Ifjúmunkás, 1975 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1975-01-09 / 2. szám

VARÁZSLATAINK & VITA »V«, VITA & VARÁZSLATAINK Megkésett előszó a kinyilatkoztatások hoz Csíki László vitaindítója után kezdte közölgetni az ifjúmunkás a hozzászólásokat, amelyek egyetlen problémába torkollnak mindig: hogy ez az antológia bemutatja-e igazán, hűen a fiatalokat, azaz Jancsik Pál válogatása után ki mernék-e a szerzők jelenteni: „igen, ezek vagyunk mi! Mert végül is ez a fontos, az ők bizonyosságuk és a miénk: csakugyan épp ilyenek a most jelentkező fiatalok. Mert megbocsát Apáthy Géza, de mi a fiatalokra vagyunk kíváncsiak, nem „szerkesztői egyéniségre, vérmérsékletre, ízlésre, stb. Én itt a kötetre nem térek ki, bőven megtettem azt egy kritikában, mire az Igaz Szó kért fel, s önismétlésbe lehetőleg nem bocsátkoznék. A szerkesztésről, a válogatásról, a kezdeményezésről, az egész antológiáról azonban el szeretnék mondani valamit Tisztázás- és tanulságképpen, mert említettem, úgy érzem, hogy minden eddigi hozzászólás ide lyukad ki valamiképpen. Hadd mondjam el tehát, mint a legilletékesebbek egyike, e kötet létrejöttének történetét. Mikor még a kolozsvári Gaál Gábor körben Markó Béla elnökösködött — és egy kicsit a kör is fellendült, nőtt iránta az érdeklődés , G. G.-oldalakat, összeállításokat adtunk néhány lapnak. Innen jött az ötlet: miért ne jelentkezhetnénk kötettel, G. G.-antológiával is? Az Ifjúmunkásban Markóval közösen írott cikkben megtettük a javaslatot: a Dácia kiadó indított egy sorozatot (Echinox) elsőkötetesek számára (itt jelent meg Irinyi Kiss Ferenc kötete). Mivel a Forrás létezett, ez indokolatlan volt. Javasoltuk, hogy ehelyett évente szánjanak egy kötetet G. G.-antológiának. S hogy a G. G. ne csak helyi jellegű legyen, hanem országos kihatású, emígyen egyeztünk meg: kiadjuk az első antológiát, majd hirdetünk egy pályázatot kötettel még nem rendelkező fiatal ( !) szerzők részére — bekapcsoltuk volna így a kisvárosokba, falvakba szétszórt, elszigetelt ifjú tollforgatókat is. A következő évi antológiába már ők is bekerültek volna. És ment volna a játék, a kötet évről évre. Fiatalok saját akaratának, véleményének, tevékenységének nyílt volna tér, ahol önmagukat adják. Tehát épp az, amit mindenki kér és számonkér a fiataloktól. Markóval összegyűjtöttük az anyagot és átadtuk a kiadónak, ahol úgy látszik, az ötletünk tetszett, mert kiterjesztették az antológiát, s nem G. G. tagoktól is kértek anyagot. És megjelent ez az antológia. De nincs benne a fiatalok, az önválogatás erkölcsi diadalma, elégtétele. S így a kötet csak verseket közöl olyan költőktől (nemcsak fiataloktól), akiknek még nincs önálló kötetük. Tehát egy esetleges valami született, hol a fiatalokat és „öregeket“ az azonos helyzet (kötetnélküliség) kapcsolja össze: közléslehetőség. Szávai Géza Kéziratok (jobbára versek) olvasása közben gyakran gondolok arra: átvertek. Hinni akarom ugyanis, hogy néhány fiatal sokkal tehetségesebb annál, mint amit beküldött írása elárul. Sorok, szakaszok, szándékok árulkodnak erről. Akkor? Türelmetlenségüket hibáztatom: