Ifjúmunkás, 1963 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1963-08-22 / 34. szám

8 FARKAS ÁRPÁD Nagy, piros arcú szelek hozták húgomat, hoztak engemet. A kertben csontig égett szilvafák szúrós szagát dörzsölték orrunk alá az itt rekedt kormos szelek. ... S aztán valaki járni tanította húgom, és járni tanított engemet... — A Párt fogta a kezemet. Ma már ő a mosoly e Janus-képű Föld pirosabbik arcán. Halkan suhan apró falvakon. KIRÁLY LÁSZLÓ nagy városokon át —é­s mint tükörben, úgy nézi meg az emberekben magát — ilyenkor megcsillan látja mindazt, mit ő érte tett eddig az ember. A csillagokat, mit érte hozott le az égről... a földet, hol érte nőnek égig a paloták, s az embert, aki folyton építi érte — önmagát. Születésnapunk van. Kezünkben virág ... Jöjj húgom a terekre: ott vár Édesanyánk, szemet Földarcú ember jött, drótkefe haján nyomort kiálló rongysapkával, jó fegyver izgult vállán. Földarcú ember urak lábához, rossz táncba festett sápadt leányát ment visszavenni — jó fegyver fütyült a vállán keserű, biztató, vörös dallamot, s markában kemény, igazságtevő kezes szerszámmá változott. Tudott egy verset, morogta, gyúrta, agyába fúrta gyökereit. Győzni kellett: Kő­nehéz volt lelkén a „gyerünk !* —* „Böködj, böködj kedves fegyverünk !* Földarcú ember jött, ötszáz jött, ezer jött... Lábát megvetette a szabadság­vívó élet­ vörös­ének, s gyökeret vert az ember értelméhez. (Egyéves voltam, vagy annyi se még, az örömről semmit sem tudtam.)­­ Én nem mondok köszönetét szóval. Ami volt — törvény és természetesség, de mit apámtól kaptam, fiamé lesz. — így köszönöm tettét egyéves korom földarcú emberének — és szép fiam lesz : vérében ég majd a biztató, szennyet nem tűrő élet­ vörös ének.­ ­teszt Mitekének CSEKE GABOR ^^Mr044dZjfe(4/gt) Rájuk gondoltam, kik akkor harmatos fűbe hulltak, mai­ magunkról mindent, mindent tudtak — így hullnak most a szilvák, érés előtt. Mentem, a kertek felé, ahol a fák között új város épül, s lám, most nekik is lenne lakásuk, munkájuk, pihenőjük, ünnepük, hiszen ez volt az álmuk. (Hiestünk ? Ez is életünk volt, történik így, ha győzni akarunk — hallom messziről, honnan a folyók erednek, vagy csak úgy tűnik, s gondolataim illó hangokkal keverednek ?) Hiába, a folytatást magamban érzem, szívesen mesélném nekik, amit megértem, hiszen ránk gondoltak akkor, kócos fiúkra ők i4 s tudom, kedvelnék zengő mosolyunk, örülnének, hogy épül a házunk, hogy legelőször géphez állunk és megkapjuk az első fizetést is... CEZAR BALTAG Ott futnak át a haza délkörei a csecsemők álmain, amíg az édesanyjuk meleg ölén alusznak és áthaladnak szerelmesek szívén, pacsirták énekes hegyén ,s van úgy, hogy elhagyott útszéli fák kemény erein is... Ők kötik össze könnyedén a történést a szóval, s az elfutó felhők sereg­ét visszahajtják a termő föld fölé. Megbodorítják a völgyek füvét, a szél sörényét, és nyár­ irányba szabják a nappalok és éjszakák menését. Ők kerekítik a Nap útját is szép koszorúba örökké tartó évszakunk fölé. Elekes Ferenc fordítása Boldog volt az asszony, akár a nyár, és nevetett, s akik mosolyából jött világra, a gyermek igazságtalanul fordult el a győző hosszú csókjai elől, a sisak villanó fénye bánthatta meg. A győző apám volt és én a tudatlan gyermeke SZABÓ BARNA Nyári díszeit felaggatta az augusztusi hajnal, s a völgyekben már bizsergett a fény, mint pohár kiis borban a szódavíz — ...az asszonyok akkor korán keltek, mint a háború előtt is valahányszor hosszú útról érkeztek haza a férfiak. Anyám is szerette volna látni hogy érkeznek ők, de éppen szült. Engem szült. (nagyon fájtam neki, de kínja örömkönnyekbe halt .) Ők jöttek... Rongyos cipőjük alá simult a hajnal, s csak jöttek rajta nesztelen ; a béke mezei virágai nyíltak jövőt kutató szemükben. Ahana TOK­SIS APÁTHY GÉZA Így ЬМ'Аа&Гя győző Sisak alá parancsolt hajjal szakállasan és tépetten, de töretlen fényű hittel szívében tért haza a győző jóhiszemű