Igaz Szó, 1948. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1948-01-08 / 1. szám
6 Zách vcséreszedést lefokozták és kicsapták a honvédségből — felesége „méltányosságból*• özvegyi nyugdíjat kap Egy hosszúnevű bizottság meglepő határozata és a honvédelmi minisztérium jogügyi osztályának még meglepőbb indokolása Az államháztartás egyensúlyának helyéreállítása érdekében a minisztériumokban bizottságokat alakítottak, amelyeknek hivatása a fölösleges kiadások ellenőrzése, így a honvédelmi minisztériumban is szerveztek ilyen bizottságot, melynek pontos címe: "A nyugellátásoknak az államháztartás egyensúlyának helyreállása érdekében szükséges korlátozása tárgyában a honvédelmi minisztérium nyugellátásában álló személek magatartásának felülvizsgálatára alakított központi bizottság. Ez a rendkívül hosszú nevű bizottság, véleményünk szerint éppenséggel nem arra teremtődött, hogy a volt háborús bűnösök hozzátartozóinak állapítgasson meg «méltányosságból» nyugdíjat, mégis úgy látszik, ezt a feladatot tűzte ki céljául. Erre mutat a következő történet: Zách Emil nyugalmazott vezérezredest 1945-ben a honvédelmi miniszter lefokozta és kicsapta a honvédségből. Ez még nem is volna olyan nagy eset, hisz Zách Emil a háborús bűnösök között egy listán volt Werth Henrikkel, Beregffyvel, Szombathelyivel, Feketehalmi-Czeydnerrel, szóval az úgynevezett első osztályú háborús gazemberekkel. Mindezeknek természetes következménye volt az is, hogy Zách Emilt a népbíróság 1946-ban 10 évi fegyházra, vagyonelkobzásra, állásvesztésre és 10 évi politikai jogvesztésre ítélte. Máig az ügy egészen rendben volna. De most különös esemény történt a honvédelmi minisztériumban. Összeült a hosszúnevű bizottság és Zách Emil feleségének méltányosságból «özvegyi» nyugdíjat állapított meg, amit azután a jogügyi osztály hozzájárulása után haladéktalanul ki is utalványoztak. Hogyan lehetséges ez? — kérdezi az olvasó. Az eset annál inkább furcsa, mert miután Zách Emilt a honvédelmi minisztériem 1945-ben lefokozta és kicsapta a honvédség kötelékéből, tehát 1947-ben már nem számíthatott honvéd nyugdíjasnak. Égve nem tartozik a fent említett bizottsághoz. A bizottság azonban igyekezett ezt elfelejteni, sőt méltányosság megállapításánál még arról a tényről is megfeledkezett, hogy Zách Emil háborús bűntetteinek elkövetéséből magának rendszeresen anyagi hasznot is szerzett és így közvetve felesége is aki minden dolgáról tudott — részesült azokban az előnyökben, amelyeket a volt vezérezredes úr bűntetteinek elkövetésével nyert. Megfeledkeztek arról, hogy Zách Emil az Imrédy-párt megbízásából éveken keresztül vérlázító cikkekben buzdította a magyar honvédséget a «Magyarság» című szennylap hasábjain a Szovjetunió elleni esztelen harcra. Munkatársa volt ezenkívül az »Egyedül Vagyunk” című nyilas lapnál« is. És ezeknek hasábjait felhasználta arra, hogy a cikkekért kapott honoráriumok ellenében a szerencsétlen magyarok százezreit segítsen a vágóhídra hajszolni. Mindezeken felül az egészben a legszebb az, hogy a honvédelmi minisztérium jogügyi osztálya az ügyet felülvizsgálva azzal az indokolással hagyta helyben, hogy a népbíróság a nyugdíjigény elvesztését kifejezetten nem mondotta ki. A demokratikusnak úgy látszik egyáltalán nem nevezhető jogügyi osztály igyekezett figyelembe nem venni azt a körülményt, hogy a népbíróság már a lefokozott és honvédségből kicsapott háborús bűnös fölött ítélkezett és miután vagyonelkobzásra, minden polgári jogának megfosztására is ítélte, azt már nem is tartotta lényegesnek, hogy a katonai nyugdíjtól való megfosztást is kimondja. Ezzel a körülménnyel a honvédelmi minisztériumnak nem szabad visszaélnie. Somlyó Zsuzsa A fünnich fő a rendőrség hősi halottjaival Több mint 13© rendőr okozta eddig életét a demokrácia védelmében A felszabadulás utáni időben esti zórakozásba indulókat, de az élési munkát végző dolgozókat is gyetlen kérdés aggasztotta: odöérnek-e, ahová indultak, anélkül