Ifjú Erdély, 1944 (23. évfolyam, 1-7. szám)

1944-01-01 / 1. szám

Új esztendőben szétküldjük 1943-as tartalomjegyzékünket. Az új munkaév küszöbén jólesik végigszaladni a címeken. Sok mindent tanulhatunk belőlük, nemcsak mi, a szerkesztők, de maguk az olvasók is. Elsősorban azt mondhatjuk el (mindent számba­­véve), hogy lapunk múlt évi 174, valamilyen alá­írással ellátott közleménye közül 136 öt diákember, vagy dolgozó ifjú irt. A felnőttek közreműködése tehát nem érte el az egész anyag egynegyedrészét sem. A 136 közlemény közül 84 öt főiskolás ifjú írt, 54 öt pedig középiskolás, vagy más­ikos. Nem átitatjuk magunkat, de ezek a számok figyelmeztetnek bennünket. Elsősorban arra, hogy főiskolás ifjúságunk derekasan vállalta kisebb társainak lelki s szellemi szolgálását. Másodsorban pedig azt állapíthatjuk meg, hogy sikerült a szol­gálatba bevonnunk a kisebb ifjúság betűvetésre képes és eléggé érett táborát. Természetesen vannak hiányok is. Hányadszor mondjuk el az iparos kereskedő­­késekkel való kapcsolatainknak teljes hiányát. Mi is hibásak vagyunk, de a körülmények is. Vájjon változtat­hatunk ezen valamit a következő esztendőben? Amilyen változás történik lapunk munkatársainak gárdájában, olyan a helyzet városi ifjúsági munkánk­ban is. Az Ifjú Erdély a városi IKE-munka hű tükörképe. Hálát adunk Istennek az elmúlt évi szolgálatért s reménységgel nézünk a jövendőbe. Egyedül Őtőle várhatunk valamit Az Ő békességét kérjük minden kedves olvasónkra és munkatársunkra. A Magyar Irodalompártoló Társaság negyvenötezer pengőt osztott szét tizenhat írónk között. A nagydíjat Szabó Dezső kapta, a kisebb díjakat Erdélyi József, Sinka István, Kodolányi János, Németh László, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Bibó Lajos, Asztalos István, Barsi Dénes, Bözödi György, Gulyás Pál, Kádár Lajos, Tatay Sándor és Wass Albert között osztották ki. Ez a negyvenötezer pengő elsősorban azt jelenti, hogy van már olyan magyar társadalom, amelyik áldozni is tud íróiért. A magyar társadalom és a magyar állam mindeddig nem nagyon sietett írói­nak támogatására. Még szomorúbb az, hogy kiket tart legnagyobbaknak a hivatalos felfogás. A „sza­bad“ irodalmi jutalmak odaítélésében pedig mind­eddig a legliberálisabb esztétikus szempontok érvényesültek. Az Irodalompártoló Társaság évenként kiosztásra kerülő jutalmait nem az esztétikai szempontok lebecsülésével adják ki. Az idén legalábbis igazán csak írók kaptak a díjból, olyanok, akik a szó legtisztább értelmében is írók. A pusztán esztétikai szempont azonban itten egy nemzetpolitikaival gazdagodott, olyan írókat ért a kitüntetés, akik mindannyian a legszélesebb magyar tömegekért írnak, akikben mozog a közösségi felelősség. Ifjúságunk figyelmét felhívjuk ez alkalomból a „Magyar Út“ jogos és felháborító megállapításaira. A magyar sajtó némán fogadta az Irodalompártolók döntését. A legtöbb lap meg sem említette az eseményt, részletesen csak egy vásárhelyi napilap foglalkozott vele. ( Nemcsak a társadalom, de a napi sajtód? idegenül és ellenségesen áll legmagyarabb és leg­­szociálisabb íróinkkal szemben. Az ifjúság figyeljen fel erre a szomorú tünetre. Vessünk számot ma­gunkkal. Olvastuk-e műveiket? Pártoljuk-e őket úgy, ahogy mi megtehetjük, foglalkozunk-e velük? Lapunk másik részében most is folyik a vita az erdélyi diákok olvasmányairól. Ne vitatkozzunk, hanem olvassunk. Székely kongresszust terveznek s a Kolozsvári Diákszövetség Székely­földi Munkaközössége első vándorgyűlésén készülő kongresszus legfontosabb kérdéseit tár­gyalta le. Január 4—6 között Udvarhelyen tartottál meg a vándorgyűlést , a 600 székelyföldi főiskolás-­­ból mintegy 35 gyűlt össze a megbeszélésekre.­ írók s a diákság soraiból kikerülő szakemberek vezették be a vitákat. A megbeszélések komoly­­ eredményét abban látjuk, hogy van már néhány főiskolásunk, aki szembenéz szűkebb hazájánál vidékének kérdéseivel. A vidéki életnek értelme­s célt kell adni, hangoztatták sokan, mások a társadalmi és gazdasági változások és szükséges menetét ismertették.­­­­ A vándorgyűlés alatt ifjúságunk két ünnepi estet is rendezett. Az elsőt Tompa László köszön­­tésére szánta. Molter Károly és László Dezső beszéltek a költőről, Gagyi László novelláját olvasta­­ fel. A második estén a Termés fiatal írói mutat­­­­koztak be, Bözödi György és Asztalos István személyesen is, a többiek műveiken keresztül.­­ Mindkét műsort a kolozsvári Nemzeti Színház és az Opera művésznőinek és művészeinek szolgálata egészítette ki. Ifjúságunk bizonyságot tett Udvarhely s kicsit­­ az egész Székelyföld előtt. Mikor jön el az ilyen'­ alkalomra még több fiatalember? Mert most székelyföldi főiskolásság 5%-a mozdult m**. Vagy a csodákhoz ez is elég? Szomorú... FIGYELŐ

Next