Igaz Szó, 1974. július-december (19. évfolyam, 13-24. szám)
1974-07-01 / 13. szám
2 AZ ÚJONC ÉS A HADSEREG nyegre törő tömörség a gondolkodásban és a beszédben, együttélés és együttdolgozás a tiédtől eltérő hangszerelésű emberekkel és így tovább —, amelyek éppúgy hozzá kell hogy tartozzanak egy szocialista társadalomban élő ember személyes értékeihez, mint a szaktudás, és amelyek kibontakozásához, megerősödéséhez a katonaélet felbecsülhetetlen segítséget nyújt. Volna tehát mire hivatkozni, vannak „biztató példák”, amelyek ismertetésével eloszlathatnánk vagy legalábbis csökkenthetnénk egyéni sorsféltő aggodalmaidat. Ám se a te érdekeidet, s az ügy érdekeit nem szolgálnánk jól, ha bemennénk veled ebbe az utcába. És nemcsak — nem is elsősorban — azért, mert az aggodalmaidra adható válaszok esetlegesek, s könnyen előfordulhat, hogy hamis illúziókat keltenek benned, becsapnak, félrevezetnek. Hanem azért, mert, az ilyen természetű s tartalmú személyes aggodalmak nem mérvadóak, nem lehetnek azok. A hadsereg, a katonaszolgálat, akárhonnan nézzük is, a kor által megkövetelt, elhagyhatatlan áldozatvállalás. Emiatt lehet mozogni, keseregni — csak egyet nem lehet: megszüntetni, vagy akár csak félgőzzel is vállalni. Közös sorsunkról van itt szó, egész rendszerünk, hazánk, társadalmunk biztonságáról, jövőjéről. És benne, természetesen, a te jövődről is. Személyes sorsodat te itt csak egyféleképpen értékelheted: abból kiindulva, hogy a közösségért hozott minden áldozat — ez, a honvédő szolgálat meg különösképpen —, ha esetleg szerinted semmiféle közvetlenül érzékelhető egyéni haszna nincs is, közvetve és végsősoron mégiscsak egyéni sorsmeghatározó. Mert jó, ne hozd meg ezt az áldozatot. De akkor készülj fel a legroszszabbra — arra is, hogy egyéni álmaidból végképp nem lesz semmi. A katonai szolgálat valóban egyfajta kitérője életednek. De olyan kitérője, amely azt követeli tőled, hogy fizikai és szellemi energiádat maximálisan az itt reád kiszabott tennivalókra összpontosítsd. Igen, akkor is, ha ezek a tennivalók nem egészen simulnak eltervezett egyéni fejlődésed ösvényéhez, ha bizonyos mértékben hátráltatnak is személyes céljaid elérésében. Meggyőződésünk, hogy e kötelezettségek teljesítésének a szándéka sem idegen tőled. Aggodalmaid, töprengéseid között jócskán szerepelnek olyanok is, hogy miképp állod majd a rád váró szellemi, fizikai, erkölcsi erőpróbákat, mennyire tudsz megfelelni a szolgálat támasztotta követelményeknek, miképp tudsz majd beilleszkedni a sajátos katonai életformába, életrendbe, és egyáltalán: melyek ezek az erőpróbák? Mert a hadsereget, annak parancsnokait az a cél vezérli, hogy a katona értelmével felfogja, azután pedig érzelmeivel is befogadja, magáévá tegye a szabályzatok előírásait, a katonai fegyelem követeléseit. Ez a szocialista hadsereg lényegéből fakad. A katona egyéni érdeke itt azonos parancsnokai érdekeivel, az egész hadsereg érdekeivel. Ezért minden alapja és lehetősége megvan rá, hogy a fegyelmezett magatartást a meggyőződöttségre építse. Ehhez természetesen, a katona akaratára, szándékaira is szükség van. A gyors és zökkenőmentes beilleszkedés, s az ettől függő jó közérzet tehát nem utolsó sorban a katonán — rajtad is múlik. Figyelj, gondolkozz és dolgozz becsülettel, s akkor két esztendő múlva kölcsönös elégedettséggel válhatunk majd el egymástól. Berkes Péter