Ifjúmunkás, 1973 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1973-11-08 / 45. szám

2 ifjú munkás El Apáca ott van, ahol az Olt egy na­gyot kanyarodik, mielőtt nekirugasz­kodna a nagy lendülethez, amivel si­keresen átvágja a Déli Kárpátokat. Ha ezt eddig nem tudtuk, akkor most megtudjuk arról a térképről, amely az iskola előcsarnokában van, Hollan­dia térképe mellett. Mindkettőt diákok rajzolták. Miért került a kettő egymás mellé? Megtudjuk ezt egy másik tér­képről, amelyen külön feltüntették Apáczai Csere János útját Apácától Hollandiáig. Kegyelettel őrzik a falu nagy szü­löttjének emlékét. A hagyománytisz­teletet egy folt azonban megzavarja: azt írja az Apáczai-montázs központi részén, hogy halálának évfordulóját megünnepelték... Hogy nem rendeztek nagy dínom-dánomot, az kiderül a ro­mán szövegből. Ott azt írja: come­morare... Nem kellett volna erről az apróság­ról megemlékeznünk, ha nem éreznénk magunkat is felelősnek azért, hogy az apácai fiatalok szép tiszta beszédet használjanak. Erre a felelősségre ép­pen Zsizsik Jenő igazgató hívta fel a figyelmünket, amikor arról beszélt, hogy a nyolcadikosoknak jár az Ifjú­munkás, van egy külön sarok is az Ifjúmunkásnak, a fiatalok sokat tanul­nak belőle, és kell is ez a lap egy olyan szervezetnek, amelyikben gyű­léseket meg más rendezvényeket ma­gyarul tartanak. Lapunk hasznos volta tudatában léptünk be a nyolcadikba, ahol éppen Kaller Gecilia tanárnő, iskolai KISZ- irányító tartott órát... Itt vagyunk, jöttünk leróni egy régi adósságot Apácával szemben (eddig véletlenül elkerültük), lássuk, milyen a lap, ho­gyan lehetne jobb, még hasznosabb... Mosolygás, kuncogás, mozgolódás a padokban. Kiderül, nincs olvasónk. Mondja egy lány: a Jóbarátra fizet elő. Egy fiú, az Előrét veszi... Hát ennyire végletes esetek fordulnak elő a felnőtté válás folyamatában? Kaller Cecília „megvédi“ az osztályt. Az a helyzet — magyarázza —, hogy jófor­mán még alig van KISZ-tag. Két hete kezdődött az igazi tanítás, addig a me­zőn voltak elfoglalva. Egyelőre csak az öt legjobbat vették fel a szervezetbe, a titkárválasztás is gyorsan ment, meg sem várták, amíg a tagsági könyveket megkapják Azt jól tették, hogy nem várták. De azt alaposabban kellett volna meggondolni, hogy ebben az évben nemcsak egy évre választanak titkárt. Zsizsik Jenő igazgató véleménye sze­rint jövőre biztosan lesz kilencedik osztály. Az elsőnek felvett öt taggal megbeszélték a titkárválasztást, ezt abból is lehet tudni, hogy arra a kér­désre, Szabó Ilonkát tartják-e az osz­tályból a legjobb ifjúsági vezetőnek? — elég sok hang mondta: igen. Talán egy-két hanggal több, mint ahány KISZ-tag már van az osztályban. Nem ártott volna, ha több, sokkal több hang mondja. Pontosabban az nem ártott volna, ha a titkárválasz­tást majdnem az egész osztállyal meg­beszélik. A nyolcadikosok alapszerve­zete a következő hetekben, hónapok­ban gyorsan fog gyarapodni és a leen­dő új tagok a titkárválasztás napján csak „véletlenül" nem voltak tagok. Amint betöltötték 14. évüket, már a hetedik osztály végén felvehette vol­na a község bármelyik KISZ-szerve­­zete. Kaller Cecilia abban a biztos tudatban ment a nyáron vizsgázni (le­velezői fakultáson tanul), hogy mire kezdődik a tanév, a nyolcadikosok kö­zött sok KISZ-tag lesz. Nem így tör­tént, állítólag Marcu Hortenzia köz­ségi KISZ-titkárnak túl sok dolga volt, tagfelvételre nem jutott idő. Ezt ellenőrizni nem tudtuk, a községi KISZ-titkár éppen Brassóban volt, de azt tudjuk, hogy a tagfelvétel elnapo­lásához nagyon alapos érv kell. Késéssel és gyönge gyorsulással in­dul tehát a szervezet élete, a legifjabb KISZ-tagok még soraik tömörítésénél tartanak — már ezért sem fogadhat­juk meg azt a jó tanácsot, amellyel Apácáról búcsúztattak: írjunk szépet a faluról és akkor lesz sok előfizető. Ehelyett egyelőre ígéretet tehetünk, írunk majd szépet, ha a szervezet, a KISZ-korú fiatalok átveszik szerepü­ket a falu életében. Amikor például az iskola szervezete, a frissiben megvá­lasztott titkár vezetésével viszi a ta­nulókat az új iskolaműhely építésé­hez, nem várják meg a tanári felszó­lítást. Mert még szebb lesz a műhely, ha a fiatalok hozzájárulása nem me­rül ki a végrehajtásban.