csillagok alatt. Ahogy belépett, a pincelakás máris nőtt, tágult a fényre. Egyik karjával asszonyát ölelte át a győző, másik karjával pöttöm kisfiát emelte magasra. A béke költő-gyermeke Kis, hegyi faluban tett le a gépkocsi, itt lakik a fiatal költő. Faluhelyen mindenki mindenkit ismer — hogyne tudnák hát, merre lakik Ion Alexandru ! Tér­dig érő sás­ táblában vezet a ka­nyargós ösvény egész a házig. Már messziről láthatták­ a jöve­vényt, mert kezét ellenzőnek használva vizsgálgatja közeledő alakomat a házból kilépő asz­­szony. Mögötte szőke, nyúlánk fiatalember. Várják, hogy odaér­jek. A kerítésen kívül fiatal kör­tefa, alatta tuskó meg összerótt asztalka, idáig jönnek elibém. Az asszony kissé hátramarad, kö­szönések. Előttem áll Ion Ale­xandru, invitál, üljek a tuskóra (ha itthon van, itt szokott dol­gozni), ő a fához támaszkodik, úgy beszélgetünk. Itt született Topán, iskoláit a szomszéd faluban, majd Kolozs­váron végezte, ősszel másodévre iratkozik, a filológiára. Verseket ad, ígéri, azok többet mondanak róla. Kapásból fordítom: „A bé­ke gyermeke vagyok, mikor fo­gaim bújtak, /a felszabadulás áldott éve jött“. Sok versében vall arról, hogy ez a csodálatos augusztusi nap indította el útjá­ra, adott számára ezernyi lehető­séget — tanulni, fejlődni, szár­nyat bontani. Ő csak ennyit mond: „A háború halálával szü­lettem, s ez végleg elkötelezett“. Valóban, arcán szinte gyermeki friss az életöröm, s bár több versben szembeszáll a háború, az elnyomatás emlék­kísértetei­­vel, az egykori szegényparasztok gyermeke derűvel néz a világba. Szülei kollektivisták, most feledik a múlt nyomorúságát: új házat építettek új életüknek. Ionică — mindenki így szólítja a faluban — a szünidőben hazatér, ide, ahonnan elindult, ez is az ő vilá­ga. Első verseinek valóságelemei a szülőfalu múltjában és jelenében gyökereznek. Friss, eredeti hang­vételére felfigyelt az irodalmi közvélemény, versei egymásután jelennek meg a Tribuna, Luceafă­rul, Steaua és más hazai irodal­mi lapok hasábjain. Erre azt vá­laszolja, hogy ez csak a kezdet, még sokat kell látni, érezni, élni a jelenben, életet, hazát ismerni mélyen, teljes azonosulással. Mindezt tudatosította magában, ezért szánja szünidejének nagy részét utazásokra. Jelenlegi célja bebarangolni egész Máramarost, éppen utazás előtt áll. „Csak így lehet mindig újat és jobbat adni“ — bizonygatja. Első kötetét már átadta a kiadónak. „Bár csak a jövő év elején jelenik meg, sze­retném népemnek, pártomnak ajánlani“. Augusztus huszonharmadika mindig életére, indulására emlé­kezteti, helytállásra ösztönzi Ion Alexandrut, a béke költő-gyer­mekét. Füzesi Gábor rfilmunkba GH. CHIRCULESCU Ha tévúton bolyongnál egyszer még életedben, Míg fekete uszállyal az éj a földre lebben, A hozzád simuló szél metszőn csontodba vágna, Göngyölgetné a lábad sötét köd fátyolába, És ekkor egy meleg kéz feléd tágulna éppen, Hogy szakadék ne érjen, míg utad egyre járod : E drága és segítő kéz hasonló a Párthoz. S ha a közöny talán még vad súlyával letörne, S éreznéd : gyilkosan vág válladba penge-körme, Eluralna egészen, a célt homályba zárva, Hogy ne legyen ki annyi álmod valóra váltsa — Ha ekkor felderölne egy tiszta láng előtted, Hogy komor homlokod szűz fényében megfürönszed, És ott ragyogjon rajta az ifjú hév, az álmok. Amíg a szót te igaz és büszke tettre váltod — E láng, mely a sötétben szép, tiszta fényt sugároz. Hasonló az álmokat valóra váltó Párthoz ! A Párthoz hasonló a kohók titán­­hangja, S a víz is, mely tüzével a villanyfényt fakasztja, Mert ő a munka lelke, az ország ifjúsága, A szó, mely hajnaloknak dalát magába zárja, A kar, mely tiszta fényt hint szerte a földeken. Mindent, mi van, s mi lesz még , mindent csak­­ teremt. Bölöni Sándor fordítása Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piața Scinteii nr. 1. Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scânteii București. Telefon 17.66.33 Stas 3452.62

Next