Ifjúsági Magazin, 1971 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1971-12-22 / 12. szám

JÓZSEF ATTILA: A gyolcs ködökbe puha var­jak ülnek, csüggedt borókán fészkel a homály. Tömpe szobácska vert földjére dűlnek két botos pásztor és három király. Az asszony leszáll a kamrai létrán. — Mennyből az angyal! — zeng öt atyafi. Az öreg kapás az ólban ganét hány, káp­itálva sírnak lompos tyúkjai. Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt, borostás állal komorul a zsupo s fodor leveske szaga áraszt vigaszt, mely a danával mennyezetre fut. Jézus, kinek szállása sárga irka, heverő papirbarmok közt örül s a tűz fényénél a jámborok mintha ugrándoznának a jászol körül. De ez nem igaz. Zsellér-szalmát hajszol az úri szél és gőzlik a magyar s a két pásztor fonott kalácsot majszol s a három király pálinkát nyakai. 1929. PETŐFI SÁNDOR: Gyertyám homályosan lobog Gyertyám homályosan lobog... Magam vagyok... Sétálok föl s alá szobámban... Szájamban füstölő pipám van ... Múltam jelenést lengnek körülem ... Sétálok, sétálok s szemlélem A füst árnyékát a falon, És a barátságról gondolkodom. 1846. 40 rm PETŐFI SÁNDOR: Síkos a hó, szalad a szán Sikos a hó, szalad a szán, Esketőre viszik babám, Esketőre viszik szegényt Mások kívánsága szerént. Hajh, ha mostan hó lehetnék, A szán alatt beroskadnék; Fölfordulna, s kedves babám Még egyszer átkarolhatnám. — Átkarolnám, njakára Csókot nyomnék utoljára, S melegétől hű szívének Elolvadnék ... úgy halnék meg! 1843. JUHÁSZ GYULA: in A­u un Csöndes az éj, és csöndes a világ is. Caesar Augustus aranyos mosollyal Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás, Béke a földön. Hallgat a germán, és hallgat a pártus, Néma az indus, és néma a hellén, Herkules távol oszlopa se rendül, Thule se mozdul. Már az aranykor új eljöve­tének Hírnökeit, a szomorú szibi­lát. S a szűzi Virgilt födi földi sír és Hír koszorúja. S messzi mezőkön nyájaikat őrző Pásztori népek nézik a derengő Új csillagot, mely aranyát elönti Jászel­­almon, Hol mosolyogva és fázva az éjben, Szőkehajú és szelíd anya keblén, Most mutatod meg magad a világnak, Isteni gyermek! 1910. BABITS MIHÁLY: MELYBEN A KÖLTŐ MAGÁT ÉS TÁRSAIT BÁNYÁSZOKHOZ HASONLÍTJA Esik a hó, a dal ma megered esik a hó a kályha szíve halkan dobbanó a dal ma szép lesz, mély lesz és enyém szimbólumokkal teljes költemény. Mondom nektek, hogy bányászok vagyunk mondom bizony, bár elfog gyakran a mélységiszony s mint aki szédül tornyok ormain, émelygünk ormos akna kormain. A bánya mély, az akna piszkos ám a bánya mély, az akna piszkos, mint a szenvedély: forró sötétben fénylő kincseket keresünk míg valami eltemet. S talán a víz temet bennünket el, talán a víz, talán a tűz, talán a viheder, talán a föld, a kő, talán a jég, talán a forró, fojtó bányajég. Nő-­s férfié, egyforma köntösünk nő-­s férfié, mi nem kérdezzük, hogy melyik kié, meleg űrben mezít­en dolgozunk s tán drágakő lesz, amit felhozunk. Tán drágakő lesz, amit felhozunk, tán drágakő, tán gyémánt, koronába ülhető, tán áldott szén, tán átkozott arany: mi dolgozunk tovább, vigasztalan! 1913.

Next