Ifjúság, 1947 (3. évfolyam, 1-48. szám)
1947-01-03 / 1. szám
így épül a Margit-híd 100%-os többletteljesítményt érnek el a Margit-híd dolgozói Emberfeletti munkát végeznek a fiatalok Sebesen szeli a Duna hullámait Kotoreső nákunk, oldalta sziporkázva csillannak a felfröccsenővíz gyöngyszemei. Jobbra a Marspil-híd csupasz pillérei merednek p vízből. Itt-ott kilátszanak a kettéroppant főtartók, összecsavarodott tartógerendák. Két évvel ezelőtt villamosok csörömpöltek, autók robogtak itt. Budapest legforgalmasabb hídja volt ez. A fasiszták lerombolták. A gyárak dolgozói hősi erőfeszüléssel teremtették elő az újjáépítés megkezdéséhez szükséges segédeszközöket, szerszámokat. Megkezdődött a roncsok kiemelése, vaskalapácsok, freccsen a kő, csorog a veríték, fojt a levegő__ tovább ... tovább ... Újabb készüst kell megtölteni. Ha valami fennakadás történnék ... Elromlana a légipumpa... A víz elsodorná a búvárhajót... Fiatal életek szakadnának meg. „Emeljétek fel szíveinken" Hevenyészett darabokban laknak a munka hősei. A sois szobákban gyalulatlan deszkákból tákolt faágyak zsúfolódnak. A finnken kívüli idejüket — ami elég kevés — legnagyobbrészt alvással töltik. A heti hatvan-hetven órai emberfeletti munka kimerít. Az otthoniakhoz se igen melletnek haza. Vadonatúj ponyvaregényeket látok az asztalon. Ez az olvasnivaló. Igazi könyv nem kerül a kezükbe. Ha nagyon fáradtak, az italhoz fordulnak frissülésért. Csipkerózsika mélyen alussza álmát. Jól elaltatta a feudális haza. ..4 — szilárd — 500 mázsás főtartó a levegőben Ingó vaslétrán lépünk fel aJózsef Attila“ úszódarura. Az újjáépítés legkezdetén a Hajógyár munkásai építették, inflációs fiaa- Jést mellett, éhezve. Itt állunk a daru orrán, munkások, mesterek, mérnökök, figyelve lessük a roncs emelkedését. Ugyancsak vigyáznikell őkelmére! Először nem veszek észre semmit. Egy idő múlva mintha jobban látszódnék a piros- sárgapettyes vastömeg. Húsz perc múlva már drótkötélen függ a huszonhárom méteres vastartó! Hogyan? Lenn a gépházban fülsiketítően négy nagyteljesítményű nyersolajmotor dolgozik, hajtja a dinamót, ami a az áramot adja a csörlőket forgató elektromotornak. Az úszódarun sok az ifi, egy pelyhedző fajú kamasz nagy büszkén, jelenti ki, hogy ő a főmatróz. A Duna fenekén Eleintén azt hitték, hogy csakrá kell építeni a hidat az épennmaradt pillérekre. Tévedtek. A búvárok kiderítették, hogy ezek elcsúsztak, megrongálódtak a víz alatt. Most mitévők legyenek? Hogyan javítsák meg a Duna fenekén a sodró, nehéz víztömegek nyomása alatt a pilléreket? De a mérnökök kifundálták: betontömbökkel körülzárják a pilléreket. Piros, kb. egy méter átmérőjű, pipa alakú vascső emelkedik a Dunából, ötpercenként kopognak bentről, ajtó nyílik és nedves kavics, kőtörmelék zuhan ki. Mi történik itt? Ámulunk. Bújjunk be a zsilip ajtócskáján, mindjárt kiderül. Zárjuk is be rögtön. Kapaszkodjunk jól meg a vaslétrába, mert elszlédülünk. Mélyen alattunk csillog a víz. Imbolygó árnyak mozognak odalenn. Ereszkedjünk lejjebb. Tüdőnk zihálva, fújtatva lélegzik, nem szokta meg az itteni sűrű levegőt, amit légszivattyúk nyomnak folyton-folyvást a búvárhajó belsejébe. Most már tisztán kivehetjük, ami alant történik. Combig, érő vízben, ingujjra vetkőzött munkások dolgoznak. Légkalapács kopácsol, gyors ütemben zuhognak