mintha hiányozna belőlük a kitartás arra, hogy kiérleljék a versötletet, végiggondolják, érezzék, amibe „belevágnak". Persze, az időnkénti megtorpanások elkerülhetetlenek, de ilyenkor a továbblépés csak magasabb fokon történhet. Másként nincs értelme. Bráuer Ferenc (Kolozsvár-Napoca): Konyak és önérzet című novellája megéri, hogy még átrágja magát rajta. Érzem, mit akar mondani, a motiváció viszont erőtlen, két hőse cselekedeteit, szándékait csak az alaphelyzet (a valamit tenni akarás, a kitűnési vágy) indokolja, a belső mozgató rugók annyira homályban maradnak, hogy nem tudjuk elfogadni az újabb és újabb, mármár morbid ötleteket. Muzsi István (Szatmár): Volt jobb. Hagyjon föl a köldöknézéssel, ne akarja elhitetni velünk, hogy élete ennyire beszűkült, s ezen a kis rezidencián is oly szegényes a kép- és hasonlatvilága. Kovács Sándor (Kolozsvár-Napoca): Disc-jockey és Végállomás című írásai már arra ösztökélnek, hogy újabbakat kérjek. Ne hagyja magát megejteni a rasszos szavak-kifejezések bűvöletétől. Barabás Zoltán (Nagyvárad): Még csak játszadozol, Zoltán, egymás alá rovod a sorokat, még nem versek, amiket írsz, de biztató, hogy vannak gondolataid. Lehet, versek is születnek ... Mészöly József (Enyed): Egyelőre csak biztatni tudom. És egy tanács: ne keressen bombasztikus kifejezéseket, a legmélyebb érzések is egyszerűek. Gecze Edit (Sepsiszentgyörgy), ifj. Kelemen Sándor (Csíkszereda), Kedves Péter Lajos (Csíkdónfalva), Főcze Gyula (Csíkszereda), Nagy András (Nagyvárad), Boga János (Csíkdónfalva), Tordai Rozália (Torda), Nagy Zsigmond (Nyárádszereda), Tomos Hajnalka (Szecseleváros), Szélyes Ferenc (Marosvásárhely), Lenkey József (Nagyvárad), Petelei Delia (Marosvásárhely). Beküldött verseikkel, prózai kísérleteikkel nem tudtak meggyőzni — semmiről. Halaszszuk a véleménymondást későbbi alkalomra. Újabb küldeményeik alapján talán több meggyőződéssel mondok igent vagy nemet. Mikó Nimród (Sepsiszentgyörgy), Dudás László (Segesvár), Karczagi Sándor (Nagyvárad), Keszeg Vilmos (Torda), Traian Furnea (Nagybánya), Jakabffy Sándor (Maroskeresztúr), Tekse Antal (Csíkszentmárton), Domokos Piroska (Zilah), R. Dudás András (Szalacs), Domokos Gyula (Ludas). Beküldött tudósításaikat, reprodukcióikat, aforizmáikat nincs módunkban közölni. (Gyengék, elveszítették időszerűségüket, nem jelentenek többletet a vitában, helyszűke miatt — válassza ki magának mindenki a leginkább tetsző indoklást.) Karczagi Sándor ajánlatát csak valamilyen apropó indokolná. Találjon ilyet, s akkor nem zárkózunk el a javasolt költő méltatásától — legyen annak szerzője akár K. S.... Sz. Tibor írja Marosvásárhelyről: „Tudom, most belátom, hogy nagyot tévedtem, / Mikor neked tiszta szerelemről beszéltem. / Tévedtem akkor is, mikor neked mindent bevallottam, / Mikor rólad csak jó dolgokat gondoltam." De leginkább akkor tévedett, amikor ezt a „versét" (és ki tudja még hányat!?) megírta. Vonatkozik ez másokra is: Z. E. (Marosvásárhely), D. B. (Zilah), K. J. (Marosvásárhely), S. J. (Kolozs megye), Sz. Cs. M. (Hargita megye), Sz. Cs. E. (Kovászna