Igazság, 1948 (5. évfolyam, 8-14. szám)

1948-02-22 / 8. szám

*„ Ez volt az életed» címmel dokumentációs albumot állított össze a Forrás Nyomdai Műintézet kiadásában a Dolgozók Világlapja szerkesztősége. Szöveges képek­ben számol be 1945-től kezdve, amikor a pesti utcákon még foly­tak a felszabadító hadsereg küz­delmei. 1946-ról és 1947-ről, ami­kor már érvényesültek az újjáépí­tés nagy eredményei. Megelevene­dik a füzetben az a hősi erőfeszí­tés és az egész lüktető magyar munka, amely az egész világon egyedül áll. Az album figyelmez­tet, hogy nézett ki fővárosunk a német bestiák által felrobbantott hídjaival, a legyilkoltak félmezte­len hulláival, a romokkal és hogy indult meg az élet, amikor már a romházak kapualjában vásárolni lehetett. Az ízléses kiállítású füzet, mely többszáz képet tartalmaz, 5 forint bolti árért kapható a forrás Nyom­dai Műintézet és Kiadóvállalat rt. kiadóhivatalánál Dohány­ u. 12. Bu­dapest. A megrendelések és a vételár a 10.597 postatakarékpénztári szá­mon befizetési lappal beküldhetők. ’Molnár Sándor egri lakos­nak levele érkezett John Szabó toledói lakostól. Kérjük Molnár Sándort, hogy közelebbi címét írja meg a Magyarok Világszövetségé­nek (Budapest, V., József nádor­tér 3 ) hogy az Amerikából érke­zett levelet elküldhessük részére. — A felnémeti negyedmes­­terek a felsőtiszai árvízkárosultak részére szerkesztőségünk útján 95 forintot adományoztak. — A Szabadművelődési Ke­­rü­leti Tanács elnöki tanács e hó 16-án ülést tartott. A következő hónapok munkaprogrammja került megbeszélésre. Elfogadta a Tanács azokat a javaslatokat, melyek kes­keny filmvetítőgép felállítására, nyári szabadegyetem megszervezésére és a községi szabadművelődési mun­­kaprogrammok állandó felülvizs­gálására vonatkoznak. *A Volt Hadifoglyok Baj­társi Szövetsége helyi csoportja ezúton is hálás köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a február 9-én megtartott műsoros táncestjü­ket úgy pénzbeli, mint anyagi tá­mogatással elősegítették. Vezetőség. •Meghívó. A Földművesek és Iparosok Temetkezési Egyesülete (Miskolci-féle) február hó 23-án d. u. 4 órakor választmányi, d. u. 5 órakor pedig közgyűlést tart az Iparoskor helyiségében, melyre tagjait tisztelettel meghívja a Ve­zetőség. •Centenáriumi hangversenyt rendez a Dobó Katalin Népi Le­ánykollégium február hó 2- án este 9 órakor a városi színházban. A budapesti Bartók Béla Zeneművé­szeti Kollégium Bartók, Kodály, stb. műveket ad elő. • Jegyek a színház pénztáránál és a Leány­­kollégiumban (Szmrecsányi­ u. 8. sz.) kaphatók. •Felvétel az egri Dobó Katalin Népi Leánykollégiumba. Felvételt nyerhetnek jeles és jó előmene­­telű, erkölcsileg megbízható, tehet­séges, főleg paraszt, munkás és szegénysorsú értelmiségi szárma­zású általános és középiskolás leányok. A kérvényhez csatolni kell: 1. tartalmas életrajzot, 2. is­kolai bizonyítványt (lehet másolat), 3. vagyoni vagy szegénységi bizo­nyítványt. — A kérvények beadási határideje február 25. Felvételi díj 10 forint, havi kollégiumi díj 30 forint. Cím: Dobó Katalin Leány Népi Kollégium, Eger, Szmrecsányi­­utca S. sz. A statáriális bíróság ítélkezik két éjszakai betörő felett Csikós János és Oláh Irén ho­­mokterenyei lakosok, vadházastár­­sak Maconkán éjjel betörtek Orosz Csordás