a súlyos kézikalapácsok, szikrázva törik a kő, csorog a munkásokról a veríték. Tíz méterre vagyunk a felszíntől. A vasbeton szekrény helyét várják. Megtelt a keszin, megy fel a liften a zsilipbe, újra kopognak a Szállingózó hópelyhek után kapkodnak a gyerekek. Nagy zsivajban, örömujjongással kergetűznek fiúk-lányok. A tanító úr az iskolaudvar kútjánál áll. Ez az ő teendője a tíz percben, — meg a WC felügyelete, ami a kúttal egyetemben életveszélyes állapotban van. Arra a kérdésemre, miért nem javíttatták meg ezeket a közszükségleti javakat, keserűen fakad ki magából Bodó tanító. Lyukas tető, jégcsapok — Sajnos, — mondja — a községi elöljáróság egy igenlő bólintást sem tess, ho kérünk valami segítséget az iskola érdekében. Az iskola állami és ezért hallani sem akarnak felőle. A szülök jóvoltából történt itt az a kis rend is, ami van. Mi, tanítók, szülők és gyermekeik fogtunk munkához — saját költségünkön, saját magunk anyagi áldozatával csináltunk valamit, hogy megkezdhessük a tanítást. — De ide becsöpög az eső is. —• Becsöpög? — szomorúan nevet. — Befolyik. Nézd csak kedves barátom, ott a terem végén már jégcsapok csüngnek. — Valóban. Ha sokáig így megy a segítési akció, akkor az újév küszöbén dobsinai jégbarlang fogadja a kis gyerekeidet. — Tudod — folytatja tovább — nincs cserép. Itt a házak zsúppal és náddal fedettek, máskülönben ha cserepesek, akkor a szülők képesek leszedni néhány zsindelyt saját kunyhójukról és elhozni nekünk. Jön nagy sebbel-lobbcal a kisbíró. — Kérem tanító úr, azonnal hajtsa be a gyerkőcöket, mert a kisasszykák igen mérgelődnek. Rámnéz a tanító fanyar arccal. — Nem értem, mi baj van? — kérdezem. — Ez is például. Segíteni nem tud a község vezetősége, államiak vagyunk, de egy tantermet is tud foglalni irodának és még akkor nekünk kuss! — A fánkat is ellopják — folytatja — pedig a tüzelőt a tanítói lakásba zártam■ be. Betörnek. Tegnapelőtt a saját szenemből hoztam egy hátizsákra valót. A tanteremben — A villany jó? — Igen, ezt a villanyszerelő ügyesen megcsinálta. — Nincs itt semmi tanítás, ha a kisemberek nem segítenek nekünk — mondogatja kezét dörzsölve a fiatal tanító. Megkezdődik az óra. Csupasz, képnélküli fal, kis lócák, kis zsámolyok, istállószékeken ülnek a gyerekek és kis, reszketős, fagyos térdükön írnak. Egy néhány még mezítláb van, de többnek már van kukoricahántásból fonott mamusz a lábán. A tanító kérdésére majd mindenki jelentkező ujjat emel. Boldogan tekintget felém a tanító. Dózsa Györgyről sokat tudnak. Az egyik kisfiú durcásan felugrik a helyéről. •— Tanító úr! Mért ölte meg Dózsa bácsi a hóhérokat... Letelt az időm, bár szeretnék itt lenni még közöttük, már nem tanítványként, hanem mint tanító és harcolni ezekért az aranyos orcájú és villámagyú gyerekekért, mint Bodó kollégám. A nemzet napszámosa ő is többi tanító társával és a fiatal igazgató-tanítóval, Lázár Lászlónéval. Összeszorított ajakkal feüzdenek fűtetlen tanteremben, rom épületben a gyerekeikért. Ilyen tanítók, akik saját hazai szenüket is képesek elcipelni egy délelőtti langyosságért az iskolának, igazán méltók a demokratikus jelzőre. íme, így harcol Hevesvezekénti tanítósága és lakossága —* a népért! Sári Gál Imre: Lyukas tető alatt jégbarlang a hevesvesekényi iskola, amelynek ép termét irodának foglalja le a község