hogy levetkőztetnék, kirabolnák két? A bűnhullám, amely azelőtt az egész országot, de különösen a fővárost elöntötte, ma szinte teljesen megszűnt. Kinek jut azonban eszébe az riási áldozat, melyet a demokrata, a nép rendőrsége hozott, amíg sértük a mai közbiztonságot? — Bűnügyi rendőrségünk kiváló munkájával nemcsak a bűnözők zaklatásától mentette meg a magyar közönséget, de politikailag is komoly szolgálatot tett a nép rendjének, nyugalmának, békéjének és gazdasági életünk zavartalanságának. Igen drága árat fizettünk ezért, mert 1947- ben 35 rendőrbajtársunk adta életét a bűnözők elleni küzdelemben. Rajk László belügyminiszter mondotta ezeket a szavakat a Sajónak adott, nyilatkozatában. Ez a szám azonban csak az elmúlt év adatait tartalmazza. Keesen tudják, hogy a felszabadulás óta a demokrácia rendjének védelmében eddig több mint 130 rendőr áldozta életét. Itt csak a legismertebb esetek közül néhányra akarunk emlékezni. Mindenki ismeri Krammer Pálhadnagy nevét. 1947 július 25-én hajnalban a hírhedt Sánta Dezső golyójától találva esett el és másnap belehalt sérüléseibe. Horváth Lajos próbarendőr az I/XII. kerület 9-es számú őrhelyén éljesített szolgálatot. A Városmaor u. 33 számú házban lévő gyógyszertárban innen akkor «dolgozott» az azóta újabb gyilkosságról ismertté vált Hekus. Dénés és társa, Horváth leleplezte a betörőket és a velük folytatott tűzharc Matt a betörők golyójától találva holtan esett össze. — Hogyan hálálja meg a demokrácia, saját rendjének védelmében meghalt rendőrbajtársak hősi önzetlenségét? — intéztük a kérdést Münnich Ferenc altábornagyhoz, aki elmondta az Igaz Szó munkatársának azokat az intézkedéseket, amelyek eddig a hősi halált haltak visszamaradt hozzátartozóinak megsegítése érdekében történtek. — Mindenekelőtt az összes elhunytak utólagos előléptetésben részesültek — mondotta a főkapitány. — Az előléptetés általánosságban egy ranggal magasabb fokozatba történt, de méltánylást érdemlő külenes esetben magasabb osztályba is lehetséges volt. A hátramaradott fájlnak természetesen ennek alapján folyósítják már nyugdíjukat. A földigénylő bizottságok utasítást kaptak, hogy kérvényeiket soronkívül előnyösen intézzék el. — A belügyminiszter most kiadott rendeletével — folytatta — életre hívott egy emlékbizottságot. A bizottság, melynek elnöke a mindenkori országos főkapitány emlékalapot létesített, melyből a segélyezéseket folytatják. Segélyezésre felhasználják majd a rendőrség tagjainak önkéntes adományait, azonkívül a rendőrségen kívül álló személyek és testületek segítségét. A «Magyar Rendőrnek», továbbá az emlékbizottság kiadványainak tiszta jövedelme, fegyelmi büntetések alkalmával kiszabott bírságok, az esetleg engedélyezett és nyújtott kincstári támogatás, valamint a bel,ügyminiszter által az emlékalaphoz utalt más adományok szintén a hősi halált haltak hátramaradottjainak segélyezését fogják szolgálni. Elmondja Münnich altábornagy, hogy az elhunytak díszes állami temetést kaptak, sírjukat emlékkel és koszorúval látták el. A jövőben a haláleset színhelyét, illetőleg az elhunytak alakulatát (laktanya, őrszoba) is emlékművel és táblával látják el. A magyar Köztársaság rendőrségének egészséges szellemét bizonyítja, hogy bajtársainkközött ilyen nagy számban voltak olyanok, akik életükkel védték meg demokráciánk rendjét " — fejezte be nyilatkozatát Münnich főkapitány. IGAZ SZÓ Intézkedett a kultuszminiszter a „Köznevelés" Drózdy dicsérő botránya ügyében Mi lesz a cikkíró felelősségrevonásával? Az Igaz Szó legutóbbi száma beszámolt a «Köznevelés» című hetilap felháborító botrányáról. A lap a könyvkritikák között „hasznos nevelő munkának“ nevezte a sulyokista, ésjobboldali Drózdy Győző «Demokrácia» című könyvét. Az Igaz Szó felívta Ortutay Gyula kultuszminiszter figyelmét a botrányos cikkecskére és követelte, hogy vonják felelősségre mindazokat, akiknek részvételével ez a politikai botrány megtörténhetett. Ortutay kultuszminiszter