­­Nem kell attól tartani, hogy az iskola igazgatóságá­nak nem marad dolga a műhellyel. Megsúgták, hogy a nehezebb munkák­hoz kérték a szülők segítségét, de ez eddig nem jött futva. Úgyhogy a szülőkkel ezután is kell „foglalkozni“, ez pedig kiesik a KISZ hatásköréből.) E kissé borús hangulatú cikk elle­nére is reméljük: nemsokára sok ol­vasónk lesz az apácai iskolában. Elő­legezzük a bizalmat az első öt KISZ- tagnak és Szabó Ilonka titkárnak. Kerekes Árpád щшт Az idők során a tudomány, a kultúra és az oktatás fontos szerepet játszottak, s a társadalmi haladás, a civilizáció elő­mozdítói voltak. A tudományos-műszaki forradalom az utóbbi évtizedekben olyan mély és erőteljes változásokat hozott, hogy a fenti területek társadalmi lét­szükségletekké váltak. Az emberiség jog­gal reménykedik növekvő szerepükben. Áz egyetlen társadalom sem alakított ki olyan lényeges, mindent átfogó kapcso­latrendszert a tudomány, a kultúra és az oktatás, valamint a társadalmi lét között, mint a szocializmus. Pártunk X. kongresszusa és 1972-es Országos Konferenciája, kidolgozván a sokoldalúan fejlett szocialista társada­lom programját, kiemelték a tudomány nagyfokú fejlesztésének, az oktatás tö­kéletesítésének és korszerűsítésének, az új, szocialista kultúra virágzásának különleges fontosságát a társadalmi élet minden területén. Bár három különböző, jól körülhatárolt területről van szó, mégis elválaszthatat­lanok és kölcsönösen feltételezik egy­mást. ■ A továbbiakban ezt tartjuk szem előtt, jobban hangsúlyozva az oktatást, mely végső soron kiinduló pontja a má­sik kettőnek. Az oktatási gondok ugyan­akkor több fiatalt érintenek, közvetlenül, mint a tudomány és a művészet kérdé­sei. Közvetlen termelőerő Rendszerünkben a tudomány helye és szerepe a társadalom jellegéből, fejlődési törvényeiből fakad. A munkásosztály po­litikai hatalmának megteremtése, a ma­gántulajdon megszüntetése és egy sor más lényegbevágó társadalmi-gazdasági válto­zás után az emberiség történetében elő­ször nyílik lehetőség arra, hogy tudato­san beavatkozhassunk a társadalmi ese­mények menetébe, hogy irányítsuk a gazdasági fejlődést, hogy a társadalmat igazgató objektív törvényszerűségek is­meretében új rendszert építsünk. De hogy mindez ne maradjon puszta le­hetőség, szükségünk van — egyéb tevé­kenységek mellett — e törvények hatá­sának elmélyült, tudományos ismereté­re. Íme az egyik oka annak, hogy a társadalom szigorúan tudományos alapo­­kon való irányítása a szocializmusban teljeséggel nélkülözhetetlen. Mindezeken túl, a tudománynak tény­leges szabályozó szerepe van. Tevékeny hozzájárulása, legújabb és legértékesebb felfedezéseinek gyors és alapos elsajátí­tása, értékesítése nélkül elképzelhetetlen a termelőerők, a magas munkatermelé­kenység, a gazdasági hatékonyság gyors fejlődése. Ezek alkotják ugyanis a nép anyagi-szellemi jólétének, a sokoldalú­an fejlett szocialista társadalom fő célkitűzésének alapvető feltételeit, jobb minőségű termékeket állíthassunk elő stb. Még jobban megértjük azt a megkülön­böztetett fi­gyelmet, amellyel pártunk a tudományok fokozott fejlődését nyo­mon követi, ha arra gondolunk, hogy a fenti gazdasági mutatók elérése Romá­nia és a gazdaságilag fejlett országok kö­zötti szintkülönbség csökkentését ered­ményezik. Az a cél, hogy hazánkat a kö­vetkező két évtizedben a legfejlettebb országok sorában tudjuk, nagy történel­mi szerepet ró a tudományokra, beleért­ve a társadalmi tudományokat is. Nemcsak a lélek gyógyszere A szocialista társadalom lényege és fel­építése, fejlődési feltételei és elvei foly­tán nem lehet meg jól felkészült szak­emberek nélkül. Ugyanakkor arra is szüksége van, hogy tagjai átfogó kultu­rális látókörrel rendelkezzenek, képesek