Ifjú Erdély, 1933. szeptember - 1934. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1933-09-01 / 1. szám
IFJÚ KERESZTYÉN IFJÚSÁGI FOLYÓIRAT FŐSZERKESZTŐ: DR. IMRE LAJOS . SZERKESZTI: FARKAS JENŐ CLUJ-KOLOZSVÁR, 1933 SZEPTEMBER I/ XII-IK ÉVFOLYAM// I. SZ. GOTTA CAVAT LAPIDEM... Amikor a Journal des Missions Evangeliques 1931 júniusi számát forgatom s látom a francia protestantizmus nagy erőfeszítését, de egyben kevés reményét is, hogy minket a külmisszió számára megnyerjen, — önkéntelenül erre a latin közmondásra gondolok: „A vízcsepp kivájja a követ.“ A Szentlélek munkája, amelyre, mint egy erős vastraverzre az egész egyházunk múltja rá van építve, a jelenben a napokhoz és órákhoz kötött kicsiny és nagy nyomorúságoktól, nélkülözésektől elhomályosult emberi szemmel nem mindig fedezhető fel elég tisztán és kifejezetten. Isten azonban akkor szokott minket a leginkább megszégyeníteni, amikor ezt a lassan őrlő, nagyszabású munkát — kishitűségünkben — legjobban szem elől tévesztjük. S akkor, amikor anyagi hiány miatt kollégiumok és iskolák, — osztályaikat félig elvégzett magyar fiuk és lányok — százados intézmények és rügybe fakadt ifjú életek felett szólal meg a lélekharang — az erdélyi Református Egyházban prófétai lelkeken kér észtül elénk dobban a külmisszió kérdése: az ázsiai színesbőrű pogányok telkének gondja. Ámde nincs mivel és nincs ki vállalkozzon erre az óriási áldozatokat követelő monyhára ?! S akkor hosszú éveken keresztül megindulnak az Evangéliumtól világosságot kapott lelkek szegényasszonyfillérei: csodatévő vízcseppek, amelyek izgalmat vájtak sok kővé vált szívből. S megjött az is, aki vállaira vegye az erdélyi református külmisszió áldozatos ügyét. Előttünk nem ismeretlen az útja: Babos Sándor a mosolygós és töprengőarcú IKE-tagok sorából lépett ki, a leglázasabb IKE-munkából, mondhatnánk az Ifjú Erdély hasábjairól jött lelkendezve, hogy oda adja szívét és ifjúságát Krisztusának épen ott, ahol szüksége van rá. Egyik legjobb barátunk tehát már elindult Mandzsúriába a kíméletlen orosz kommunista propaganda, a lelketlen japán imperializmus és a chinai „gyámkodás“ között őrlődő és kétségbeesetten vergődő kicsi rokon országba. Kibontakozik szülőföldjének szoros öleléséből s roskadozó léptekkel tűnik el testvérei, rokonai s kedves barátai könnyes szemének látóhatáráról. Meggörnyedt vállal, de büszkén viszi lelkének drága terhét: az Evangéliumot. Világosságot a mandzsuknak társadalmi, nemzeti és egyéni életük szomorú sötétségébe. Az Ifjú Erdély, Erdély református ifjúsága nehéz szívvel, de egyben büszkén búcsúzik a kedves, jó Babos Sándortól. Hiszen Ő az, akiben az IKE szelleme 10 év után az első nagy győzelmét elérte, t. i., hogy az erdélyi református magyar ifjú Krisztus ügyéért nemcsak sáfárfilléreit, de ha kell, önmagát is oda tudja áldozni. Mi tudjuk, hogy Babos Sándor vetésének gazdag aratása lesz. S ebben a reményben bátran indítjuk meg az Ifjú Erdély XII-ik évfolyamát, ahol a Szentlélek tovább fog űzni, hajtani minket a Babos Sándorok példáján. Ha nem is most, ebben a pillanatban, de tudjuk, hogy: „Gutta cavat lapidem", „Isten velünk viszontlátást a rá FARKAS JENŐ.