Hatalmas szál karácsonyfa érkezett néhány nappal karácsony előtt a MaDISz Országos Központjába. Fiktív szervezetünk tagjai ajándékozták meg az Országos Központ dolgozóit ezzel a fenyőfával. Az Országos Központ ezúton mond köszönetet az ajándékért és szeretettel gondol a figyelmes úrkúti tagtársakra. Cigánymuzsika, bankett, borozgatás. A Magyar Nemzet, Kis Újság és az Igazság c. lapok nemrégiben helyszíni riportot közöltek egy Szlovákiai magyar községről, Ipolyhidvégről. A legérdekesebb „helyszíni“ tudósítás éppen az Igazságban látott napvilágot. A riporter úr Cikkében olyan hangulatkép-félét kanyarított a magyarokkal kegyetlenkedő „Jan Komora szlovák csendőrrel“, akinek ,nagyapja még fát úsztatott a Vágón, de apja már letelepedett Besztercebányán és magyar nőt vett feleségül, így a kis Jan már jobban beszélt magyarul, mint tótul“. Majd egy szlovákiai magyar Szavain keresztül leírja a hangulatkép Jan Komora kegyetlen közreműködését a magyarok széttelepítésében. „Azóta többször próbáltam elképzelni magamnak Jan Komorát, a csendőrt. Nem is gondoltam, hogy valaha személyesen is találkozom vele“ — folytatta tovább az Igazság cikkírója. Természetesen mégis találkozik Komorával, Ipolyhidvégen, amint „antantszíjjal, gúnyosan mosolyogva áll a sorompó mögött, egyetlen feladatának tartva, hogy az Igazság riporterét ne engedje Csehszlovák földre lépni Eddig a cikktük életünkből a nacionalizmusnak azt a formáját és gyakorlatát, amely nyugtalaníthatná szomszédainkat“ — olvassuk. Nagy Ferenc miniszterelnök karácsonyi vezércikkében. E mondat jegyében tettük szóvá az Igazság c. újság és egyes kisgazda képviselőik tevékenységét. Mert rendjén van az, ha valaki segítségére siet a Szlovákiából menekült magyaroknak. Rendjén van az, ha tiltakoznak a magyarokkal szemben elkövetett atrocitások ellen, hiszen ezt teszi minden becsületes magyar. De nincs rendjén, hogy egyes kisgazda képviselők a szlovák sovinizmus ürügyén magyar sovinizmust próbálnak szítani. Ami pedig Kovács Lászlót és a többi 17 kisgazda képviselőt illeti, jobban tették volna, ha az autóbusz, a bankett, a cigány s a Vöröskereszt költségeire kidobott pénzt a valóban rászoruló rajkai és esztergomi menekültek kezéhez juttatják így segítik a kisgazda képviselők a szlovákiai menekülteket ! 4® cimzett" ! Nagy a gyógyszertártulajdonos urak fájdalma. Hőn szeretett kaszinójuk és kártyaklubjuk helyiségében MaPYSz szervezet működik. Ó, hogy ezt kellett megérnünk! Abban a teremben, ahol azelőtt a süppedő karosszékekben az egykori Horthysta ellenforradalmár, álláshalmozó, Sztójay-féle bizottságszervező Lécherer elnök úr s a jövedelmét fondorlatos módon eltitkoló Margittay igazgató úr ültek hasonszőrű társaikkal körítve, ahol reggelig pergett a kártya és repültek a békebeli ezrek, most a fiatalokat demokráciára nevelik, rohammunkásokat toboroznak, kisemmizett tanoncok jogait védik, a kerület szegény gyermekeinek karácsonyi csomagot osztanak. Ezt nem tűrhetik a fasiszta magatartásukról azelőtt is, most is közismert gyógyszertártulajdonos urak. Nosza, immáron másodszor, aljas rágalmaktól és hazugságoktól hemzsegő cikket iratnak — kivel is lehet az ilyet megiratni? — Parragi úr lapjával, azt Igazsággal. Kiderül ebből a cikkből, hogy a leggazdagabb gyógyszertárasok kártyaklubja tulajdonképpen