Igaz Szó, 1964. július-december (9. évfolyam, 13-24. szám)
1964-07-01 / 13. szám
nem sikerült. Még az is makogott, aki máskor mindig kivágta a rezet. Beszéltem egy másik katonával is, Zsebe Sándor honvéddel, ő nem tudta, hogy a rajparancsnoknak a balsiker elvette a kedvét és nem isemlítette meg. Róla akartam hallani, hiszen Lévai tizedes keseregve említette, hogy még a Zsebe is mintha megkukult volna a lőtéren, egy fabatkát sem ért a munkája. A fiatal katona szégyenlősen elfordította fejét, restellte a dolgot. — Azt mondták önről, hogy tud lőni. Hát hogy lehet az, hogy a táblát sem találta el ? — szegeztem neki a kérdést. — Magam sem tudom — felelte Zsebe. — Én nagyon jól akartam csinálni. Ott állt a fehér zászlónál a tizedes elvtárs, éreztem a nézését, tudtam, hogy nálam is jobban izgul. Sokáig céloztam. A szívem ott kalapált a torkomban, s amikor elhúztam a billentyűt, éreztem, hogy elrántottam. A tizedes elvtárs elég messze állt, de hallottam, hogy felszisszent. Nagyon melegem lett. Megjelent előttem az arca és mindjárt a hangja is a fülembe csendült úgy, ahogyan egyszer egy szabálysértésért figyelmeztetett: „Zsebe, ezt nem vártam magától!’’ — És már ott volt újra a cél. Ráemeltem a géppisztolyt, de remegett a kezem. Féltem, hogy megint elrontom, és gyöngyözni kezdett a homlokom. Hirtelen úgy láttam, billeg előttem a tábla, azt hittem kifutottam az időből, és meghúztam a billentyűt. A parancsnokom arra ta-