Ifjúmunkás, 1970 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1970-01-29 / 5. szám

A KISZ­­központi bizottságának hetilapja tr -*■ ................... ..._____ - ■ - ■ . Szabó József A legnagyobb művész a természet ■ ■ ................ Amit ma megtehetsz... Évszázadok, de úgy lehet, évezredek tapasztalata sűrítette össze, érlelte örökérvényű igazsággá azt az intést, hogy : Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Szólt előbb ez csak az em­berhez, az egyénhez, később a termelő­ közösségekhez. Fejlő­dik a világ, gyarapodnak a tennivalók. A gépek korszakában a holdraszállás időszakában, mind több munka fér egy napba, egy hónapba, egy évbe. Az elvégzendő, de el nem végzett mun­ka egyre nagyobb veszteséget jelent, a többlet pedig egyre na­gyobb eredményre vezet. Megtanultunk számvetést csinálni, na­pokba, hónapokra, évekre, és értékelni azt, amit megtettünk, hiá­nyolni azt, amit megtehettünk volna, és levonni ebből is, ab­ból is a tanulságot. Brassó megye iparvállalatai év végi számvetésükkor kimutat­hatták, hogy többet tettek, többre jutottak, mint amennyire vállal­koztak. 340 millió lej értékben termeltek és 287 millió lejre ad­tak át az exportnak több árut a tavaly, mint amennyire előze­tesen számítottak. Temes megyében nemcsak az ipari termelés, de a mezőgazdasági hozam is többletet mutatott. A megye me­zőgazdasági szövetkezete: megalakulásuk óta a legnagyobb hek­táronkénti búzatermést érték el, de többet termeltek az­ előírt­nál árpából, gyümölcsből, szőlőből is. A szarvasmarha és ser­tés állományuk gyarapodásánál csak az állami gazdaságok ugyancsak nagy eredményei voltak jobbak. A tanulságot mindkét megyében levonták. A­ mának vannak még lehetőségei, tartalékai, s az iparban és mezőgazdaságban is akadnak, még tennivalók, melyeket nem szabad holnapra ha­lasztani. A Brassó és Temes megyei pártszervezetek fel­hívással fordultak — az előbbi az iparban, beruházásban, szál­lításban, az utóbbi a mezőgazdasági termelésben tett szép vál­lalásokkal , a Román Kommunista Párt összes megyei szerve­zeteihez, az összes dolgozókhoz, hogy 1970-ben, az ötéves terv utolsó esztendejében nap mint nap végezzünk többet, mint a­­mennyit az elején számítottunk. Mert verseny van. Kimondott és ki nem mondott verseny em­berek, egyének között és közösségek, üzemek között. Idebent. Odakint a nagyvilágban pedig országok és táborok között. Tu­dunk róla vagy nem, de versenyben vagyunk és a versenyben az győz, aki többet végez, aki jobb egyenleggel zárja a mát, s aki nem halaszt holnapra. Nem mindegy hát, hogy mennyit végzünk­ el ma. Nem mindegy sem az egyén, sem az ország szempontjából. Ezért jó kezdeményezés az új szocialista válla­lás, amit hazánk két iparilag és mezőgazdaságilag fejlett me­gyéje tett, s amelyre megmozdult az ország. Újabb elvégzendő munkákat határozott meg Konstanca és Szatmár, Ilfov és Har­gita, Hunyad vagy Kolozs m megye és sorra a többi területek. A megyékben pedig millió és millió dolgozó ember veszi most számba, mi az, amit ma és mindennap megtehet, hogy lépést tartson az idővel, a korral, a többiekkel. .. Mert a versenynek szigorú törvénye van : az g­yőz, aki a másiknál többet ad, aki a napját több munkával, kevesebb hátralékkal zárja. Nagy Erzsébet Ember nem járt a falu szélén, leg­föntebb róka lapulhatott a mart alatt, esetlen bu­gyuta nyúl, ki tanúja lehetett a történetnek, mely kettőnk titka volt mostanit), én köd­ből