Igazság, 1944 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1944-12-24 / 1. szám

2 menye lett az, hogy falvaink, vá­rosaink a harcok martaléka lettek. Ki látott olyan „szövetségeset, hogy egy állítólagos „baráti“, „fegyver­táras“ városnak a kelleg közepébe — mint Egerben történt — ütege­­k®­ állítson föl és ezzel előidézze természetesen azt, hogy az egész belvárost a harcok közben elpusz­títottak. Ki látott olyan „szövetsé­geset, amely kétheti ostrom után kivonulván a városból, repülőgép­­támadást intéz egy már úgyis el­pusztított város központja ellen?! íme, ezt tette a „szövetséges ba­rát“ és íme ennek a szövetségnek és fegyverbarátságnak örült nagyon sok olyan magyar, aki ma elpusz­tított vagyonát siratja. íme, ez az eredménye annak, hogy 1941 ben minden ok nélkül és Magyarország minden érdeke nélkül beléptünk a világhatalmak tusakodásába és aki akkor ennek örült, aki ujjongott a zsidótörvényeknek, aki ujjongott az október 16-a utáni bérencrendszer őrjöngéseinek, az mind bűnös a mai állapotokért és az egész nemzet el­pusztításáért. A napokban megalakult Debre­cenben az új békekormány, amely azonnal tudat fog üzenni a hitleri Németországnak és fegyvargránatet fog kérni a szövetséges nemzetek túl, elsősorban Szovjetoroszország él. Ezzel megindul a nemzet egy új élet felé vezető úton.Ez az út nehéz lesz, de hisszük, hogy rajta elérkezünk egy igazságosabb, népibb, boldogabb és békésebb Magyarországhoz. Min­dez elpusztulhat, de a nép örök. A dolgos kezek, a gondolkodó alkotó agyak, dolgozni, alkotni fognak, a sebek behegednek, az épületek, hi­dak, gyárak újra felépülnek, csak a dolgozó kezek­et kell összefogni, mindenkit a neki megfelelő munka­helyre kell állítani egy biztoskerti vezetőnek irányítása mellett, ak­kor nem kell félni a jövőtől. A pillanat­nyi szenvedéseket lassan elfelejtjük és elindulnak igé­s-n új úton a fel­támadás felé. — Nagy árat fizettünk, nagyon sokat szenvedtünk és fogtak még szenvedői a bűnös kormánynak esztelen politikája miatt. Most már túl vágynak rajta, ne nézzünk hátra. Előre a végső cél: egy újra fel­épített békés Magyarország felé! I­GAZSÁG „Szívvel és lélekkel tudom szolgálni azt a rendet, amely harcot indít a reakció ellen“ — mondja a polgármester Lapunk első számában köteles­ségünknek tartottuk, hogy a város első polgárát felkeressük és meg­szólaltassuk a város jelenlegi vi­szonyairól. Az eddigi díszes pol­gármesteri fogadó szoba helyett egy eldugott, egyszerűen berendezett udvari szobában fogad bennünket. Már az előszobában olyan nagy a zsúfoltság, hogy úgy kell átfura­kodnunk az embereken, mind a polgármesterrel akar beszélni, hogy orvoslást találjon ügyes bajos dol­gaira. Nem tartjuk fel soká a polgár­­mester urat, mert látjuk, hogy el van foglalva. Mosolyogva válaszol. — Hisz azért maradtam vissza a városban, hogy ezekben a sorsdöntő, nehéz időkben helytálljak és ne maradjon a város vezető nélkül. Munkám rengeteg van, de teljes erőmből és szívesen végzem, bár nem tudok egyelőre mindenkinek mindenben eleget tenni, de remé­lem, hogy a közeljövőben már min­den zökkenő nélkül fog folyni a hi­vatali élet és mindenki legteljesebb megelégedésére folytathatjuk mun­kánkat. — Milyen károkat szenvedett a város az ostrom alatt? Ennek megállapítása folyamat­ban van, ehhez csak azt teszem hozzá, hogy a napokban városunk­ban járt különböző városokból de­legált nemzetgyűlési kiküldöttek egyöntetűen megállapították, hogy a többi városhoz képest Eger vá­rosa igen jó állap­itban van. A vá­ros vérkeringése is lassan meg fog indulni. Az égi tanintézetekben a tanítás megindult, a postahivatal megkezdte működését, két nép­konyha, a teljesen élelem nélkül maradt lakosság részére kb. 1 hét óta meleg ételt ad. A Vörös Ka­tonai Parancsnokság rendeletére ezután a Práff-féle malom három napig a lakosság, 1 napig a kato­naság részére fog dolgozni. A jövő héten ki fogjuk jelölni azokat a péküzemeket, ahol a lakosság ré­szére fognak kenyeret sütni. Álta­lában mondhatom, hogy a közellá­tás jó kezekben van és a közel­jövőben itt is lényeges javulás vár­ható. Az üzletek rendbehozatala is folyamatban van és rövidesen meg fognak nyílni. A vonatközle­kedés is a napokban megindul. A város katonai parancsnokságától, ahol minden kérésemet a legna­gyobb jóindulattal teljesítik, arra nézve is határozott ígéretet kap­tam, hogy a közbiztonság is ha­marosan megszilárdul, úgyhogy remélem, hogy a város lakossága az új esztendőt a háborús borzal­maktól mentes, felszabadult lélek­kel fogja köszönteni. Folytatódhat e az élet úgy, ahogy eddig volt, adjuk fel a kérdést a polgármesternek. „Az ittmaradásommal erre választ adtam, mert l­átom, hogy a Vörös Hadsereg felszabadítóként jön és tisztában voltam azzal is, hogy a nemzetnek, az országnak át kell esni azon az átalakuláson, amelyet a művelt nyugat és a szabad nem­ zetek politikája, Szovjetoroszország, Nagybrittania, Egyesült Államok tőlünk is megkövetelt. Itt marad­tam, mert tudtam, hogy szívvel és lélekkel tudom szolgálni azt a ren­det, amely harcot indít a reakció ellen és a szabad, független Ma­gyarországért küzd.