Igaz Szó, 1985. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)
1985-01-01 / 1. szám
— Ezért ment Debrecenbe? — Igen. Az ott szerveződő 6/16 gyalogezred első segédtisztje lettem. Ma úgy mondanák, a törzsfőnöke. Mi voltunk az elsőnek Ausztriába indított egység. De az ezred történetét Kis András már megírta. Szerényen megáll a múlt visszaidézésében. Pár percig a könyv lesz a kalauzunk. „1945. április 13-án a 6. hadosztály 16. gyalogezredének katonái Debrecenben vonatra szálltak és mint a hadosztály élszállítmánya 23 órakor elindultak Ausztria felé. Útban a hadműveleti területre, Budapest határában (Pestszentlőrincen) 15-én hajnali fél négykor megállt a vonat. A katonák kiszálltak a vagonokból és felsorakoztak a szerelvény mellett. Nemsokára népes küldöttség érkezett, éltükön Vörös János vezérezredes, honvédelmi miniszterrel és a főváros polgármesterével ... búcsúzni jöttek a honvédektől... A magyar becsületen csorba esett — mondta a katonáknak a honvédelmi miniszter —, ezt a csorbát nektek kell kiköszörülni." — Ez volt a legnehezebb időszaka? — Az ember minden helyzetben mérje föl önmagát. Csapattiszt voltam. Büszkén mondom : sosem kértem semmit. Sem munkát, sem kitüntetést. Mégis volt feladatom elég, és kitüntetést is kaptam. A fényképen láthatóra azért vagyok büszke, mert Pálffytól kaptam . A Magyar Népköztársaság Érdemérme V. fokozatát 1950. május elsején vehettem át a minisztériumban. * Jászberényben, az úgynevezett méneskari laktanyában ma is állnak aháború előtt alatt épített barakkok. Szilárd alapjai átmentették a mának azokat a „hodályokat”, amelyekben az1945 tavaszán szerveződő újmagyar demokratikus hadsereg katonái vitatkoztak a jövőről. Debrecen mellett, a másik központ Jászberény lett, ahol a „Fegyverszüneti Egyezmény” előírásainak egy-egy pontja testet öltött. Az itt szerveződő 1. gyaloghadosztály katonáit, a volt hadifoglyokat nemcsak élelemmel, fegyverrel látták el, hanem gondoskodtak arról is, hogy megértsék az új idők szavát. E munkát a magasabbegység „Kulturális és Nevelő Osztály”-a végezte. Erről és az 1945— 48 közötti időszakról beszélgettünk dr. ölvedi Ignác nyugállományú ezredessel „munkahelyén”, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Múzeumában. — Hogyan lett nevelőtiszt, ölvedi elvtárs? — 1945 április közepén érkeztem Debrecenből Jászberénybe, a partizániskolát végzettekkel együtt. Ahadosztály akkor indította a nevelőtiszti tanfolyamát. Akkoriban gyorsan ment, egy hét elteltével nevelőtiszt lettem ... — Mi volta tanfolyam anyaga? — Az egyik előadó a Szovjet Hadseregről beszélt, a háború kimenetelét, a változások lehetőségeit vázolta. A másik a demokráciáról szólt. Szalvay Mihály őrnagy — aki velünk együtt érkezett, de csak ott tudtuk meg ki is volt valójában — spanyolországi emlékeiről, a polgári háborús tapasztalatairól számolt be. — A továbbiakban Szalvay elvtárs mellett szolgált? — Nem. Én a szervezés során a második ezredhez kerültem, Szalvayt pedig a Pestről érkezett zászlóalj vezetékével bízták meg. Nagy szükség volt ott egy tapasztalt katonára, mert a fegyelemről, az új forradalmi fegyelem megteremtéséről kevés embernek volt jobb elképzelése,mint neki. Én tehát a második ezreddel indultam április 30-án a hadműveleti