Honvédségi Szemle 1969 - Különszám

Oláh István vezérőrnagy: Elgondolás a programozott oktatás bevezetésére

látni a katonai szolgálatot, megszerezni az élenjáró, vagy éppen kiváló meg­tisztelő címeket. Következésképpen a meglevő, és minden bizonnyal tovább fokozódó ne­hézségek (az ismeretanyag növekedése, az oktatási idő stabilitása) az úgy­nevezett hagyományos kiképzési-oktatási rendszer felülvizsgálatát kívánják meg, és perspektívájában a hadseregben is előre vetítik a programozott kikép­zés — fokozatos, jól átgondolt, a lehetőségeknek megfelelő — megvalósításá­nak szükségességét. A tudományok és a technika rohamos fejlődésének korában a katonai kiképzésben sem mondhatunk le azokról az előnyökről, amelyeket számunkra a modern technika és az új tudományos ismeretek alkalmazása ígérnek. A hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a katonai kiképzésben már eddig is eredményesen használtuk az audio-vizuális eszközöket. (Ide értve a tankönyvekre épülő segédleteket, az epidiaszkópot, a magnetofont, a dia, az oktató- és játékfilmeket, metszeteket, stb.) Az audio-vizuális eszközök és programozott kiképzés előnyeiről már lehe­tőségünk van néhány dolgot elmondani, bár az utóbbival kapcsolatos saját tapasztalataink még gyakorlatilag nem jelentősek. A Szovjetunióban, egyes szocialista országokban, és a fejlettebb tőkés országokban jelentős mennyiségű szakirodalom jelent meg, és sok kísérletet folytattak a programozott oktatással kapcsolatban. A kísérletek során számos téma programját készítették el, illetőleg próbálták ki. Néhány példa: a Szovjetunióban a légvédelmi csapatoknál szolgálatot teljesítő 3. osz­tályú rádiótávirászok kiképzésénél alkalmazott oktatás eredményeképpen 30 százalékkal kevesebb időre volt szükség a kívánt szint elérésére, mint a ha­gyományos módon való kiképzés esetén. A kiképzendő katonák több mint fele gyorsan elérte az 1. és 2. osztályú rádiótávirászi szintet. Néhány katonai tanintézetnél bevezetett kísérleti programozott foglalko­zás is jelentős eredményt mutatott. A műszaki-technikai anyag tanulmányo­zására készített programok alapján a kísérleti csoportoknál 0,2—0,5 osztály­zattal magasabb eredmények jelentkeztek, mint a hagyományos oktatási mód­szer alapján. Ezen túlmenően jelentősen megnőtt a „kiváló” és „jó” osztály­zatok száma, a „nem megfelelő” osztályzat pedig teljesen eltűnt. Ugyanezen csoportoknál a tanulásra előirányzott idő, igen jelentős mérvű megtakarítása volt tapasztalható, pl.: egy 50—60 órás tanulmányi anyagnál elérte a 12—18 százalékot. Az eredmények jelentőségét növelte az a tény is, hogy egyidejűleg az ismeretek tartósabb megszilárdítása is tapasztalható volt. Ugyanis a kísér­leti csoportoknál folytatott vizsga után egy-két hónappal, újra ellenőrizték a növendékeket, és a helyes feleletek száma 20—30 százalékkal magasabb volt, mint a hagyományos módszerrel oktatott csoportoknál. A tapasztalatok felmérésekor negatív vonások is jelentkeztek. Ezek első­sorban a programozott anyag megválasztásának fontosságára (egyes ismeret­­anyagok tekintetében pedig egyelőre azok programozásának kizárására) mu­tattak rá; az oktatás folyamán, a tanulmányi anyag átvételénél pedig a mecha­nikus gondolkodás jelenségét észlelték. Néhol megszakadt a problémák logikus megoldását kutató folyamat, és egy gépies válaszadási készség alakult ki. E jelenségek fő okát abban lehet megjelölni, hogy az adott tanulmányi anyag vizsgálatakor nem fordítottak figyelmet arra, hogy a témán belül hol van az a „küszöb” (határ), ameddig a kiképzés anyagát — a hatásfok veszélyeztetése nélkül — programozni lehet (illetve célszerű). Az audio-vizuális és programozott oktatást nem tekinthetjük valamiféle egyedül üdvözítő csodaszernek, hanem a kiképzés egyik lehetséges új mód­jának, amelynek alkalmazási formái a katonai kiképzés rendkívül sokrétű sajátosságától függnek, de amely egyben új távlatokat is nyit. Az audio-vizuális és programozott oktatás eddigi ismereteink alapján nem válthatja fel maradéktalanul a hagyományos kiképzést. Úgy tűnik, hogy egyes

Next