“ A polgármester maga elé tekint és érzem tekintetében, hogy ebben az emberben meg­van a kellő erő ahhoz, hogy Eger városát és a vá­rosházát demokratikus és szocialista szelleműm építse újra. Dece­mber 24. Kezdjük újra az életet! Be befulladunk a tétlenségbe. Már három hete elmúlt, hogy Eger vá­rosa átélte a sorsdöntő napokat és sok szenvedés és veszteség árán felszabadult. Nagy volt a veszteség anyagban, emberben; a lelkek so­káig éltek a bombázás és ágyúzás idegmegrázó bénaságában. Megszűnt minden élet, minden forgalom, és a város olyan kihalt lett, mint egy temető. Sokan elmenekültek, nem baj. A katona, aki elhagyja őrhe­lyét, nem megbízható; a polgár, aki tán nem is a veszély elől, ha­nem a fasizmus letörésétől való fé­lelmében menekült, nem használ­ható, nem sajnálják. De azok, akik út maradtak, mit csinálnak ? Mit csináltak az elmúlt hetek alatt? Tettek e lépéseket, hogy visszaadjanak valamit a város életéből ? Egy várost a munka üte­me, pezsgése tesz élővé, de itt meg is mint minden mozgás, minden élet. Ha valaki felvetette a munka lehe­tőségének a gondolatát, legyintettek. Úgy sem lehet még. Úgy sem ér­demes. Ráérünk. Pedig nem érünk rá. Nagyon sok tennivalónk van. Megdőlt a régi fasiszta rendszer. Leráz­nk a lán­cokat. Most építenünk kell, össze­fogva felépíteni újra lerombolt há­zainkat, városainkat, felépíteni az új demokratikus, egységes Magyar­­országot. Mennyi munka, mennyi kötelesség, és az egri polgár hall­gat. Más városok már az első na­pokban lerázták magukról a féle­lem bénaságát, megjelentek a mun­kára felszólító falragaszok s a vá­r i­s újra élni kezdett. A kereske­dők zakarítottak, leltároztak. És minden munkás örömmel sietett régi vagy új munkahelyére. És ment az élet tovább a maga útján. De itt Egerben ebből semmit sem látunk. Pedig most kéne iga­zán dolgozni, most kéne igazán lüktetni az életnek. Megszűnt a „PATÓ PÁL paketon !“ Nem érünk rá. Helgünk van s aki most nem teljesíti a kötelességét, nem áll helyt­ett, ahova a sors állította, az szabotál. Ti pedig, egri polgárok, legyetek hívek régi tör­ténelmi hagyományaitokhoz ! Érték már Egert veszteségek, de mindig kiheverte, mert polgárai egyesült összefogással újjáépítették a romo­kat, új életet teremtettek a romok fölött. Most pedig, amikor súlyos vesz­teségek árán, de sikerült megszaba­dulni a fasiszta imperialista igától, érdemes dolgozni, érdemes élni az új demokratikus Magyarországért­ 55-osztagok borzalmas vérengzése magyarországon Könnyes szemű ember állított be ma délelőtt szerkesztőségünkbe. Hellyel kíváltuk. Fáradtan rogyott a székbe s reszkető hangon be­szélni kezdett. Harminc napig bo­lyongtam bujkáltam az erdőkben, hogy megmeneküljek a fasiszta hó­hérok karmai közül. Október 15-e volt. Felszabadultan hallottuk a Kormányzó úr szózatát. Minden szív örült, hogy vége a szenvedés­nek, vége az öldöklésnek és jön az újjáépítés, küzdelmes, de örömteli munkája. De jaj, korai volt az örö­münk! Mert Szálasi és aljas ban­dája Kormányzó urunkat hitszegő módon német kézre adta s a bi­tangul megszerzett hatalmat rom­bolásra, gyilkolásra használta fel. Pusztavám községben, Mórtól 3 kilométerre állomásoztunk ezen a napon. Századunkban voltak Heves és Borsod vármegye legtekintélye­sebb orvosai, mérnökei és gyógy­szerészei, akik velünk együtt fel­szabadult szívvel köszöntötték a kormányzó urat,­­ a békét. De véresen kelt fel október 16 án a nap. SS alakulatok vonultak be a faluba és akadtak bitang renegátok, Volksbandisták, akik ráakaszítot­­ták a vérengző banditákat. Nagy volt a bűnünk. Békét akartunk, élni akartaik, dolgoztunk. És elkezdő­dött a nagy vérengzés. A falu né­pének szeme láttára 217 ártatlan embert végeztek ki bestiális ke­gyetlenséggel. Köztük voltak váro­sunk közismert orvosai is, dr. Sán­dor Imre, dr. Szabó Jenő, dr. Grosz György, dr. Englender Imre, dr. Gyárfás János, dr. Lengyel Zoltán, Pánczél György gyógyszerész, Sár­kány Endre és Fischer Miklós mér­nökök. Elégtételt kell adni azonban azok­nak, akik bár tiszti uniformisban jártak, igyekeztek megmenteni eze­ket a szerencsétlen embereket s ilyen módon 100—160 embert visszaadtak a dolgozó magyarságnak. Hát meddig tűritek még, magya­rok, hogy a föld legvérengzőbb söpredéke büntetlenül dúlja fel ha­zátokat? Százezreknek a vére kiált bosszúért az égre. És ti álltok és várjátok, hogy a vörös hadsereg egyedül végezze el azt, ami a ti

Next