cikkünk megjelenése után azonnal vizsgálatot indított. * A «Köznevelés» az Országos Köznevelési Tanács autonóm lapja volt és eddig önállóan, a minisztériumtól függetlenül állította össze cikkeit. A kultuszminiszter szigorú rendelkezést hozott. A «Köznevelés» ezentúl a minisztérium III. főosztályának ellenőrzése alá tartozik. Ezentúl a lap csak azután jelenhet meg, amikor a cikkeket a III. főosztálynál már bemutatták. Örömmel vettük tudomásul a rendelkezés megjelenését: a jövőre nézve ez a rendelkezés a legmegnyugtatóbb. Hiányoljuk azonban az intézkedés másik részét, a Drózdy Győzőt dicsérő cikkecske írójának legszigorúbb felelősségrevonását. Lehetetlen állapot az, hogy egy olyan lapban, amely az ország minden nevelőjének hetenként kezébe kerül, valaki büntetlenül dicsérhesse a demokrácia legádázabb ellenségeinek egyikét. A magyar sajtó a Partizánszövetség Petőfi kiadványáról A Partizánszövetség és a Partizán- barátok Szövetsége kiadásában jelent meg a centenáriumi és első könyvkiadványa, Petőfi: Apostol című költeménye eredeti kéziratának facsimiléje. A csodálatosan szép könyvről, mely Petőfi gyöngybetűivel eleveníti fel az olvasó előtt a híres 48-as költeményt, s az egész magyar sajtó egyöntetűen a legnagyobb elismerés hangján emlékezik meg. A Szabadság ezt írja: „Gyönyörű, Petőfi szelleméhez áhítattal nyúló ötlet volt ez, s mintha azt is jelezni akarná, hogy a magyar partizánok 1848 legendás vörössipkásai utódjainak vallják magukat. Minden esetre bármelyik hivatásos könyvkiadónk irigykedve nézhet erre a gyönyörű albumra. A Partizánszövetség büszke tehet erre a kiadványra, s mi olvasók büszkék vagyunk a Partizánszövetség 1848-hoz és Petőfihez való hűségére“. A Kis Újságban ezt olvassuk: „Egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy eljusson aj .„Apostol“ a teljes megérté-FOGADÁS A FRANCIAORSZÁGI MAGYAROK TISZTELETÉRE A Nemzeti Segély, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége és a Partizánszövetség közös rendezésében vendégül látta a Franciaországból hazalátogató magyarokat. Az ünnepséget Bölönyi György, a N. S. elnöke nyitotta meg. Utána Rostás István bajtársunk ismertette a magyarországi helyzetet, majd Szövetségünk nevében Solt Lajos alezredes bajtárs, a Partizánbarátok Szövetsége nevében Révay Kálmán ezredes bajtárs köszöntötte a jelenlévőket. Utána a franciaországi magyarok mondottak köszönetet a meleg fogadtatásért. Héder bajtársunk a franciaországi ellenállási csoport vezetője ismertette a magyarok részvételét, a Franciaország felszabadításáért folyó harcokban. A kiskőrösi Petőfi ünnepségeken Szövetségünket Nógrádi Sándor, Görgényi Dániel és Kovács István bajtársak képviselték. A küldöttség koszorút helyezett el Petőfi szülőházán és a centenáriumi emlékoszlopon ő séhez. S egy évszázad múltán, amikor megindult a költő eszményeinek megvalósulása és megkezdődött az , Apostol új szepe a magyar nép történetében, a Magyar Partizánok BajtársiSzövetsége ime a magyar nép kezébe adja Petőf fanatikus szabadságszeretetének és a zsarnokság izzógyűlöletének himnuszát, az „Apostolt“. Pár szó az Ujkó bírálatából „Partizánok és Partizánbarátok, a magyar nép mai szabadságharcának élharcosai, méltón áldoznak Petőfi emlékének, amikor az 1848-as magyar szabadságharc korának miden nemes és fenkölt eszméjét magban foglaló művét kiadták.“ Részlet a Friss Újig-bál: „ A felszabadulás óta a matar könyvpiacon sok oyan mű jelent meg, mely a haladás eszméjét szolgán. Ilyen mt .-k között is kiemelkedi Petőfi Sándor, az ,.Apostol“ című munkájának új kiadásai, mely a mayar ■ Partizánok Bajtársi Szövetségéne áldozatkészségéből látott most napságot.“ L ♦ _ ÚJABB ADOMÁNYOK A „SEGÍTSD A GÖRÖG NÉPET* AKCIÓBA Bojcsuk Wladimir 2, A Szövetség székházában dolgozó festők 8, Államrendőrség, hírközpont, rádióállomás január havi gyűjtése 166, Rákos Ferenc 20 forint. A M. P. B. Sz.