egyesületi helyiség volt, hogy a kártyázás és dőzsölés tulajdonképpen „egészségügyi szempontból fontos egyesületi élet“ és még sok más hasonló „igazság“, ami nem érdemes arra, hogy külön megemlítsük. A Gyógyszertártulajdonosok Testületét megnyugtathatjuk ! Magyarországon demokratikus ifjúsági szervezet helyiségéből sohasem lesz többé tömött tárcája kiválasztottak kártyaklubja. Az úri kaszinók Magyarországát nem lehet visszalopni többé. A paradicsom mindörökre elveszett, még akkor is, ha az Igazság szeretné visszahozni. Mese Jan Komora csendőrről, aki nem Jan, hanem Anton, nem csendőr, hanem finánc Karácsony másodnapján levél érkezett hozzánk. Egy Balassagyarmati tagtársunk írja a következőket: „Olvastam az Igazság című újság írását Ipolyhidvégről, úgy látszik, a valóságot én jobban ismerem. Komorát személyesen ismerem. Komora nem csendőr, hanem finánc, nem Jan, hanem Anton, magyarul pedig legföljebb egy-két szót tud. S ha úgy gyűlöli a magyarokat, mint ahogyan azt az Igazság állítja, akkor hogyan engedhette meg annak a 18 kisgazdapárti képviselőnek és az újságíróknak, hogy áthaladva az Ipoly hídján, szlovák területre lépjenek, sőt beszélgessenek is az ipolyhidvégi magyarokkal?“ Tájékoztatás céljából el kell mondanunk, hogy a kisgazdák karácsony előtt Jézuskát akartak vinni — természetesen nem a magukét, hanem a Vöröskeresztét — az Ipoly innenső oldalán lévő szlovákiai menekülteknek. Nekik a rajkai és esztergomi szerencsétlen menekültek nem voltak elegendők, ők minél több menekültet szerettek volna produkálni, hogy soviniszta pecsenyéjüket minél elszergőbben tudják megsütni. A látogatás még az ünnepek előtt befejeződött s csodálatos kép, a szenzációs riportok is egyszerre elhallgattak a képviselők útjáról. Hogy miért, arra is fényt derít balassagyarmati tagtársunk levele. Bankett, cigánymuzsika, borozgatás... .f A kisgazda képviselők béreltek egy hatalmas autóbuszt, amely szerény becslésem szerint 2000 forintba kerülhetett. Érintkezésbe léptek a Magyar Vöröskereszttel, amely egy MRRA teherautón konzerveket, ruhaneműt, meleg takarókat indított útnak az Ipoly felé. A csoportot Kovács László, volt szabadságpárti képviselő vezette. Községről községre jártak, a nyomozás azonban kudarccal végződött. Sehol egyetlen menekültet nem találtak. Délután végre bejöttek Balassagyarmatra s mint akik jól végezték dolgukat, bankettet rendeztek■ Szólt a cigánymuzsika s a képviselő urak vidáman elborozgattak". Eddig a levél És most vegyünk egy másik idézetet. „Meg kell mutatnunk, hogy örökre száműz n Angol lap cikke a magyar parasztegyetemekről és a dolgozók iskoláiról A „The Times“ egyik legutóbbi száma „Magyar reformok“ címmel cikket közöl a magyar parasztegyetemek és a dolgozók iskoláinak szervezéséről és működéséről. Jellemző közös vonásuk ezeknek az újításoknak, hogy majdnem kizárólag helyi erőfeszítésre és lelkesedésre alapítják létüket: sokat közülük a helyi szervezetek önkéntes munkájukkal valósítanak meg. — A dolgozók iskolái — írja továbbá a Times — kétségtelenül hozzájárulnak majd annak a múltban fennálló nagy különbségnek a kiegyenlítéséhez, mely az egyes társadalmi rétgek fiaataljainak tanulási lehetősége terén észlelhető volt s lehetővé fogja tenni, hogy a nemzet vezetőinek nagy részét a parasztság és a munkásság soraiból válasszák. t