István házába ahonnan élelmiszereket és ruhaneműeket loptak el. Csikó Jánosra még négyrendbeli éjjeli betörést bizo­nyítottak rá, az egri törvényszék statáriális statáriális tanácsa a jövő hét elején ítélkezik felettük. A Tihaméri­ úton verekedtek az ostorosok Gál Károly, Bota János és Bakk Sándor ostorosi földművesek A Ti­­haméri úton ittas állapotban össze­szólalkoztak, majd karókkal ala­posan helybenhagyták egymást. A verekedés következményeként Gál Károlyt súlyos sérülésekkel az egri Irgalmasok kórházába szállí­tották. A rendőrség a vizsgálatot megindította. Kerecsennek Demjénben loptak disznót Kovács István demjéni lakostól az ólból lopták el szép hízott disz­nóját. A rendőrség a tetteseket id. és ifj Szászi Sándor kerecsendi lakosok személyében elfogta és az egri államügyészségnek átadta. A disznó levágott állapotban a nyo­mozás során megkerült. A bíróság ifjabb Szászit­­4, az idősebbet 2 hónapi fogházra ítélte. Tei.: no | URÁNIA FILMSZÍ­NÁZ | t.i,: no | Február 22-ig, vasárnapig: r r , O­TP | Q fej Lelki rejtelmeket, kényes titkokat izgalmas n n­innu kalandokat tár fel a «GÁZLÁNG» CHARLES 18 V.!', BOYER és INGRID BERGMAN nagy filmje. Február 22—25-ig, hétfőtől szerdáig:Láthatatlan hadsereg Főszerepben _____________________ Butiér Kiér Február 26—29 ig, csütörtöktől vasárnapig Szellemnek áll a világ Minden ember életében vidám szigetet jelent az * Abbott és Costello új filmje: Szellemnek áll a világ IT.I. 1121 PALOTA FILMSZÍNHÁZ |t.i.:h2| Vasárnapig: Szigorúan csak felnőtteknek! A történelmi erotika filmje! A ROMLÁS ASSZONYA Lukrécia Borgia A középkor híres asszonyának vérrel és szerelemmel teli élete! — Merész és izgató témájú filmkülönlegesség! — Abel Gance monumentális francia világfilmje Február 23—24-ig, hétfőn és kedden #­ AZ ORVOS BUHE A francia filmgyártás különleges és érdekes témájú filmje Február 25—26-ig szerdától vasárnapigVégre együtt CHARLES BOYER és IRENE DUNNE kacagtató vígjátéka Csiky S.­u. 16. Alapítva : 1828. Árverési hirdetmény Közhírré teszem, hogy Eger me­gyei város adóhivatala által köz­­tartozásba beszállított 1 drb 2 mé­teres billiárd asztal, tetőgummiba ágyazott 2 drb márványlappal, f. hó 23-án d. e. 11 órakor akadály esetén f. hó 28-án d. r. 11 órakor nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek el fogom adni. Jékly Péter v. h. nov. Egy 10 szobás körül épített htftx I A H H a város belterületén La M U U Gyár vagy üzemnek is nagyon megfelelő. Cím: az IGAZSÁG kiadóhivatalban, Jókai­ utca 3. Tel. 2-22 7—10 ügynököket kizárva ___________P­. ^ ■vrrtäiF&Fjmmm SPORT Vasárnap 22 én délután fél 3 órai kezdettel vasutas bajnoki labdarúgó mérkőzést játszik az EVMTK a Miskolci Vasutas SC-vel Előtte 1 órakor Bélapátfalva— Eger II. Drága pénzért megveszem 25 cm. nél hosszabb haját Jókai u. 10. Városháza mellett Pista hölgyfodrász « KISHIRDETÉS» Eladó kétszoba, konyha, veranda és mellékhelyiségekből álló családi ház 400 négyszögöl gyümölcsössel. Mátyás kör-út 90. sz.__________________________­__ _ Ils de Continents írógép és irodalmi könyvek. Érdeklődni lehet Gyóni Géza­ u. 28. sz._____­______________________ TAXIENGEDÉLYEMHEZ tökéstársat ker­esek. Szegfű­ utca 8.