-ben dolgozók január havi fizetésük 1 3 százalékát ajánlották fel. A gyűjtési akció január 15-ével kezdődik el, amikor is az összes bajtársak részére gyűjtőíveket küldünk ki. A PARTIZÁN ROVATVEZETŐ: HAVÁ ES ISTVAX Oldner Wladimir emlékezete Január 1-én volt egy éve annak, hogy Oldner Wladimir bajtársunk, a Vörös Hadsereg kapitánya életét vesztette. Bajtársunk példaképe volt a szabadságért harcolni kész férfinak. Wladimir bajtársunkat példaképül állíthatjuk a magyar ifjúság elé. A kerepesi úti temetőben lévő sírjt Szövetségünk 11-én d. e. 12 órako koszorúzza meg. Kérjük a Bajtársikát, hogy a koszorúzáson minél nagyobb számban jelenjenek meg. PARTIZÁN S. C. PARTIZÁN SC Kézilabda Szakosztály folytatta sikeres szereplését. Csepeli tornateremben megrendezett kézilabda bajnokságon az NTE kézilabda csapatát 10:9-re megverte. Ez a mérkőzés a Totóban is szerepelt. A Partizán csapat felállítása a következő volt: Kőszegi, Somogyi, Csapó, Olasz, Levin, Szecskár, Csere, Földes, Vencel. Gólokat dobtak: Szecskár 6, Levin 4. A csapat legjobb embere Kőszegi, a kiskapus volt A kézilabdacsapatban két leigazolt partizán bajtársunk is játszott: Kőszegi és Földes. A Partizán Kézilabda-csapat minden dicséretet megérdemel. ♦ Családi hír: Szabó Lajos (Miskolc) bajtársunk feleségének kislánya született. Az újszülöttnek ésszüleinek egészséget, sok örömet kívánunk. KINEVEZÉSEK A múlt héten közöltük bajtársaink kinevezéseit. A listából kimaradt Oszkó Gyula és Keszőcze Endre bajtársunk neve, akik ezredessé léptek elő. 1948 tanár . Partizán-viláhíradó FRANCTAOR&AG A „Fölperzselt föld-taktikája A France d Abord francia hajó társaink lapja írja a késisezőket: A történelem számos olyan nép példáját mutatja, amely, függetlenségükért és szabadságuké való harcban inkább feláldozták sját gazdagságukat, minthogy érintettül átadják azt az ellenségnek. Népünknek a demokratusabb és haladóbb köztársaság felépítését célzó lendülete előtt, a „kkiringok“, akik tegnap még egymás rivális csoportokra oszlottak, együlnek és Franciaországgal, mint hatos ellenséggel bánnak. Inkább a álperzselt föld taktikáját alkalmazzákele szemben, minthogy az újjászülett, fejlődést lássák. Gátlás nélkül fglalnak helyet a nemzetközi nagytőka emzetellenes klikkjében, amelyben benne van a Standard Cit, a Seerirporation és az I. G. Farbenindusti. Eme klikknek, amelynek semmi közössége nincs azzal a néppel amely fölött uralkodik, céljai világok, új piacok megszerzésével növelni profitjait, mégha az a harmadik világháborúba kerül is. Erős és demokratikus frania köztársaság, demokratikus frana hadsereg, egységes és a Francia tó népeivel szoros kapcsolatban 16 francia nép szintén akadálya a észtok, nek világuralmi céljaik elérőben. Szükséges, hogy mindezt létrombolja. Ez az, amiért ügynöki Franciaországgal szemben a ferzselt föld taktikáját alkalmazzák. Fölperzselt föld Bidavolt állandó engedékenysége, Nyugat-Némország gazdasági és katonai újjászülésének fáradhatatlan előkészítése. Fölperzselt föld hadseregül: leszerelése a Vichy-párti káderek javára és a standardizált felfegyvert régi hadianyaggal „Made in USA“ Fölperzselt föld a Francia hídban keresztülvitt politika egyesek zavára, de Franciaország kárára. Pólul az Indokínai Bank részére árkének kétharmadáért átengedett hatezer részvény, amely majdnem így százmilliójába kerül az államnak s megmagyarázza az indokínai koniktus elhúzódását. Fölperzselt föld De Gaulle tárnok úr heti gúnyiratai. De a nemzetellenesek erőlülései hiábavalók lesznek. A müncheni árulás, a vichyi zolgr,ság szellemével szembeszáll szüggetlenség, szabadság és haladás jelleme, amely az összefogott Daráknak megadja az akadályok lekithetőségének és az előrehaladása biztonságát! A Prágában megjelenő Pag zárt című hetilap előfizetőinek áldozrészsége révén, akik egymillió cseh órónát adományoztak — új faluban, bővített terjedelemben ,jelenikeg az újság, így akarja teljesíteni azt reá bízott feladatot, hogy az igaz artizánszellemet mennél szélesebb legekben elhintse, tudatosítsa. Csehország