Ifjú Erdély, 1926. szeptember - 1927. augusztus (5. évfolyam, 1-12. szám)

1926-09-01 / 1. szám

_2 . .. ■ , I Ifjú Erdély_______________1926. szeptember. Dekadencia és megújhodás művelődésünkben.* Dr. RAVASZ LÁSZLÓ: Kedves Barátaim ! A dekadencia és meg­újhodás a kultúrának életjelenségei épen úgy, mint ahogy életjelenségek az elpusztulás és a születés. A kultúrák nem örökéletűek: születnek és meghalnak. Hol van az egyiptomi kultúra, a méd, az asszír kultúra ? Hol vannak azok a kul­túrák, amelyek Ázsiának sivatagjain virultak, nagy­szerűek és csodásak voltak és ma már csak a tudósok ássák ki emlékeiket eltemetett világok kőomladékai közül. Hol van az a kultúra, amely valaha minden kultúrának, hogy úgy mondjam a prototípusa volt: Görögország kultúrája ? Visz­­szahullott és beleolvadt a római kultúrába. És hol van most a római kultúra? Csak hazajáró képe, emlékei, hatásai jelentkeznek itt meg ott, de maga az a kultúra ma már nincs. Ezek a meg­halt kultúrák. Tudunk új kultúrákról. Északame­­rikának óriási ős­erdeiben, a beláthatatlan sivár prériken alig néhány század alatt egy áttekint­hetetlen nagy új kultúra termett és terjeng, nő, fejlődik, hódít. Igaz az is, hogy a kultúrák nem egyszerre halnak meg és nem úgy születnek, mint ahogy Pallas Athene Zeus homlokából pattant ki, ha­nem úgy ahogy általában szokott az élet és a halál jelentkezni, hogy szakadatlan a halál és szakadatlan a születés. A kettő szinte határfo­galom és végig húzódik az egész világon. Min­den kultúrában szakadatlanul hal el valami és minden kultúrában szakadatlanul születik valami ép úgy, mint ahogy mi reggeltől estig és esté­től reggelig halunk és születünk. Ez a két nagy tevékenység, hogy ha egyenletbe állítanánk, né­melykor azt az arányt mutatja, hogy nagyobb az élet, a születés, mint a halál. Ez a plus az ifjú­ság. Némelykor egyenlő formát mutat. Ez a férfi élet, a fejlődött a kifejlődött élet a 30 és 50 évek közötti kor. Némelykor pedig az mutatja, hogy a halál nagyobb, mint a szakadatlan szü­letés, a megújulás. Ilyenkor következik az öreg­ség. Tehát minden kultúrában van halál és van születés, ha kevesebb a halál és nagy, erőtel­jes, zuhogó, megáradó a születés, ifjú, re­ményteljes a kultúra, a jövőbe néző és nagyra hivatott. Ahol a kettő kiegyenlíti egymást, meg­állapodott, nyugodt a kultúra, ahol pedig a halál nagyobb, ott a hanyatló kultúrákat, a megörege­dett és az elmúló kultúrákat látunk. No már most azt kell még a kérdésnek az előzetes megvilágításához mondani, hogy ugyanez a folyamat azonban nemcsak a kultú­rára, mint egészre vonatkozik, hanem vonatk­­kozik a kultúra részleteire is, illetve a kultus bizonyos metszeteire is. Tudunk mi a történe­lemben példát arra, hogy egy kultu­r azzal néppel együtt, amelyik produkálta, s amelybe kölcsönösen egymást megtalálták, meghalt. H­lyette új népek jöttek s új kultúrák. Ilyen pl. hellénisztikus világ, amely eltűnik a borzalmú népvándorlásban, midőn az ázsiai öbleiből el­özönlő új, friss népek veszik át a kultúrát , teremtik meg a mai modern európai kultúrát. Mondom nemcsak a kultúra egészére vo­natkozik ez, hanem vonatkozik a kultúra bizony­ részeire is. Megtörténik, hogy ugyanazon kult­rák keretén belül bizonyos rétegek, nevezni ezeket kultur rétegeknek, vagy máskép osztó kultúráknak, hanyatlani kezdenek, dekadenciát­ jutnak és elpusztulnak s ugyanakkor melletti új osztály kultúrák támadnak. Ha ezeket a foly­matokat nézük végig a történelem folyamán, ele­tünk van a forradalom, mint történelmi t­ém Ilyen pl. az a forradalom, amely a középút végén jelentkezik, amelyet a reformációnak, a­ganizmusnak, Aufklärungnak és sok mindennt nevezünk, mert az egész óriási kiterjedésű, az végeredményben egy osztálynak, egy rétegnt a kultúráját változtatta el és helyette egy más osztály kultúrája lépett fel. Ha ezek után mai helyzetünket vizsgálja tapasztalhatjuk egy osztálykultúrának, vagy egy ki­túr rétegnek a kipusztulását, amelyik már a hábor előtt jóval megkezdődött és tartott a nagy háború. Ez pedig az volt, hogy a polgári társadalom amelyik annyiféle forradalom és annyiféle tört­­elmi válság után végre átvette a világtörtén­­emnek a vezetését és a reprezentálását am­lyiknek a nevéhez fűződik a 19. század mindt nagy alkotása, hatalmas felfedezései, óriási po­litikai kiterjeszkedése, mérhetetlen gazdasá fellendülése, páratlan, nagyszerű kultur­vivá­nyok egész sora, az a polgári társadalom ke­lett elerőtlenedni, kezdett elhanyatlani. Hanye­lani és megerőtlenedni azzal, hogy a felgyi anyagi erő megrontotta. A mammon elkezdet a maga pusztító munkáját és a XIX. századna­k második felében egészen a nagy háború me­indulásáig mindenütt látszik, hogy az embert tele vannak műveltséggel, jóllaktak vele, mint be a konstriktor kultúrával, tele szitták maguk ismerettel, óriási eredményeket értek el techi­kában, nagy gazdasági erő- és értékhatalmazni a tetején állanak, de épen ezért megerőtlene­tek, elvesztették az akció­képességüket. Elves­zették a hitüket, fanyarakká, rezignáltakká,­­ mondókká váltak, kihalt belőlük a magasas életprogramra. Prédájává lettek új elméletekne amelyek az élvezetet, az örömöt hirdették. Me indult a verseny arra vonatkozólag, hogy mike lehet új érveket találni az emberi invenciót az szorították, hogy lehet a gyönyört még fokoz? *) A pesti diákkonferencián tartott előadása. Az »Ifjú Erdély“ számára küldte.

Next