legyenek arra, hogy a tudományos-mű­velődési információözönből valódi érté­keket, igaz alkotásokat szűrhessenek ki. Kulcskövetelmény ez, a szocialista neve­lési felfogásnak a párt X. Kongresz­­szusán megfogalmazott igénye. Ugyaneb­ben az összefüggésben hangsúlyoztuk azt a fokozott figyelmet, amelyet az új, szo­cialista művészet fejlődésének és virág­zásának szentelünk, a művelődési hagyo­mányok kritikai átvétele és az új kul­túrának a jelenkori valóság problémái­ban való lehorgonyzása alapján. E való­ság mindennapjai mozgalmasak, ellent­mondásosak és hősiesek ugyanakkor — tökéletesen megfelelnek egy újító szán­dékú társadalom építésének. Napjaink valóságából eredően az új társadalom kultúrája már nemcsak a lélek gyógyszere, a kikapcsolódás egyik formája, hanem egyre inkább munkaesz­köz. E felfogás szerint a kultúra nem­csak szellemi, hanem műszaki értékeket is felölel. Az új művelődési modellnek tehát egyesítenie kell az érzékenység és a képzelet kultúráját, valamint a tudo­mányos és műszaki műveltséget is. Ter­mészetes, hogy e jelenség igen bonyo­lult alkotási, közlési és befogadási folya­matokban érvényesül. Cikkünk esetében, mely inkább fiataloknak íródik, ez utol­só két mozzanat különös figyelmet igé­nyel. Életre nevelés oktatás tökéletesítésének gondjait, mi­lyen új és új lehetőségeket teremt isko­lánk szüntelen demokratizálásához. Elég talán megemlíteni a következőket: ha­zánkban jelenleg több mint négymillió fiatal tanul; nagy vonalakban már való­s kultúrát, a tudományt és technikát, az új nemzedékek nevelésének értékeit közvetítő és elsajátíttató rendszerek kö­zül a legszervezettebb és legeredménye­sebb az oktatás. Arra hivatott, hogy mozgósítsa és irányítsa a tanulók értel­mi képességeit és ízlésforrásait, hogy minden gyermekünknek átadja a korunk­hoz illő tudást, annak módszereit és ér­tékeit, hogy hozzájáruljon a nemzet ne­veléséhez és lelki fölemelkedéséhez, hogy felkészítse az ifjú nemzedékeket az élet­re, a gyakorlatra. Pártunk júniusi plená­risán Nicolae Ceauşescu elvtárs hangsú­lyozta: „Az egész oktatásnak fel kell készítenie az ifjúságot a munkára és az életre. Ez a fő feladata egy valóban ko­moly oktatásnak, amely képes arra, hogy felkészítse a népet a szocialista és kommunista társadalom építésére.“ Ezúttal talán fölösleges elsorolni mind­azon eredményeket, amelyeket a szocia­lista építés során az oktatásban elértünk. Tudjuk, milyen állandó figyelemmel kö­veti pártunk és országunk vezetősége az A tudomány mindinkább közvetlen ter­melőerő és igen fontos szerepe van a szocializmus műszaki-anyagi alapja fej­lesztésében és tökéletesítésében. Hogy csak néhányat említsünk: a termelés komplex gépesítését és automatizálását, a gazdaság kibernetizálását, a nyersanya­gok ésszerű felhasználását, új anyagok előállítását és termelését, amelyek he­lyettesíthetik a hagyományosakat, a ter­melési technológiák tökéletesítését, hogy 2. Az oktatás, a tudomány és a kultúra fejlődése — a szocialista haza sokoldalú előrehaladásának döntő tényezője. Az 1973 júniusi pártplenáris határozatai az oktatás tökéletesítéséről ság az ötévesek óvodai nevelésének ál­talánosítása, a tízosztályos általános ok­tatás; 1985-ig megvalósul az általános lí­ceumi oktatás is; az 1938—39-es tanév­hez viszonyítva ma tízszer annyi közép­­iskolásunk és hétezer annyi főiskolá­sunk van. Bátran mondhatjuk: ebben az időszakban az oktatás lényegesen hozzá­járult az egész nép tudásszintjének eme­léséhez, kulturális és szellemi egysé­gének megvalósításához, a demokrácia megerősödéséhez, kedvezően hatott a társadalmi mobilitásra és felemelkedésre s a társadalmi élethez szükséges számos új műszaki, közigazgatási és politikai kádert nevelt. Az elmúlt időszakban természetesen egész sor hiba is megmutatkozott okta­tásunk terén, főként, ha a szocialista épí­tés jelenlegi és holnapi igényeiben gon­dolkozunk. Az említett plenáris mély kri­tikai érzékkel és felelősségérzettel ele­mezte őket s ugyanakkor szükséges in­tézkedéseket hozott, meghatározván egész oktatási rendszerünk fejlődésének és tökéletesítésének fő irányait. Megemlítenénk itt néhányat, igen rö­viden, a plenáris határozatai alapján: • „Az oktatás bármely lépcsőfoka biz­tosítson az összes fiataloknak a mun­kába, a termelésbe, a társadalmi tevé­kenységbe való beilleszkedéshez szüksé­ges műszaki-gyakorlati ismereteket.