Honvédségi Szemle 1997/1

1997 / 1. szám - SZERKESZTŐI LEVÉL - Kozma Tóth István: Maszatolás

Maszatolás Tisztelt Olvasój a ezt aztán sokféleképpen lehet. Bármilyen helyzetben,, a lehető legváltozatosabb körülmények között, év- és napszaktól függetlenül, nemhez sincs kötve, szóban és cselekedetben egyaránt. Megszokásból, vagy tétován, még csak alkalmanként rákényszerítve, az elodázás, a kibúvás szándékával, de lehet magabiztosan, rutinból, a profi nagyvonalúságával. Hogy egészen pontosan miről is van szó, annak könnyebb megértetése érdekében egy igazán „testközeli” történet. Egyik kollégám akart nekem segíteni — vagy tényleg írni is — mondván: átvállalom tőled a januári szerkesztői levelet. Első hallásra jólesett, nem is bántam volna, hiszen már több mint egy esztendeje vetem papírra több, de inkább kevesebb nyitott fülre találva „rögeszméimet”, próbálkozzon valaki más is, hátha nagyobb sikerrel jár. Na és miről írnál — kíváncsiskodtam a lehető legtermészetesebben. Mert ha már a saját „gyerekemről” van szó, akkor nem mindegy, hogy milyen „ruhát” adnak rá. Már csak a szomszédok, az ismerősök, a barátok miatt sem. A fiú kinyílt. Tudóul, évkezdet, valami, valami... Itt aztán leintettem. Mielőtt még túlhevülne, takarékra állítottam. Pedig egyébként teljesen igaza volt. Mi sem egyértelműbb, pofonegyszerű az egész év utóján Összegzőnk, év elején pedig valamilyen beköszöntőféle dukál. Ez általában így normális, így szokásos, na meg így közhely. És miről írnál? — tűntem engedékenynek. A kérdésben benne érezhette a kétkedést, mert némileg elbizonytalanodott. Hát a túl vagyunk már egy újabb éven, nem könnyűn, jön a következő, nem könnyű, hogy azért lehet, meg ne veszítsük el, meg csakazértis, meg talán még egy kis magyaros virtus is... — na persze, hogy túlkarakírozom, de valami ilyesmi. Maszatoljunk? Inkább felejtsük el... maszatolásnak legáltalánosabban eredői közismertek: a mellébeszélés, a bizonytalanság, a félénkség, vagy durvább esetben a gyávaság. De ezek aztán keveredhetnek is. Mert mit mondhatnánk el a legutóbbi időkről? Még ha megpróbálnánk bedobni a „nagy őszintét”, akkor is hamar a maszatolásba csúsznánk. S a tervezgetésünk, a vágyakozásunk nem ugyancsak maszatolástól lenne terhes? Ki mennyire lát, láthat előre? Még visszafelé sem tisztán! Augusztusban még azt mondták, neki, nekik, hogy nyugi-nyugi, mindenki maradjon nyugodtan a fenekén, ne fesse az ördögöt a falra, hiszen már a festék is elfogyott, most meg egyik napról a másikra csomagolhat, pakolhat, költözhet, a drasztikusabb változat: fel is út, le is út. De mielőtt túl mélyre süllyednénk az ingoványban, mert sajnos a maszatolásnak ez az egyik legeredendőbb következménye, vegyünk sorra csak néhány apróbb esetet. Szerencsétlen — akármilyen szintű — parancsnok több beosztottjával is elégedetlen. Az egyik fegyelmezetlen, a másik feledékeny, a harmadik pontatlan, a sokadik egy „kicsit” iszik — mégis a lehető legritkábban pattog. Persze, hogy az agyonkoptatott szlogent ő is tudja, ismeri: rend, fegyelem mindenekelőtt! De hogyan. Amikor ennek eléréséhez, fenntartásához valamivel neki is hozzá kellene járulnia. Legalább a körülmények, ha nem is a legideálisabbak, de még valamilyen elfogadható biztosításával. Amikor a munkához, a normális élethez nélkülözhetetlen legkülönbözőbb dolgok kérésénél már nem is ígérget, csak maszatol, akkor persze, hogy önmagát devalválja a követelményszint.