Hunnia, 1997 (86-97. szám)

1997 / 93. szám - Kunszabó Ferenc: Erősödő népmozgalom

hogy micsoda piszokság a Tocsikügy meg az olajszőkítés, meg hogy melyik párt hogyan veszekedik, és melyik politikus volt verőlegény avagy besúgó - és ha ilyeneket hallanak, az még a jobbik eset, de már halálosan únják, és a tévéhez meg a videóhoz fordulnak. Ahonnan meg is kapják a ká und ká (kommunista és kozmopolita) példaképeket meg ideálokat. S mivel ez nem látszik veszélyeztetni a jövő évi parlamenti erőviszonyokat, a jobboldali pártok ügyet sem vetnek rá; a magát nemzetinek valló értelmiségi elit pedig vagy hallgat vagy naphosszat a jobboldali pártok közötti egyezségen ügyködik. Ami nagyon fontos volna (különösen, ha a fiatal démokritoszokat kihagynák belőle), de észre kellene venni, hogy az ifjúság töretlen ká und ká nevelésével a fundust szedik ki alólunk. A nemzet alól. A jövő alól. Miközben a legjobb indulatú radikális nemzetiek vég nélkül azt saccolgatják, hogy mi lesz a következő választáson, s a hírközlés-műsorszórás lélekrombolásával kapcsolatban legfeljebb sopánkodnak, hogy milyen eszköztelenek vagyunk. „Mit tehetünk?” Hát írjunk leveleket, konkrétan tiltakozva konkrét kulturális merényletek ellen! Nem igaz, hogy nem veszik figyelembe. Ha erőt látnak, ha felzúdulást tapasztalnak, rögtön hátrébb vonulnak. Hiszen ne feledjük, alapvonásuk a gyávaság. Tapasztalhattuk akár 1956-ban, akár 1989-90- ben. Ha a politikusok nem törődnek vele, ha a magát szakértőnek tartó (valójában agymosott) értelmiség hallgat, akkor cselekedjünk mi, a legutóbbi sorsfordulón megint cserbenhagyott nép. Százezren felvonulni s követelni például, hogy a televízió legyen nemzetivé, de legalábbis tárgyilagossá, nagyon szép, s erőt fejez ki, de ha nem jelölünk meg név szerint egyes műsorokat, személyeket, akkor az egész hatástalanná válik, s erőnk elfecsérlődik - ahogyan az elmúlt évek példái bizonyítják. Ám ha konkrétan kifogásolunk, akkor korrigálnak még a sajtóban is olvashatni néha ilyen eseteket, sőt beolvasnak közleményeket, hogy ez vagy az megsértette a kötelező tárgyilagosságot. Vegyünk példát a kiskőrösi gazdák ez év tavaszi mozgalmáról. Néhányan álltak össze, aztán többszázan lettek, de végül országosan is csak pár ezren vonultak ki az utakra - de ennyi is elég volt, mert konkrétan megnevezték felháborodásuk okát. Nem nagy, elvi, országos dolgokat, hanem némely parasztnyúzó illeték bevezetését. S mi lett belőle? A nyomor-kormány beismerte, hogy nincs agrárprogramja, a 72 %-os kormánytöbbségű parlament kénytelen volt törvényt módosítani, elismerték, hogy a mezőgazdaság támogatását a lánckereskedők vágják zsebre - s több mint százmilliárd forint plusz támogatást ítéltek meg közvetlenül a termelőknek! Tehát nem a nagy, általános követelésektől jutottak el az apró, konkrét ügyekig, hanem éppen fordítva. S megismétlem: végülis, összesen is pár ezren. Még szervezetük sem volt, be sem voltak jegyezve. Vagyis nem a pártok, a hivatalos (hivatásos) szervezetek tudnak (akarnak) cselekedni hatásosan, hanem a konkrét célra kialakult „alsó” összefogások. Állampolgári jogon. Mert el ne felejtsük, hogy nekünk ugyanannyi, sőt, több jogunk van az emberhez méltó élethez, mint például a volt pufajkás verőlegény Hornnak. Csak éppen az esélyünk kevesebb - s éppen azért, mert mi nem voltunk verőlegények. Nos, az esélyeket a haszonelvű meg pufajkás szellemű hatalmasok ellen növelni, erre bizony egyre számosabb az alkalom a népnyúzó, nemzetpusztító kormányzás idején. És a példa is egyre szaporodóban. ELEMZÉSEK Vegyük észre, hogy a cserbenhagyott nép, mint már annyiszor a történelem során, megint rálelt a cselekvés módjára, s a konkrét ügyekben indított tiltakozások hovatovább népmozgalommá válnak. Ne siránkozz hát, aggódó magyar testvérem, hanem csatlakozz! Cselekedj! S persze, nem csupán a bevezető esettanulmánynak választott kulturális fertőzés ügyeiben, hanem a népnyomorítás minden dolgában. Mert ha mi nem cselekszünk, a hatalom birtokosai bizony cselekedni fognak, enyhítendő némely nyomort a választások közeledtével. Itt van mindjárt a kisnyugdíjasok helyzete. A Hunnia ez év márciusi számában „Kinek kell két és fél millió szavazat?” címmel írtunk róluk - már a címmel is kifejezve, hogy a következő választásokat az a politikai csoportosulás nyeri meg (pontosabban: már azzal is megnyerheti), amelyik ennek a nyomorba döntött, megalázott embertömegnek hihető, hiteles létbiztonságot ígér. Természetesen, a jobboldali pártoknak ajánlottuk, melyeknek azonban még a fülük botja sem rezdült - mozgásba lendült viszont a két koalíciós párt. Meglehet, nem azért, mert a Hunnia írt róla, hanem mert e téma manapság az egyik legfeszítőbb társadalmi gond. Mindenesetre, az időrend tagadhatatlan - mint az is, hogy amit a jobboldal elmulaszt, azt a baloldal kihasználja. A választási hadjárat nyitányaként a kormány tavasszal óriási meggyőzésbe kezdett az irányban, hogy a gazdasági helyzet javul, hogy az életszínvonal már tulajdonképpen nem is csökken, s hogy jövőre, „véletlenül” éppen a választások évében, emelkedni fog. Amikből körülbelül egy szó sem igaz - de ehhez kapcsolták a nyugdíjas nyomor megszüntetésének ígéretét. Ha a számokra jól emlékszünk, 19 %-os emelést helyeztek kilátásba. És ismereteink szerint egyetlen Homilia.