Ifjú Sólyom, 1952 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1952-01-10 / 1. szám
Iaj, a föld i'eiszintvel parhullamostai. a/. » nl-;i.ná: a uuscoteg-ttecji, de LeU-szi ijtben hatodnak. Ilyen esetben felületi hullámok va beenélünik E hutoálmuk terjedésük kéz txtn a vevő antennáján is áthaladni'1 v vnifvis a vevő antennara metszi az wl. antennából kibocsátón elekromágneses betevormela», mminek nyomán az an teóriában váltakozó nagy frekvenciájú elektromos ei* kel étkezik és ez az antennában gyenge áramot létesít. Igaz, hogy ez az áram csak elív kis hányada, алыпак, amelyet Г©шш váltunk az adóban, de elegendő ahhoz, hogy felerősítve működtessen egy relét, „„elv zárja a kormánymozgató berendezés ,'r. nmkftl'ét. A vevőberendezőknek az egyik feladata, hogy a nagyszámú adóállomás hatáma közül .kiválassza a saját adójának a hullám ■rosszát. Ezt a kéttességét vagy mennyire tudta a zavarokat amelyeket más Klók zavarása okoz kiküszöbölni, rezgőkörök alkalmazásával lehet elérni is fokozni, a rezgőkörök kapacitásának megváloztatásával, vagy önindukciójának megváltoztatásával el lehet érni az adó és vevő között a rezonanciát. Rezonancia abban az e esetben ál, de, ha a vevő frekvenciája megegyezik az adó frekvenciájával. A rezonanciáról a későbbiek folyamán bőven fogunk beszélni. Bármennyire jó is a vétet, a keletkezed áramrezgéseit mégis nagyon gyengék. Az áramrezgéseknek az erősítése a második feladatta a vevőnek, amit ezek Ironcsöveknek megfelelő módon történő kapcsolása révén valósítunk meg. Az elektroncsövek működtetéséie fűtő- és anódtelepre van szükségünk, amelyeket a repülőmodernek magával kell vitniini*. Az erősítés fokozatosan * több csöven történik A fokozatok számának növelésével ehet növelni a vevőkészülék érzékenységét. A harmaduk feladata a felerősítet rezgések egyenirányítása. Ezt a műveletet az egyenirányító detektor végzi el. A nagy frekvenciájú rezgéseket egyenirányítja és kisfrekvenciájú rezgésekké alakítja át. Ezt az áramot használjuk fel a relé működtetésére, amely viszont a kormánymozgató Ы- rendezés áramkörét kapcsolja. (Folytatjuk A LÉGCSAVAR◄ A légcsavar szelvényein éppen úgy keletkezik felhajtóerő és ellenállás, min a szárnyon. Az egyes lapelemeken ébredő elemi nagyságú felhajtóerők itt merőlegesek, a lapelemet érő áramlás irányára. Аz E elemi nagyságú ellenállások pedig egyre esnek az áramlás irányával. De a légcsavar mozgási irányával ellentétesek. Az egyes lapelemek beállítási, vagy emelkedési szöge ifi) nem azonos az állásszöggel (a), mely szög alatt a lapelemek az áramlást kapják. Amint az előbbiekben említettem, a légavar lapelemei egyszerre végeznek ha idő és forgó mozgást. A haladó mozgás ány és nagyság szerint megegyezik modellünk pillanatnyi előrehaladási sebességével (Ve). Ez a sebesség egy adott esetben a légcsavarszárny mentén irány és nagyság szerint állandó. A forgó mozgás nagysága azonban az egyes lapelemeknél más és más. Vagyis egyenlő a légcsavar egyes elemeinek kerületi sebességével (VjJ. A légcsavar egyes elemeinek kerületi sebességét a következő képlet határozza meg: 2r-n-n 1 . =------------Ш/ШП 1 fit) r az egyes lapelemeknek távolsága a tengelytől ni. n a légcsavar fondulatszáma 1/perc. 3.14 A képletből láthatjuk, hogy a kerületi sebesség függvénye a lapelemek forgási sugarának, a kerületi sebesség tehát nem állandó az egész légcsavar, szárny mentén, лапеш nagysága folyton változik a sugárral. Ha e két sebességet Ve-t és Vg-t nagyság és irány szerint összeadjuk, megkapjuk irány és nagyság szerint azt a sebességet (Vh), mellyel az egyes légcsavarelemek mozognak és mely irány mentén az áramlást kapják. Az ábrán látható, hogy a légcsavar állásszöge « “ fi - P a »-szög az u. n. geometriai emelkedés szöge. A valóságos emelkedés szöge fi. Ezért a tényleges emelkedés nagysága a repülés egy pillanatában: H.„ 2гл —— =-- 2• V• n-tgfi.............4 Г* O) ahol r-w — Vf. Az egyes lapelemeken tehát keletkezik felhajtóerő és ellenállás. Ez azonban még mindent nem árul el nekünk. Az ábrából ugyanis világosan látszik, hogy a felhajtóerő nem esik egybe a haladás irányával és teljes egészében nem hasznos erő. A felhajtóerőnek csak a haladás irányába eső összetevője hasznos számunkra. На а Д F és Д E elemi erőket öszszeadjuk, megkapjuk ι Д R nagyságú elemi eredő erőt. А Д R-t most már felbonthatjuk Д V elemi vonóerőre, amely már teljes egészében hasznos erő. (Ez azonban kisebb, mint a felhajtóerő.) és а Д Λ erőre, mely a forgás síkjába esik, de a forgás irányával ellentétes. Ha az egyes lapelemeken keletkező Σ V nagyságú elemi vonóerőket összegezzük, megkapjuk a légcsavar által kifejtett egész vonóerőt, még a gép ellenállásának legyőzését és az emelkedést szolgálja. А Д Λ elemi erők a légcsavar forgását gátolják, ezeket összegezve, megkapjuk az eredő ellenállást, mely végül ellenállási nyomatékba jelentkezik. Ezt a nyomatékot kell legyőzni a motor nyomatékának. Az eddig elmondottak alapján láthatjuk, hogy miért kell a légcsavar egyes lapelemeit fokozatosan elcsavarni és azt, hogy működik a légcsavar. (Angeli Lajos) Vii