Honvédségi Szemle 1998/2
1998 / 7. szám - SZERKESZTŐI LEVÉL - Terveink (Kozma Tóth István)
SZERKESZTŐI LEVÉL Tisztelt Olvasó! Terveink M ost arról kívánok írni, hogy ebben az évben még milyen tervekkel, elképzelésekkel kívánjuk meglepni tisztelt Olvasóinkat. Szerencsémre szerkesztő kollégáim is ötletgazdagok, így — reményeink szerint — néhány valóban olvasmányos, érdekes dologgal szolgálhatjuk, mert ez a dolgunk, tényleg csupa nagybetűvel: OLVASÓINKAT! Az elmúlt években — egészen pontosan 1993-tól kezdődően — a bolgár, a román, az osztrák, a holland és a svájci folyóiratokkal készítettünk közös újságot. Mindezt az EMPA (Európai Katonai Sajtó Szövetség) örömmel vette tudomásul. Elsősorban azért, mert ez a szervezet történetében úttörő jellegű volt és példaként szolgált a többi tizenhat tagországnak. És akkor most konkrétan az ez évi terveinkről. Októberben ismételten az osztrák elméleti folyóirattal, a Truppendiensttel készítünk közös kiadványt. Az osztrák lapban jelenik majd meg az az interjú, amelyet Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök adott. A magyar anyagok között riportok színesítik majd az osztrák folyóiratot, bemutatkozik a tatai dandár, s az Okucaniban települt Magyar Műszaki Kontingens tagjai számolnak be arról, hogy miképpen építik újjá a történelmi értékű mostari hidat. Az EMPA idei kongresszusát szeptember hónapban Brüsszelben tartja. A szeptemberi lapszámban a Lengyel Hadsereget bemutató blokkot kívánunk közölni. Gróf Ferenc alezredessel, rovatszerkesztővel áprilisban jártunk Varsóban, s az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a szárazföldi főparancsnok és a vezérkari főnök helyettesét követően fogadott minket Janusz Onyszkiewicz honvédelmi miniszter is. Még egy jelentős vállalkozásunk van ebben az évben. Az EMPA tavalyi, a németországi Koblenzben tartott kongresszusán vállaltuk fel, hogy megjelentetünk egy EMPA-almanachot. Az Európai Katonai Sajtó Szövetségének tizenhat országból több mint félszáz tagja van, s ezeknek az országoknak katonai folyóirataitól kértünk cikkeket. Az Új Honvédségi Szemle formátumú kiadvány magyar és angol nyelven jelenik meg, s a tagországok anyagait érdekes, látványos képekkel kívánjuk illusztrálni.