______________ Zongora eladó! Bécsi, kereszthúros. D. u. 4—L. Grónay 12. Kováts. Társbérlet keresek nagyobb üzlet megnyitásához. Cím a kiadóban._______ Magánnyomozót keresek. Jelentkez­zen d. u. 10-tg 12-ig. Cím a kiadóban. Filszarüzlathoz tízezerrel, észereshez ötezerrel betársulható. Családiházak, kombinált szekrény, duplszedelű férfi aranyóra, Orion rádió eladó Barynál, Servica­ u. 24. _____________________ Varrodámban minden munkát, fehér­cér­át is tutányosan készítek. Mérten Juliska, Szverényi­ út 12. Jóksrban lévő férfi-kerékpárt megvé­­telre keresek. Csákány­ u. 25._________ Építéshez gerenda, szarufa, kerítés oszlop kapható Sándor Bála 9.________ Varrógép, asztaltűzhely, skályhák, tü­kör, vasmotoló eladó. Deák F.-u 28. Gumicsövet (20 mm) kerti öntözés­hez ás festett szekrényt megvételre ke­resek. Cím a kiadóban. ____________ Hálószoba és kilimféle bútorok­­ol­csón riadók, dm a kiadóhivatalban. Szekrények és antik bútorok eladók Deik F. 1._________________________ Jókarban lévő használt írógépet ven­nék. Cím a kiadóban.________________ Főutcai üzletbe töltéstársat keresek. Cím a kiadóban:____________________x Kiadja s MOCIÁLDIMOKRATA PÁRT EGRI SZIRVIZETE FIMsrkssatö: Okos Miklós Felelős szerkesztö és kiadó : LORÁND IMRE____________ Ny«*» statt a Dobó István Nyomdában FsietSe: Löw Nándor, Igasgató. MEGHÍVÓ az Egri Kereskedelmi Rész­vénytársaság 1948. évi február 29-én, délelőtt fél 12 órakor a vállalat helyiség­ben tartandó XXXVI. évi rendes közgyűlésére, melyre a t. Részvényeseket az alap­szabályok 13. §-ára való hivatko­zással tisztelettel meghívjuk. Az alapszabályok 15. §-a értel­mében a közgyűlésen minden részvényes minden jegyes olyan részvény után, mely 3 hónap óta a részvénykönyvben nevére van írva, 191 szavazattal rendelkezik. Eger, 1948 február hó 20-án. Igazgatóság. Tárgysorozat: 1. Az Igazgatóság és Felügyelő­­bizottság jelentése a lefolyt üzleti évről és eredményről. 2 A mérleg és zárszámadások jóváhagyása és a felmentés iránti határozathozatal. 3. Az igazgatóság és felügyelő­­bizottság újjáválasztása. 4. Esetleges indítványok. Mérlegszámla: Vagyon: Ingatlan 95 813 —, be­rendezés 33.155.—, járművek 11 186.02, árukészlet 407.199.87, adósok 48.829.27, készpénz 89.415.05, postatakarékpénztár 81183, Magyar Nemzeti Bank 200.—, árura adott előlegek 4.474.48, háborús kárigény 25.226 75 átmeneti tétel 187.50 forint, össze­sen 717.268 77 forint. Teher-, részvénytőke 240 000.—, tartaléktőke 74.000.—, nyugdíjalap 57.402.—, segélyalap 5.812.51, há­borús kárigény ellentétele 25.226 75, elfogadvány 36.167.31, hitelezők 123.034.01, árura kapott előlegek 3.468.80, átmeneti tételek 147.23­77, nyereség 2.925.42, összesen 717.268.77 forint. Eredményszámla: Veszteség: üzleti költségek 51.454.23, utazási költség 12 277.34, járműfentartás 6.292.24, üzletbér 24.084.—, kamat 61.920.18, adó és illeték 171.644 87, tiszti fizetések 164.248 72, nyugdíj 3.479.—, szoci­ális terhek 46.781.89, berendezés leírás 2.745.—, járművek leírás 906.98, nyereség 2 925.62, összesen 548 760.07 forint. Nyereség­, házbérjövedelem 4.100.—, árujövedelem 544.660.07, összesen 548.760.07 forint. Eger, 1948. február 20. Megvizsgálta és helyesnek találta: Igazgatóság, Felügyelőbizottság. Eger, 1948 február 20. LIKŐRk­ülönlegességek és MEPICINAL BRANPY régi minőségben kapható FISCH SR likőr-, rum­­is ecetgyára

Next