megye), R. E. (Arad), K. I. (Földvár), S. J. (Szatmár megye), B. S. (Maros megye). Ha jobb szórakozást nem találnak maguknak, verseljenek nyugodtan tovább. Ebből semmi káruk nem származik. A szerkesztő úgyis olvas, s esetleg — derül. Lázár László VÉG NÉLKÜLI MESE (HORVÁTH KÁROLY BEMUTATJA A THALIA FOLK GROUPOT) Alakulási év: 1972, Marosvásárhely. Tagjai: Csorna Judit sz. 1952 (ének, gitár); Szász Enikő (ének, csörgődob); Nagy László (ének, gitár, citera, furulya, szájharmonika). Zeneszerzők, szövegírók: Csorna Judit, Szász Enikő, Nagy László. Fontosabb szerzemények: Cíntec pentru Angela Davis, Homokvár, Éjszaka van, Kővirágok, A vándor. Fontosabb fellépések: Iasi-i Diákfesztivál 1972 ; RSZK Falotaterme 1972; Barátság tavasza, Marosvásárhely 1973; Bukaresti Diákfesztivál 1974. Díjak: 1. díj és a Viaţa Studenţească lap díja 1972. Tele Top 73. Lemez: AS—ECD—10. 293 Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy marosvásárhelyi szinis diák, két lány és két fiú. 1972 egyik tavaszi napján rájöttek arra, hogy ők folk-beat együttest alkotnak. Egyet gondoltak — név lett belőle —, s elnevezték magukat Folk Groupnak. Nem zseniális név, de sok mindenre kötelez. Aztán még egyet gondoltak, és beleegyeztek a helyi diákház meghívásába: jelentkeztek a tánccsoporttal együtt a iaşi-i országos diákfesztiválra. A legjobban ők csodálkoztak azon, hogy megnyerték a folk együtteseknek járó lehető legnagyobb díjat. De ez még mind semmi ahhoz képest, ami egy pár hét múlva történt: az ország legnagyobb színpadán, a legendás hírű fesztiválokat és könnyűzene előadásokat megért 3500 férőhelyes bukaresti Palota-teremben léptek fel nagy sikerrel. Itt hangzott el legelőször végleges formájában (kórussal) az a dal, amely Angela Davis szabadonbocsátását követeli. A dalnak óriási hatása volt: heteken át a bukaresti könnyűzene rajongók másról sem beszéltek mint a Folk Groupról, és a dal szerzőjéről, Csorna Jutkáról. Igazi, mesébe illő berobbanás volt, a „vele szerzett hírnevet csak ápolgatni kell — mondották a szakértők —, és a Folk Group előtt csodás karrier állhat". Úgy nézett ki, a karrierrel nem is lesz baj: az Electrecord, tőle meg nem szokott gyorsasággal kislemezt készített az együttessel, a tévé magyar nyelvű adása tengerparti zenés filmben szerepeltette őket. Aztán a gyorsan elnyert hírnévvel össza nem egyeztethető csend. Háromnégyhavonta egy-egy fellépés nagyon kevés. Közben Daróczi Zsuzsa elhagyja az együttest, hárman maradnak. A bukaresti nagy sikert nem felejtő Söptömína szerkesztője meghívja őket az ország talán legrangosabb könnyűzene seregszemléjére, a Sáptámína Galára. Még választ sem kap... A Folk Group nyomtalanul eltűnt. 