területre. Ott ért bennünket a Győzelem Napja. Itt megszakítom a beszélgetést, mert az „Új haza, új hadsereg” című kötet pár sora kívánkozik elő: „Éjszaka a napos Riadót kiáltó hangjára ébredtem. Kint a városban iszonyatos lövöldözés zaja hallatszott. Hirtelen arra gondoltam, hogy valamilyen német SS-egység maradványai törtek be a városba__ Kiszaladtam az udvarra... A fegyverek hangjába a katonák mély, hurrá kiáltása vegyült. Csak mi, magyarok hallgattunk még. Sokan talán remegtek. Háborúban az a legborzasztóbb, ha az ember nem ismeri a helyzetet és nem tudja mi történik körülötte. Az utcára kilépve a közelünkben is több géppisztolysorozat hangzott el, majd vidám orosz beszédre lettünk figyelmesek. Egy szovjet járőr sietett felénk, és azt kiabálta: »*Magyar! Volna kaput!« Pár szót tudtam csak oroszul, de ezt megértettem.” — Mi történt később, amikor az ezred kikerült a 26. szovjet hadsereg alárendeltségéből? — Vasútbiztosítási feladatot láttunk el Pápa— Celldömölk és Répcelak— Celldömölk—Jánosháza vonalakon. Én Répcelakra kerültem, nevelő- és D- tiszt lettem. A D-tiszti elnevezés ma már nem ismerős. Az volt a feladatom akkoriban, hogy ki kellett szűrni az állományból azokat, akik nem értettek egyet az új renddel. Voltak olyanok, akik az SS-szolgálat után itt próbáltak meglapulni ... — A polgári lakosság hogyan viszonyult a katonákhoz, milyen volt a kapcsolat? — A falu bírójával, a NemzetiBizottsággal dolgoztunk együtt. Volt egy „csapatcsendőr”-rajom. (Akikor így hívták a rendészeket.) Ezeket időnként járőrbe küldtem, mert nem voltak még rendőrök. Éjjel „népi őrök” ügyeltek a rendre. Bottal voltak felfegyverkezve. Később katonákat kértek, hogy járőrözzenek. De volt eset, amikor gazdasági jellegű szabálytalanságokra kellett felfigyelni. Az egyik ellenőrzésem során egy tanyán katonával találkoztam, akinek a „feladata” mégy szép süldő etetése volt. A kiskatonajelenti, kik küldték oda. Én meg a parancsnoknak jelentettem ezt, és azonnal intézkedést kértem. Megtörtént. A hét végén disznótoros volt az alakulatnál. A parancsnokokis akkor tanulták a „pártos” vezetést. Sokat tanultunk Szalvaytól. Ő volt az a népi származású főtiszt, akiit mi fiatalok példaképnek tekintettünk. — Ez már az újabb állomáshelyén volt? — Igen, ez már Szekszárdon volt a helyi pártszervekkel. Kijártunk rendezvényeikre, adtunk is, kaptunk is információt. 1947-ben meglátogatott bennünket Tildy Zoltán, a köztársasági elnök. Ittadta át a Budai önkéntes Ezred katonáinak a „Budapest bevételéért” Érdemérem kitüntetést. — Szekszárdon érte a fordulat éve? — Nem, ezutánaz erőgyűjtés időszaka következett. 1947. április elsejével nevelőtiszti tanfolyamra vezényeltek, majd pár hónapi aktív munka után Moszkvába küldtek, katonai akadémiára. De ez már ahadseregünk fejlődésének másik időszakára esik. * Két különböző sors, két életpálya, de az eltérések ellenére sok a közös bennük. Azok, akik a „háború” szót hallva ágyúdörgést éreznek visszacsengeni fülükben, akiknek orrában van a füst szaga, akik látták a test végső rándulását, azok jobban érzik, mennyire fontos a béke. Emlékeikkel ezt megőrizni segítenek nekünk, nem is olykésői utódoknak. PAP ANDRÁS Glvedi Ignác 1946-ban hadnagyként és napjainkban nyugállományú ezredesként .