Ifjú Erdély, 1926. szeptember - 1927. augusztus (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-09-01 / 1. szám
_2 . .. ■ , I Ifjú Erdély_______________1926. szeptember. Dekadencia és megújhodás művelődésünkben.* Dr. RAVASZ LÁSZLÓ: Kedves Barátaim ! A dekadencia és megújhodás a kultúrának életjelenségei épen úgy, mint ahogy életjelenségek az elpusztulás és a születés. A kultúrák nem örökéletűek: születnek és meghalnak. Hol van az egyiptomi kultúra, a méd, az asszír kultúra ? Hol vannak azok a kultúrák, amelyek Ázsiának sivatagjain virultak, nagyszerűek és csodásak voltak és ma már csak a tudósok ássák ki emlékeiket eltemetett világok kőomladékai közül. Hol van az a kultúra, amely valaha minden kultúrának, hogy úgy mondjam a prototípusa volt: Görögország kultúrája ? Viszszahullott és beleolvadt a római kultúrába. És hol van most a római kultúra? Csak hazajáró képe, emlékei, hatásai jelentkeznek itt meg ott, de maga az a kultúra ma már nincs. Ezek a meghalt kultúrák. Tudunk új kultúrákról. Északamerikának óriási őserdeiben, a beláthatatlan sivár prériken alig néhány század alatt egy áttekinthetetlen nagy új kultúra termett és terjeng, nő, fejlődik, hódít. Igaz az is, hogy a kultúrák nem egyszerre halnak meg és nem úgy születnek, mint ahogy Pallas Athene Zeus homlokából pattant ki, hanem úgy ahogy általában szokott az élet és a halál jelentkezni, hogy szakadatlan a halál és szakadatlan a születés. A kettő szinte határfogalom és végig húzódik az egész világon. Minden kultúrában szakadatlanul hal el valami és minden kultúrában szakadatlanul születik valami ép úgy, mint ahogy mi reggeltől estig és estétől reggelig halunk és születünk. Ez a két nagy tevékenység, hogy ha egyenletbe állítanánk, némelykor azt az arányt mutatja, hogy nagyobb az élet, a születés, mint a halál. Ez a plus az ifjúság. Némelykor egyenlő formát mutat. Ez a férfi élet, a fejlődött a kifejlődött élet a 30 és 50 évek közötti kor. Némelykor pedig az mutatja, hogy a halál nagyobb, mint a szakadatlan születés, a megújulás. Ilyenkor következik az öregség. Tehát minden kultúrában van halál és van születés, ha kevesebb a halál és nagy, erőteljes, zuhogó, megáradó a születés, ifjú, reményteljes a kultúra, a jövőbe néző és nagyra hivatott. Ahol a kettő kiegyenlíti egymást, megállapodott, nyugodt a kultúra, ahol pedig a halál nagyobb, ott a hanyatló kultúrákat, a megöregedett és az elmúló kultúrákat látunk. No már most azt kell még a kérdésnek az előzetes megvilágításához mondani, hogy ugyanez a folyamat azonban nemcsak a kultúrára, mint egészre vonatkozik, hanem vonatkkozik a kultúra részleteire is, illetve a kultus bizonyos metszeteire is. Tudunk mi a történelemben példát arra, hogy egy kultur azzal néppel együtt, amelyik produkálta, s amelybe kölcsönösen egymást megtalálták, meghalt. Hlyette új népek jöttek s új kultúrák. Ilyen pl. hellénisztikus világ, amely eltűnik a borzalmú népvándorlásban, midőn az ázsiai öbleiből elözönlő új, friss népek veszik át a kultúrát , teremtik meg a mai modern európai kultúrát. Mondom nemcsak a kultúra egészére vonatkozik ez, hanem vonatkozik a kultúra bizony részeire is. Megtörténik, hogy ugyanazon kultrák keretén belül bizonyos rétegek, nevezni ezeket kultur rétegeknek, vagy máskép osztó kultúráknak, hanyatlani kezdenek, dekadenciát jutnak és elpusztulnak s ugyanakkor melletti új osztály kultúrák támadnak. Ha ezeket a folymatokat nézük végig a történelem folyamán, eletünk van a forradalom, mint történelmi tém Ilyen pl. az a forradalom, amely a középút végén jelentkezik, amelyet a reformációnak, aganizmusnak, Aufklärungnak és sok mindennt nevezünk, mert az egész óriási kiterjedésű, az végeredményben egy osztálynak, egy rétegnt a kultúráját változtatta el és helyette egy más osztály kultúrája lépett fel. Ha ezek után mai helyzetünket vizsgálja tapasztalhatjuk egy osztálykultúrának, vagy egy kitúr rétegnek a kipusztulását, amelyik már a hábor előtt jóval megkezdődött és tartott a nagy háború. Ez pedig az volt, hogy a polgári társadalom amelyik annyiféle forradalom és annyiféle törtelmi válság után végre átvette a világtörténemnek a vezetését és a reprezentálását amlyiknek a nevéhez fűződik a 19. század mindt nagy alkotása, hatalmas felfedezései, óriási politikai kiterjeszkedése, mérhetetlen gazdasá fellendülése, páratlan, nagyszerű kulturviványok egész sora, az a polgári társadalom kelett elerőtlenedni, kezdett elhanyatlani. Hanyelani és megerőtlenedni azzal, hogy a felgyi anyagi erő megrontotta. A mammon elkezdet a maga pusztító munkáját és a XIX. századnak második felében egészen a nagy háború meindulásáig mindenütt látszik, hogy az embert tele vannak műveltséggel, jóllaktak vele, mint be a konstriktor kultúrával, tele szitták maguk ismerettel, óriási eredményeket értek el techikában, nagy gazdasági erő- és értékhatalmazni a tetején állanak, de épen ezért megerőtlenetek, elvesztették az akcióképességüket. Elveszették a hitüket, fanyarakká, rezignáltakká, mondókká váltak, kihalt belőlük a magasas életprogramra. Prédájává lettek új elméletekne amelyek az élvezetet, az örömöt hirdették. Me indult a verseny arra vonatkozólag, hogy mike lehet új érveket találni az emberi invenciót az szorították, hogy lehet a gyönyört még fokoz? *) A pesti diákkonferencián tartott előadása. Az »Ifjú Erdély“ számára küldte.