Ifjú Kommunista, 1984. (28. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Világszerte döbbenten ültek az emberek a tévékészülékek és a filmvásznak előtt, amikor a felvételek Kambodzsa tragédiájának hírét hozták. Iszonyatos eseményekről tudósítottak a képsorok , tömegsírokat mutattak és otthonukból elüldözött, megkínzott, éhhalállal küszködő sokaságot, városokat, amelyeket, miután leöldösték vagy munkatáborba hurcolták lakóikat, átadtak az enyészetnek. A humánusan gondolkodó nemzetek segítségére siettek a pusztulás szélére sodort khmer népnek, így hazánk is. A legfontosabb és egyúttal legsürgetőbb feladatból kívánta részét kivenni, hozzájárulni a gyermekek megmentéséhez. Az árvákéhoz, akik járványok martalékaként, éhezve bolyongtak a gaztól felvert utakon, a romok között. Az Országos Béketanács és a Szolidaritási Bizottság gyermekváros építését ajánlotta fel a sokat szenvedett országnak. A feladatok előkészítését, a munkálatok megszervezését a KISZ Központi Bizottsága vállalta. A helyi hatóságok — szinte jelképesnek is tekinthető ez — Phnom Penh-től, a fővárostól harminc kilométerre, a Pol—Pot martalócaitól lerombolt pedagógiai főiskola területén jelölték ki az árvaház helyét. Az építkezés során számtalan különleges problémát kellett megoldani. Többek között a trópusi viszonyoknak megfelelő faimpregnálást, a szellőző tetőszerkezet kialakítását, az önálló és biztonságos elektromos és vízhálózat megteremtését hazai gyakorlat nélkül, valamint az energiatakarékos üzemeltetést. Az itthoni és a külföldi tapasztalatok és az ottani felmérések egyeztetése után kialakult a pedagógiai koncepció is. Eszerint a gyermekvárosnak három korcsoportot kell bentlakásos formában befogadnia: óvodáskorúakat, iskolásokat, valamint a pedagógusokat és a kisegítő személyzetet. Gondoskodni kell a gyermekek oktatásáról és neveléséről. Tragikus volta ellenére biztató volt, hogy a nevelők a gyermekekéhez hasonló szomorú sorsot éltek át, így életük értelmét a jövő nemzedék iránti felelősségtudat, a megértés adja. A nevelés soha nem választható el a munkára neveléstől, s ez nem valósulhat meg emberhez méltó, kellemes környezet nélkül. Határozott volt tehát a javaslat: ki kell használni a lehetőséget, amelyet a gyermekotthon kisegítő gazdasága nyújt, annál is inkább, mert így nagyrészt biztosított lesz a gyermekek önellátása a végtelenül szegény országban. S a már a felnőtt életre készülők tanulhassanak szakmát — a lányok szabni-varrni, a fiúk pedig szerezhessenek a mezőgazdasággal, az állattenyésztéssel és faipari, vasipari szakmákkal kapcsolatos ismereteket. E meggondolás alapján folyt az építkezés: az óvodának, az orvosi rendelőnek, a tantermeknek, a szaktantermeknek, a raktáraknak, az igazgatási épületnek, a hálóépületeknek, a konyhának, a mosodának, a gondnoki lakásnak a kialakítása. A munkálatok 1982 júniusában kezdődtek meg, S a magyar szakemberekből - kőművesekből, ácsokból, villany- és vízvezetékszerelőkből, festőkből, asztalosokból, kútfúrókból álló KISZ-építőbrigád tizennyolc hónap alatt megteremtette a gyermekvárost. Átadásával ezer árva gyermek otthonra lelt. Gyönyörű munka volt ez a Távol-Keleten. Mert lehet-e szebb feladatot elképzelni, mint otthont teremteni védteleneknek? És most, hogy az intézmény lakói már élvezik a biztonságot, amely magyar kiszesek révén jött létre, én, mint a KISZ KB Építésszervezési iroda vezetője, visszatekintve a küzdelmes másfél évre, csupán annyit mondhatok, hogy ez igazi, erőt próbáló, felnőtt munka volt.