Ifjú Sólyom, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-25 / 1. szám

SZORGALMAS MUNKA A XI. KERÜLETBEN A XI. ker. központi modellező műh­elyében­ jó­kedvűen folyik az építés Kövér Juliska nem marad le a fiúk mögött. Szépen és gyorsan készíti el modelljét Somodi László kürrepülősgépet készít. Az alkat­­részek átmásolása pontos és figyelmes munkát kíván. Somodi pajtás ezzel is megbirkózik Léch­ajlitás. A m­egn­edvenített lécet a hajlító lámpán kell a kívánt formára kerekíteni. Takács Lajos és Burján László pajtások már jártasak ebben a munkában és inkább legyen nyalábunk egy-két tized grammal könnyebb, mint nehezebb. Most nézzük meg, hogy az adott számú szálakból mekkora lesz a nyaláb ke­resztmetszete az 1,2 mm átmérőjű gumi­ból, ha a: A spintaziilok A nyaláb szám* keresztmetszete 60 66 mm* Természete: a táblázat alapján ké­szült gute 5 arabot pontosan mérjük utána, úgy a hosszúság, mint a súly szempontjából. Vigyázzunk, hogy a gu­miszálak lefektetésénél ne feszítsük meg őket, mert így a nyaláb egyenlőtlen szálú és rövidebb lesz, mint ahogy készíteni akartuk. A gumimotorhoz megfelelő légcsavart, vagy inkább megfordítva, a légcsavar­hoz a megfelelő gumimotort kell még ügyesen megválasztanunk. 80 gramm gu­mihoz, illetve Wakefieldhez legcélszerűbb a légcsavar átmérőjét 430 és 480 mm között választani. A légcsavar emelkedé­sét a gumi keresztmetszetétől tegyük füg­gővé, illetőleg a légcsavar emelkedésé­nek megfelelő keresztmetszetű guminya­lábot alkalmazzuk. A törzs és a kampó­táv hossza is összefügg ezekkel. A 3. ábra szerint közelítőleg meghatá­rozhatjuk átlaggumis modellünk lég­csavarjának emelkedését a választandó gumimotor keresztmetszet függvényé­ben. A grafikonon azokat a szorzókat lát­hatjuk, melyekkel az átmérőt megszo­rozva megkapjuk a légcsavar emelkedé­sét. Miután már meg­választottuk mo­­dellünkhöz a meg­felelő guminyalá­bot, tudni szeret­nénk azt is, hogy hány fordulatot csavarjunk majd bele a felhúzásnál. Erre vonatkozóan a következő táblá­zat nyújt tájékoz­tatást. A táblázatban közöljük az egyes gumi­nyalábok szakadási, felhúzási számát, valamint kb. 15% biztonsággal (felkere­kítve) a ráhúzható fordulatot. Ezek az értékek a megfelelően kezelt, glicerinnel megkent és a felhúzás kezdetén 3—4- szeresére kinyújtott nyalábra vonatkoz­nak. Ugyancsak friss, nem agyonhasz­nált gumival történtek a mérések, így fontos, hogy ehhez tartsuk magunkat. A gumit kezeljük mindig lelkiismere­tesen, mert kényes holmi. Minden repü­­tés előtt glicerinezzük be, de ne annyira, hogy belül az egész törzsbevonatot be­fröcskölje. Használat után vegyük ki a modellből, mossuk tisztára és tegyük el lehetőleg légmentesen záródó dobozba, síkporba (federweiss). Beglicerinezett ál­lapotban ne tároljuk a gumit és óvjuk különösen az ásványi olajoktól, mert ezek teljesen tönkre teszik. A glicerinezést legcélszerűbb a hasz­nálat előtt 10—12 órával elvégezni. Ke­nés nélkül a gumira csak sokkal keve­sebbet tudunk felhúzni, nagyobb a sza­kadási veszély és idő előtt tönkremegy. A por, piszok és a hőség nagy ellen­ségei a guminak, ezért célszerű hűvös, sötét helyen tárolni. A gumit ne tegyük közvetlenül az­­ acéldrót légcsavarkampóra, mert az könnyen elvágja. Húzzunk a gumihor­gokra mindig kerékpárszelepgumit, vagy más vékony gumicsövet. 62 68,2mm* 64 70,4mm* 66 72,6mm* 68 74,8mm* 70 77 mm* 72 78,2mm* 74 81,4mm* 76 83,6mm* 98 85,8mm* Gumiszálak száma : Hozzátartozó nyaláb hossz. V gumi szakad : Ráhúzható : tin 62 64 öti 70 72 74 76 75 db 118 114 110 107 101 98 95 93 91 cm 745 700 660 620 580 520 490 465 445 ford 630 590 560 525 465 440 410 390 370 ford (Folytatjuk)

Next