Ifjúmunkás, 1970 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1970-01-29 / 5. szám
A KISZközponti bizottságának hetilapja tr -*■ ................... ..._____ - ■ - ■ . Szabó József A legnagyobb művész a természet ■ ■ ................ Amit ma megtehetsz... Évszázadok, de úgy lehet, évezredek tapasztalata sűrítette össze, érlelte örökérvényű igazsággá azt az intést, hogy : Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Szólt előbb ez csak az emberhez, az egyénhez, később a termelő közösségekhez. Fejlődik a világ, gyarapodnak a tennivalók. A gépek korszakában a holdraszállás időszakában, mind több munka fér egy napba, egy hónapba, egy évbe. Az elvégzendő, de el nem végzett munka egyre nagyobb veszteséget jelent, a többlet pedig egyre nagyobb eredményre vezet. Megtanultunk számvetést csinálni, napokba, hónapokra, évekre, és értékelni azt, amit megtettünk, hiányolni azt, amit megtehettünk volna, és levonni ebből is, abból is a tanulságot. Brassó megye iparvállalatai év végi számvetésükkor kimutathatták, hogy többet tettek, többre jutottak, mint amennyire vállalkoztak. 340 millió lej értékben termeltek és 287 millió lejre adtak át az exportnak több árut a tavaly, mint amennyire előzetesen számítottak. Temes megyében nemcsak az ipari termelés, de a mezőgazdasági hozam is többletet mutatott. A megye mezőgazdasági szövetkezete: megalakulásuk óta a legnagyobb hektáronkénti búzatermést érték el, de többet termeltek az előírtnál árpából, gyümölcsből, szőlőből is. A szarvasmarha és sertés állományuk gyarapodásánál csak az állami gazdaságok ugyancsak nagy eredményei voltak jobbak. A tanulságot mindkét megyében levonták. A mának vannak még lehetőségei, tartalékai, s az iparban és mezőgazdaságban is akadnak, még tennivalók, melyeket nem szabad holnapra halasztani. A Brassó és Temes megyei pártszervezetek felhívással fordultak — az előbbi az iparban, beruházásban, szállításban, az utóbbi a mezőgazdasági termelésben tett szép vállalásokkal , a Román Kommunista Párt összes megyei szervezeteihez, az összes dolgozókhoz, hogy 1970-ben, az ötéves terv utolsó esztendejében nap mint nap végezzünk többet, mint amennyit az elején számítottunk. Mert verseny van. Kimondott és ki nem mondott verseny emberek, egyének között és közösségek, üzemek között. Idebent. Odakint a nagyvilágban pedig országok és táborok között. Tudunk róla vagy nem, de versenyben vagyunk és a versenyben az győz, aki többet végez, aki jobb egyenleggel zárja a mát, s aki nem halaszt holnapra. Nem mindegy hát, hogy mennyit végzünk el ma. Nem mindegy sem az egyén, sem az ország szempontjából. Ezért jó kezdeményezés az új szocialista vállalás, amit hazánk két iparilag és mezőgazdaságilag fejlett megyéje tett, s amelyre megmozdult az ország. Újabb elvégzendő munkákat határozott meg Konstanca és Szatmár, Ilfov és Hargita, Hunyad vagy Kolozs m megye és sorra a többi területek. A megyékben pedig millió és millió dolgozó ember veszi most számba, mi az, amit ma és mindennap megtehet, hogy lépést tartson az idővel, a korral, a többiekkel. .. Mert a versenynek szigorú törvénye van : az győz, aki a másiknál többet ad, aki a napját több munkával, kevesebb hátralékkal zárja. Nagy Erzsébet Ember nem járt a falu szélén, legföntebb róka lapulhatott a mart alatt, esetlen bugyuta nyúl, ki tanúja lehetett a történetnek, mely kettőnk titka volt