Ifjú Kommunista, 1966. (10. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
SZÁMVETÉS UTÁN, ÚJ FELADATOK ELŐTT Rövid időre megállni és számvetést készíteni az elvégzett munkáról mindig helyénvaló. Helyénvaló különösen akkor, ha nemcsak hátrafelé tekintünk, de már keressük azokat a lényeges feladatokat is, ahol a jövőben erőfeszítésünkre, tudásunkra, odaadásunkra szükség lesz. A KISZ Központi Bizottság december 20—21—i ülése is ezt a célt tűzte maga elé: mérlegre tette a VT. Kongresszus óta végzett munkát és kijelölte az 1966. év munkaprogramját, feladatát. AZ IFJÚSÁG BECSÜLETTEL DOLGOZOTT A Központi Bizottság ülésén Méhes Lajos elvtárs, a KISZ KB első titkára megállapította, hogy ifjúsági szövetségünk összességében jó munkát végzett, tevékenységünk eredményesnek tekinthető. Az 1965. évi népgazdasági terv megvalósításában az ifjúság derekasan részt vett és segítette annak megvalósítását. Nem szólam ez a megállapítás és nem is csekély munkát takar. Aki egy kicsit is járatos az ifjúsági mozgalomban, tudja, hogy az üzemi KISZ-szervezetek milyen komoly erőfeszítéseket tettek a gyártmány és gyártásfejlesztés területén, hogy olyan kezdeményezések bontakoztak ki, mint a KIM, KIT, Radar-mozgalom, a garancialevél, az önmeózás, a kommunista őrjárat, melyek mind a párt decemberi határozatának megvalósítását segítették elő. Az ifjúsági szocialista brigádok, valamint az export-brigádok tevékenységét szintén ismerik nemcsak a szakemberek, de a széles közvélemény is. A mezőgazdaságot az elmúlt évben sok természeti csapás sújtotta, összhozama mégis mindöszsze 3,4 százalékkal maradt alatta a tervezettnek, sőt gabonából többet termeltünk a szükségesnél. Az eredményekben ott van az ifjúság munkája, a parasztfiatalok mellett azoké is, akik az árvíz idején és a betakarítás szorgos időszakában lelkesen segítettek szerte az országban. Ennek elismerése többek között az a levél, melyet Losonczi Pál elvtárs, a földművelésügyi miniszter írt a Központi Bizottságnak, megköszönve benne az ifjúság, szorgalmas, odaadó munkáját. NEMCSAK EREDMÉNYEINK VANNAK Az eddig elmondottakból úgy tűnhet, mintha dicsérgetni akarnánk magunkat, és csak az eredményeket, sikereket látjuk. Erről szó sincs! A Központi Bizottság ülésén mind az előadók, mind a hozzászólók éles hangon és részletesen beszéltek azokról a hibákról, téves nézetekről, melyekkel nap, nap után találkozhatunk. Elmondták, hogy sok még az olyan KISZ-szervezet, ahol csupán formális munka folyik. Nem egy helyen — és ez nagyon gyakori — a termelési feladatok ismertetése és megvalósítása során a KISZ-vezetők megfeledkeznek arról szólni és azt ismertetni, miért kell a feladatot végrehajtani, kinek lesz abból haszna, milyen nagy összmunka része ,az a feladat, melyet a fiatal megvalósít. Más szóval: még az akcióprogram célkitűzéseit sem használjuk fel eléggé a nevelésre, a munka miértjének megmagyarázására. Az sem titok, hogy az ifjúság egyes rétegeiben más-más mértékben ugyan, de hat a burzsoá ideológia. Előfordul, hogy KISZ- vezetők is elfelejtik, a „Szabad Európa” rádió táncműsorai közé beépített szöveg ellenünk irányul, hogy nem cél nélkül leveleznek fiataljainkkal a „Szabad Európa’ szerkesztői. Növekedett némiképp az utóbbi időben az egyházi szertartásokra járó fiatalok száma is, s ezzel szemben alig tettünk erőfeszítést a szocialista tartalmú családi ünnepek megrendezésére és elterjesztésére. Cinikus, kétkedő, valamint ellenséges nézetekkel szintén gyakran találkozunk az ifjúság körében. Nem álltatjuk tehát magunkat, világosan látjuk a helyzetet. Hogy mégis azt mondjuk: lényegében jól dolgoztunk, az azért van, mert az összképből indulunk ki, és az összkép kedvező. A jól dolgozó, józanul gondolkodó fiatalok vannak abszolút többségben, még ha nem is olyan feltűnőek és hangosak, mint azok, akik még távol állnak tőlünk. A körülményeket gondosan vizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy munkánkat javítani kell. Javítanunk mindenekelőtt azzal, hogy jobban bevonjuk tagságunkat a szervezet életébe, a feladatok végrehajtásába. Ezt a célt fejezi ki a Központi Bizottság ülésén elhangzott új jelszó: TERVEZZÜNK ÉS CSELEKEDJÜNK EGYÜTT Mit jelent ez? Mindenekelőtt azt, hogy: 1. Számoljunk be tagságunknak az 1965. évi munka eredményeiről és elmaradásairól. 2. Ismertessük meg minden fiatallal a népgazdaság 1966. évi programját. 3. Készítsük el minden alapszervezetben 1966. évi munkánk akcióprogramját a KISZ-tagsággal és a KISZ-en kívüli fiatalok minél nagyobb tömegével együtt. 4. Bontsuk le az akcióprogramot egyes fiatalokra, brigádokra, hogy az ISZM keretében minden fiatal megtegye a maga vállalását. 5. Szervezzük meg az együttes cselekvés feltételeit, hogy ifjúságunk maximálisan kivegye részét népgazdaságunk eredményeinek fokozásában. Ha munkánkat ennek alapján szervezzük, még eredményesebben vehetünk részt új ötéves tervünk célkitűzéseinek megvalósításában. A körülményeket gondosan vizsgálva más következtetést is levonhatunk. Nevezetesen azt, hogy erősítenünk kell a KISZ-vezetők és tagság eszmei szilárdságát. Ezt fejezi ki a Központi Bizottság másik jelszava.