“ Új­ra kifejezésre jut ez esetben az a mód, ahogyan az oktatás végső célját elkép­zeljük. Mintegy válasz ez a társadalmi szükségletre, hogy az ifjúságot felkészít­sük „az életre, a munkára, hasznos tár­sadalmi tevékenységre“. Mikor ezt mond­juk, ugyanakkor az egyénről is gondos­kodunk, olyan felkészültséget biztosítunk számára, hogy lépést tarthasson a tár­sadalmi dinamika gyors ütemével, amely jelen szakaszban valóságos sokoldalú tu­dást követel — nemegyszer átképzés árán is. • Figyelembe véve a tudomány, a tech­nika és a kultúra fejlődésének gyors ü­­temét, az iskolák laboratóriumokkal, mű­helyekkel, kabinetekkel történő felszere­lését, az iskola­farmok, iskola­bányák, iskolai munkatelepek stb. létesítését, az oktatás tartalmának és az ismeretát­adás módszereinek korszerűsítése újabb sor intézkedést szült, amelyek a fennebb vázolt irány végső céljához segítenek kö­zelebb. • A plenáris határozatainak egyik ki­tétele, melynek elméleti és gyakorlati követelményei igen jelentősek, az okta­tás demokratizmusának fejlesztése és e­­rősítése. Mindez többek között feltételezi: az oktatáshoz való jog gyakorlati lehető­ségeinek további bővülését és kiegyen­lítődését; az összes fokozatokban részt­vevők számának növekedését, függetle­nül attól, hogy nappali, látogatás nélkü­li vagy esti oktatásról van szó; a fel­vételi és kihelyezési tényezők megjavítá­sát; a tanulók és főiskolások szélesebb és tevékenyebb részvételi lehetőségeinek biztosítását az oktató-nevelő munká­ban és az oktatási intézmények társadal­mi-gazdasági ügyeinek megoldásában stb. Ismeretes, hogy e téren az utóbbi évek­ben előrelépés történt s azok a szerve­zési és jogi keretek, amelyek e folya­matnak kedveznek, általában biztosítva vannak. Különösen a főiskolák esetében; a hallgatók részvétele az oktatási-neve­lési folyamat irányításában (az egyetemi szenátusokban lévő diákok számának nö­velése, és egyéb intézkedések révén), a diákotthonok és étkezdék vezetésében­ és gondozásában, a diákközösségek álta­lános gondjainak megoldásában jó úton halad. Temesvári, craiovai és más diá­kok egész sor kezdeményezése, amelye­ket a plenáris után hívtak életre, meg­győző bizonyíték erre nézve. Az iskolákban e folyamat mintha ne­hézkesebben verne gyökeret. Érzésünk szerint ennek egyik oka részint az, hogy egyes tanárok vonakodnak tőle, de az is­kolai KISZ-szervezetek sem lépnek fel elég kezdeményezően és határozottan. Néha indokolatlan bizalmatlanság övezi ezeket a 16—18 éves fiatalokat, akik az iskolapadban ülnek, nem bíznak eléggé gondolkodásuk érettségében és cselekvő­­készségükben, miközben azonos korú nemzedéktársaiktól, akik a termelés­ben dolgoznak, joggal várják el, hogy be­bizonyítsák fiatalságukból fakadó képes­ségeiket és személyes részvételükkel be­kapcsolódjanak a vezetésbe, munkakö­zösségeik gondjainak megoldásába. Ta­lán egyes, a főiskolások életében bevált formák alkalmazásával és egyéb mód­szerek keresésével (amelyben a diákok közvetlenül is részt vennének) a folya­matot az iskolákban is ösztönözhetnénk. Úgy véljük, hogy az a határozottság, a­­mellyel a plenáris ezt a kérdést kezeli, teljes mértékben indokolt és szükséges.­­ Fontos lépés az oktatás felépítésé­nek egységes felfogása alapján történő tökéletesítése — az óvodától kezdve egé­szen az egyetem utáni képzésig. Első­rendű célja az, hogy az oktatást a nem­zetgazdaság és egyéb tevékenységi terü­letek szakemberszükségleteihez, a tudo­mányos-műszaki és a kulturális haladás igényeihez igazítsa. Boda József, a Ştefan Gheorghiu Akadémia munkatársa

Next