Igaz Szó, 1963. július-december (8. évfolyam, 13-24. szám)

1963-07-01 / 13. szám

Társadalmunk belső szilárdsága és a szocialista nemzetek szolidaritása eleve kudarcra ítél min­denfajta reakciós kísérletet, amely valaha is célul tűzné ki, hogy visszaforgassa Magyarországon a történelem kerekét. Jobboldali szellemi, ideoló­giai nyomásra, behatolási kísérletekre persze mindig számítanunk kell, s a párt teljes fegyver­zetben veszi fel a harcot az ideológiai fronton is minden ellenséges kísérlettel szemben. De vajon forradalmi-e minden elképzelés, amely antikapitalista, antiimperialista, amely a munkás-paraszt hatalom jelszavaival lép fel? Nézzünk meg egy példát a saját politikai gya­korlatunkból. A személyi kultusz éveiben a falu szocialista átszervezésére olyan gyors ütemet akartak biztosítani, és olyan módszereket al­kalmaztak, hogy az egész ügy szinte ropogott a három r-rel írt „forrradalmiságtól”. Végered­ményben pedig súlyos károkat okoztak a mun­kás-paraszt szövetségnek, és évekre visszavetet­ték a szocialista mezőgazdaság megszervezését. Viszont az egységes paraszti osztály megteremté­sének jelszavában — amelyet a VIII. pártkong­resszus is hangsúlyozott,­­ látszólag nincs sem­mi káprázatosan forradalmi. De mi az eredmé­nye? Az, hogy általa szilárdabb lett a munkás-paraszt szövetség, fokozódik a falusi termelő erők biztonsága, elmélyülnek, stabilizálódnak a szocialista termelési viszonyok a mezőgazdaságban. 3

Next