s kanyarból bukkantam elő, a posztó harisnyát, ember nem láthatott, nem is sejthette, hogy jövök, csak én láttam őt, amint fekete báránybőr sapkáját leveszi, s leveri a havat arról a tábláról­, amelyre fa­luja nevét írták. Ebből azt hittem,­­tesz is lehet, vagy valami néptanácsi ember, aki­nek éppen ez a megbízatása, de tévedtem. Nem volt sem utász, sem néptanácsi ember, még csak megbízatása sem volt arra nézve, hogy a havat leverje, mert amikor köszön­tem, meglepődve s restelkedve mondta, most jön éppen a­­szomszéd faluból, havas Két jegyzet Majakovszkij gazdagon illusztrált gyerek­versére emlékszem (Mi a jó és mi a rossz ?), melyben szépen kiporciózta pár­éves emberpalánták számára az élet­kezdés koordinátáit : tisztaság, szófogadás, kellemes viselkedés. S riasztott benne mind­az ellen, ami ezeknek fonákja. Harsogva zúgnám ma is, kezemet hátra kulcsolva, az óvoda színpadán, de ahogy nőttem, a felis­­merhetetlenségig kitágult előttem a világ : a fürdőszoba, hol hajdan a tisztaságot gyako­roltam, ma beláthatatlan szabad tér, s a szappan foga nemcsak fülemre, arcomra, nya­kamra fáj, hanem eszemre, gondolatomra is. A fürdőszobában még nem gondolkoztam : ott minden a kezem ügyében volt, s ha mégis gondot okozott a rend hiánya, magamat szid­hattam — nem voltam elég jó, eső esett, s szél fújt az éjjel, belepte a táb­lát is, gondolta, lepallja hirtelen, mert nem látszott az írás. Én nem tudom, állt-e meg valaha Párizs bejáratánál egy ember, hogy letörölje zseb­kendőjével a port, melyen az áll, hogy Párizs, vagy tömte-e be magányos ember a kínai fal repedéseit, vagy magánszorgalom­ból szidolozta-e ki egy arrajáró az ENSZ- palota kilincsét, vagy söpörte-e le valaki unalmában a kormot a római trolibuszok tetejéről, mondom, ezt nem tudom. Azt vi­szont igen, hogy ez a posztó harisnyás em­ber gyönyörű d­olgot cselekedett. Olyant, amiért őt most nyomban a falu díszpolgá­­rává avatnám, ha tudnám, s ha volna ilyen megtisztelés. Elekes Ferenc Felnőttkorunk közös fürdőjében bonyolul­tabb a helyzet: csakis a közös tisztaságtudat, vállatt rend kapcsol össze bonthatatlan erővé minket. Az én tisztaságom — a mi tisztasá­­gunk. Tiéd, övé, a száguldó világé. Fürdők le­omlott falai fölött csak az őszintén kezet nyúj­tó hűség simíthat szárnyaláshoz­ szép repülő­teret. Ezért, ha fiam néhanapján kissé nehézke­sen, álmodozva mos kezet, nem szólok rá programozott életem türelmetlenségével —« GYORSABBAN, ÖCSKÖS ! Miért csípje bőmbe dér a jóság hajlékony rügyét, mikor az aka­ratlan hibák gyepe alatt már a Rossz mo­csara szörcsög ? Cseke Gábor ■„ия»яи1..­.. Alapítási év: 1922 IV. sor XIV. évf. 1970. január 29. Ara 30 bani Lehetőség és valóság Medret ásni a gazdasági élet fo­­lyásának, hogy vizei ne a parti lapá­lyok gübőiben áporodjanak, hanem a célt jelentő torkolatokat keressék — ez nem csupán ,,brancsbeliek" dolga, mint ahogy a holdutazás sem kizá­rólag az Armstrongok, a szívátültetés sem a Barnard-professzorok személyes ügye. S bárha a nagyközönséget ke­vésbé izgatja az, hogy mekkora pél­dául a herbicidek gyomokra gyako­rolt roncsoló hatása, rögvest érdek­lődni —­ sőt, követelőzni — kezd, ha nincs krumpli a piacon : mi a hely­­zet ? Mi lesz már azzal a mezőgaz­dasággal­­ ? Határozott választ adni erre a na­gyon is időszerű kérdésre merész vál­lalkozás volna — akár a legilletéke­sebb beavatottak részéről is. Azt­a-Simonka László (Folytatása a 3. oldalon)

Next