mostanit), én ködből s kanyarból bukkantam elő, a posztó harisnyát, ember nem láthatott, nem is sejthette, hogy jövök, csak én láttam őt, amint fekete báránybőr sapkáját leveszi, s leveri a havat arról a tábláról, amelyre faluja nevét írták. Ebből azt hittem,tesz is lehet, vagy valami néptanácsi ember, akinek éppen ez a megbízatása, de tévedtem. Nem volt sem utász, sem néptanácsi ember, még csak megbízatása sem volt arra nézve, hogy a havat leverje, mert amikor köszöntem, meglepődve s restelkedve mondta, most jön éppen aszomszéd faluból, havas Két jegyzet Majakovszkij gazdagon illusztrált gyerekversére emlékszem (Mi a jó és mi a rossz ?), melyben szépen kiporciózta páréves emberpalánták számára az életkezdés koordinátáit : tisztaság, szófogadás, kellemes viselkedés. S riasztott benne mindaz ellen, ami ezeknek fonákja. Harsogva zúgnám ma is, kezemet hátra kulcsolva, az óvoda színpadán, de ahogy nőttem, a felismerhetetlenségig kitágult előttem a világ : a fürdőszoba, hol hajdan a tisztaságot gyakoroltam, ma beláthatatlan szabad tér, s a szappan foga nemcsak fülemre, arcomra, nyakamra fáj, hanem eszemre, gondolatomra is. A fürdőszobában még nem gondolkoztam : ott minden a kezem ügyében volt, s ha mégis gondot okozott a rend hiánya, magamat szidhattam — nem voltam elég jó, eső esett, s szél fújt az éjjel, belepte a táblát is, gondolta, lepallja hirtelen, mert nem látszott az írás. Én nem tudom, állt-e meg valaha Párizs bejáratánál egy ember, hogy letörölje zsebkendőjével a port, melyen az áll, hogy Párizs, vagy tömte-e be magányos ember a kínai fal repedéseit, vagy magánszorgalomból szidolozta-e ki egy arrajáró az ENSZ- palota kilincsét, vagy söpörte-e le valaki unalmában a kormot a római trolibuszok tetejéről, mondom, ezt nem tudom. Azt viszont igen, hogy ez a posztó harisnyás ember gyönyörű dolgot cselekedett. Olyant, amiért őt most nyomban a falu díszpolgárává avatnám, ha tudnám, s ha volna ilyen megtisztelés. Elekes Ferenc Felnőttkorunk közös fürdőjében bonyolultabb a helyzet: csakis a közös tisztaságtudat, vállatt rend kapcsol össze bonthatatlan erővé minket. Az én tisztaságom — a mi tisztaságunk. Tiéd, övé, a száguldó világé. Fürdők leomlott falai fölött csak az őszintén kezet nyújtó hűség simíthat szárnyaláshoz szép repülőteret. Ezért, ha fiam néhanapján kissé nehézkesen, álmodozva mos kezet, nem szólok rá programozott életem türelmetlenségével —« GYORSABBAN, ÖCSKÖS ! Miért csípje bőmbe dér a jóság hajlékony rügyét, mikor az akaratlan hibák gyepe alatt már a Rossz mocsara szörcsög ? Cseke Gábor ■„ия»яи1.... Alapítási év: 1922 IV. sor XIV. évf. 1970. január 29. Ara 30 bani Lehetőség és valóság Medret ásni a gazdasági élet folyásának, hogy vizei ne a parti lapályok gübőiben áporodjanak, hanem a célt jelentő torkolatokat keressék — ez nem csupán ,,brancsbeliek" dolga, mint ahogy a holdutazás sem kizárólag az Armstrongok, a szívátültetés sem a Barnard-professzorok személyes ügye. S bárha a nagyközönséget kevésbé izgatja az, hogy mekkora például a herbicidek gyomokra gyakorolt roncsoló hatása, rögvest érdeklődni — sőt, követelőzni — kezd, ha nincs krumpli a piacon : mi a helyzet ? Mi lesz már azzal a mezőgazdasággal ? Határozott választ adni erre a nagyon is időszerű kérdésre merész vállalkozás volna — akár a legilletékesebb beavatottak részéről is. Azta-Simonka László (Folytatása a 3. oldalon)