylyel az akkori jobb elmék termékeit olvasá, utóbb szenvedéllyé változott, melly kiolthatlan vágyat költött benne a’ szép literatura iránt. Hő képzeletében egy pálya tünt föl, hosszit végtelen, mellyet illatos rózsák környeztek , ’s mellynek végczéljánál a’ halhatlanság nimbusa lengett. A’ költészet vala ez, mellynek gyakorlását, elhagyván előbbi tanulmányait, fő feladatul tűzte ki magának. Első műve egy magasztaló költemény vala Cromwellre, az angol köztársaság védnökére. Az ünnepélyes tanban szerkesztett hízelgések mikkel e’ versezettelve, félreismerhetlenné teszik a’ költésznek saját érdekeit tárgyazó czélzatát. Egyébiránt milly kevéssé valónak őszinték Cromwellre halmozott túlságos dicséretei kitetszik onnan is, hogy a’ köztársaságnak megszűnte ’s a’ királyi trónnak visszaállítása után az udvar mellett nyilatkozott, ’s II ik Károlynak irániai vonzalmát bebizonyítandó, 1660-ban „Astraea redux“ czim alatt egy tisztelkedési költeményt ajánlott. ’S ha a’ tettleg kijelentett hajlandóságának egyedüli czélját, a’ királynak talentuma ’s múzsája iránti figyelmét és pártolását ki nem küzdheté , csak azon körülményeknek tulajdoníthatni, mellyek őt nemcsak a’ művészetek e’ legnemesbikét pénzkeresetté aljasitni készteték, hanem szellemi tehetségeit is a’megkezdett józan iránytól elvonván tév-útra tériték. A’ költészet roppant kertjének legszebb , ’s eredményeit tekintve leghasznosb része a’ dráma. Dryden ennek művelésére szentelé magát; ’s ha bár a’ költészet e’ nemére — mint maga megvallá — a’ természettől hivatása nem volt, mind azáltal fáradhatlan ipar - ’s folytonos tanulmánynyal olly ügyességet szerzett magának, hogy darabjai napi szőnyegre kerülnének; sőt, mi több az angol színészet újra alakításának tervét is megkísértené, mellynek következtében az, az idő iónjához ’s közhaladás lépcsőihez szorosabban alkalmazva, egyszersmind a’ művészet magasb igényénél öszhangzatban lenne. Ez csak annyiban sikerült neki, hogy