Ifjú Erdély, 1933. szeptember - 1934. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1933-09-01 / 1. szám

IFJÚ KERESZTYÉN IFJÚSÁGI FOLYÓIRAT FŐSZERKESZTŐ: DR. IMRE LAJOS . SZERKESZTI: FARKAS JENŐ CLUJ-KOLOZSVÁR, 1933 SZEPTEMBER I/ XII-IK ÉVFOLYAM// I. SZ. GOTTA CAVAT LAPIDEM... Amikor a Journal des Missions Evangeliques 1931 júniusi számát forgatom s látom a francia protestantizmus nagy erőfeszítését, de egyben kevés reményét is, hogy minket a külmisszió számára megnyerjen, — önkéntelenül erre a latin közmondásra gondolok: „A vízcsepp kivájja a követ.“ A Szentlélek munkája, amelyre, mint egy erős vastraverzre az egész egyházunk múltja rá van építve, a jelenben a napokhoz és órákhoz kötött kicsiny és nagy nyomo­rúságoktól, nélkülözésektől elhomályosult emberi szemmel nem mindig fedezhető fel elég tisztán és kifejezetten. Isten azonban akkor szokott minket a leginkább megszégyeníteni, amikor ezt a lassan őrlő, nagyszabású munkát — kishitűségünkben — legjobban szem elől tévesztjük. S akkor, amikor anyagi hiány miatt kollégiumok és iskolák, — osz­tályaikat félig elvégzett magyar fiuk és lányok — százados intézmények és rügybe fakadt ifjú életek felett szólal meg a lélekharang — az erdélyi Református Egyházban prófétai lelkeken kér észtül elénk dobban a külmisszió kérdése: az ázsiai színesbőrű pogányok telkének gondja. Ámde nincs mivel és nincs ki vállalkozzon erre az óriási áldozatokat követelő mony­hára ?! S akkor hosszú éveken keresztül megindulnak az Evangéliumtól világosságot kapott lelkek szegényasszonyfillérei: csodatévő vízcseppek, amelyek izgalmat vájtak sok kővé vált szívből. S megjött az is, aki vállaira vegye az erdélyi református külmisszió áldozatos ügyét. Előttünk nem ismeretlen az útja: Babos Sándor a mosolygós és töp­rengőarcú IKE-tagok sorából lépett ki, a leglázasabb IKE-munkából, mondhatnánk az Ifjú Erdély hasábjairól jött lelkendezve, hogy oda adja szívét és ifjúságát Krisztusának épen ott, ahol szüksége van rá. Egyik legjobb barátunk tehát már elindult Mandzsúriába a kíméletlen orosz kom­munista­ propaganda, a lelketlen japán imperializmus és a chinai „gyámkodás“ között őrlődő és kétségbeesetten vergődő kicsi rokon országba. Kibontakozik szülőföldjének szoros öleléséből s roskadozó léptekkel tűnik el testvérei, rokonai s kedves barátai könnyes szemének látóhatáráról. Meggörnyedt vállal, de büszkén viszi lelkének drága terhét: az Evangéliumot. Világosságot a mandzsuk­nak társadalmi, nemzeti és egyéni életük szo­morú sötétségébe. Az Ifjú Erdély, Erdély református ifjúsága nehéz szívvel, de egyben büszkén búcsúzik a kedves, jó Babos Sándortól. Hiszen Ő az, akiben az IKE szelleme 10 év után az első nagy győzelmét elérte, t. i., hogy az erdélyi református magyar ifjú Krisztus ügyéért nemcsak sáfárfilléreit, de ha kell,­­ önmagát is oda tudja áldozni. Mi tudjuk, hogy Babos Sándor vetésének gazdag aratása lesz. S ebben a reményben bátran indítjuk meg az Ifjú Erdély XII-ik évfolyamát, ahol a Szentlélek tovább fog űzni, hajtani minket a Babos Sándorok példáján. Ha nem is most, ebben a pillanatban, de tudjuk, hogy: „Gutta cavat lapidem", „Isten velünk viszontlátást a rá FARKAS JENŐ.

Next