Igaz Szó, 1967. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)
1967-08-01 / 8. szám
CJ könyvek A KORUNK KÖLTÉSZETE. Bevezeti Méliusz József, az előszó és a jegyzetek Szász János munkája. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1917. A Korunk irodalma főcímet viselő, több kötetre tervezett sorozat első kiadványát köszöntjük ebben a tekintélyes könyvben. Hasznos, sürgető, figyelmeztető vállalkozás gyümölcse a gyűjtemény: mennyi szellemi érték hever összegereblyézésre, tudatosításra várón, szerteszét. A kötet első része a „régi Korunk“ tizennégy évfolyama magyar költőszerzőinek, szám szerint ötvenkettőnek, verseit csoportosítja. Lexikonokban is hasztalan keresett nevek mellett olyanokét, akik ma már az európai líra büszkeségei: József Attila, Radnóti Miklós, Illyés Gyula. A könyv második nagy fejezete az idegen nyelvű költők átültetett műveit gyűjti össze. Ismeretlenek, kihullottak vagy elkallódottak mellett örömmel látjuk itt századunk román irodalmának nemzetközi tekintélyű, nagy neveit, mint Arghezi, Bacovia, Blaga, Goga, Emil Isac, Minulescu, Toplrceanu, Vinea, Voiculescu. Ám az európai és világlírára való tág kitekintésből nemhiányzik — a szerkesztő Gaál Gábor sokszor találó ráérzését igazolva — Alberti, Aragon, Becher, Berruc, Brecht, Des Passos, Jeszenyin, Nezval, Paszternák, Sandburg, Whitman, Wolker sem. Bizonyos, hogy e lírai égtáj irodalomtörténeti feldogozása sokban árnyaltabbá és pontosabbá fogja tenni a két háború közti irodalomról kialakult képünket. Jó lenne, ha az irodalmi alapanyag közlését egy repertórium kiadása követné, amely a Korunk teljes anyagának címfeldolgozását adná. Hasonló feldolgozást érdemelnének az azonos időben megjelent irodalmi lapok is. Mindez elengedhetetlen feltétele a kétháború közti romániai magyar irodalom monografikus feldolgozásának. „A líra meghalt. . . néma ez a kor" - jajdult föl Babits, a húszas évek önző süketségét, bénító közönyét panaszolva. Fájdalmára refrénként felelt a fiatal Sárközi verse: „Hallgassatok el csalogányok, hiába patakzik a dal, / Hiszen megsiketült a lélek s titeket senki se hall, / Dalra azegész világért keltek, / De csak egymásnak énekeltek." Ám a líra halála mindig csak tetszhalál volt. Íme, egy új dalos sereg — 26 költő 106 verssel — szállt szellemi szekértáborba e kötetben is. Koruk szerint nem egy nemzedék, eredményeik szerint még nem iskola. Lászlóffy Aladár bevezetője szerint valóban úgy kell majd „írni róluk, mintha csak egyesegyedül bukkantak volna föl". Új élmények, friss látás, alakuló érzések szólalnak meg bennük. Tudják, mi történik, értük, körülöttük a világban. Formájuk szinte kivétel nélkül a modernséget és prózai cicomátlanságot elegyítő szabadvers. Tárgyias szenvedélyük érezheti béklyózónak a zártan kicsengő kötöttebb formákat? Köztük egyesek — Király László, Elekes Ferenc - már kötettel is bemutatkoztak,de javarészük neve mögé az egyénenként közölt három-négy vers kezdi fölskiccelni az arcot és tartást. A szerkesztő talán Apáthy Gézával bánt túlságosan fukarul: egyetlen verssel szerepel csak. Mi köti össze őket a személyi-alkati különbségeken túl? A korérzékelés élménye. A jelenlét éber őszintesége, önérzetes tudata. Realizmusuk. Mohón faggatják a világot, a költői önvizsgáztatás társadalmi érvényességével. Intelemmel köszöntjük indulásuk: tömérdek munka után: kevés poggyásszal érkezik az utókorba az ember! VITORLA-ÉNEK. Fiatal költők antológiája. Válogatta és bevezeti Lászlóffy Aladár. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1967.