1973 tavaszán újra jelentkezik, a marosvásárhelyi Barátság Fesztiválon, nagy sikerrel. Itt figyel fel ismét az együttesre a tévé ifjúsági adásának zenei szerkesztője, aki meghívja őket a Tele-Top versenyre. Az Angela Davisről szóló dallal neveznek be, miközben Angela Davis már régen szabad. A dalnak önmagéban is olyan ereje van, hogy a versenyt a közönség szavazatai alapján megnyerik. Az FGT (időközben a Thália szót is hozzáragasztották a nevükhöz)-rajongók fellélegeznek: talán lesz most valami.. . Lett is: a díj átvételekor az együttes tagjai bejelentik, hogy Bálint Péter a szentgyörgyi színházhoz került, de ennek ellenére ők „együtt maradnak", Péter majd ingázni fog Szentgyörgy és Vásárhely között. Gondolom, ezt sem ők, sem a közönség nem hitte el, de hát olyan jól hangzik az ilyesmi, ünnepi alkalmakkor... Csorna Jutka és Nagy Laci tehát ketten maradtak. Azóta, Vásárhely színpadain kívül még egyszer volt jelentősebb fellépésük: ez év tavaszán, az országos Diákfesztiválon. Csorna Jutka ismét nagyszerű számmal jelentkezett, de nem olyannal, hogy az feledtetni tudta volna az Angela Davist. Szereplésük csalódás volt mind a közönségnek, mind a szakembereknek. .. A mesék általában „jól" végződnek. Az én mesém még nem ért véget, illetve remélem — mivel csak leírom és nem megírom —, hogy még nincs vége, mert bízom és bízunk abban: az FGT tagjai rájönnek arra, hogy a folk-beat, ez az egyszerűségénél fogva csodás műfaj is nagyot fejlődött hangszer, hangszerelés és énektechnika tekintetében, hogy a Tip-Topban futó daluk szerkesztői félreértés, hogy az FGT tagjai — mivel erre ők a legilletékesebbek —hamarosan önálló verses-zenés műsorral jelentkeznek..., hogy az együttes tagjait nem kényszerítik majd „vagylagosan“ megoldani kettős színművész, illetve zenész létüket; hogy valaki végre meggyőzi Csorna Jutkát arról a nyilvánvaló igazságról, hogy hihetetlen zenei tehetséggel rendelkezik, és hogy ezt nincs joga elherdálnia, hogy... De ennyi talán most elégi „Zenés vidámtarka‘ * Józsa Erika négyszer is beolvasta ezt a jelzőfüzért egyetlen adás keretében. Hogy zenés — hát, ez csak természetes —, hogy tarka, azt már megszokhattuk, de hogy vidám — ez valóban örvendetes. És ha az egész füzér helyett csak tarkát mondott (olvasott) volna? Néha indokolt a spórlás. A totyogó indításon, de Illyés Kinga szavalatán is, ezúttal, könnyen túltettem magam — a Thalia Folk Group fellépésével kezdett számomra bemelegedni a tévé: „Fegyver helyett kezedben kedvesed keze pihen*. Szép sor ez, jó volt hallani. Aztán a műsor humoreszk szerzője — Csifó János — mutatkozott be. Témája: koccintás a főnök sofőrjével, meglehetősen szokványos volt, még akkor is, ha olyan kaliberű „menők", mint Adleff Ingeborg, Tóth Tamás, Gyarmati István, Réthy Árpád bevetésével párosult. E sovány előleg mégis kamatozott. A vidám jeleneteknek fokozatosan bátorodott a hangja. Tömöry Péter játéka a néma interjú alannyal több egyszerű gagnél; az ártatlannak tűnő túlzásban jó marék igazság van, néha így szoktunk „tömegkommunikálni.“ A Nagy elvtárssal kapcsolatos jelenet ugyan ismét csak szokványos témából indul ki, de igen jól időzített szövegeket ad két színeslélekkel parodizáló színész , Ferenczy István és Ferenczy Csongor szájába; a Náci bácsi és a riportert orvosságként szedhetik népieskedőink. Kíváncsian várjuk a Marosvásárhelyen készített műsor folytatását, amit január 20-ra ígértek. Zsehránszky István Ciprian Porumbescu Balladáját adja elő a marosvásárhelyi egyetemi központ táncegyüttese. Mari József fotója Ifjúmunkás 5.’