Igazságügyi Közlöny, 1920 (29. évfolyam)

1920-06-30 / 6. szám

6. sz. Jogegységi döntvény. 397 a fellebbezési bíróság fentebb jelzett álláspontja szerint az egyetemleges adóstárs felperes ezen adókra nézve igényperrel föllépni nem is jogosult, míg ellenben az 1911., 1912., 1913. és 1914. évekre vonatkozólag kivetett kereseti adókra nézve a felperes keresetének helyet adott, illetve e részben az első bíróság ítéletét helyben­hagyta, mert ebben az időben a felperes a végrehajtást szenvedőnek még nem volt házastársa s így az ez évekre a végrehajtást szenvedő ellen kivetett adókért egyetemleges felelősséggel nem tartozik. A felperes által beadott felülvizsgálati kérelem folytán a budapesti kir. ítélőtábla mint felülvizsgálati bíróság 1918. május 6.-án 14. P. 2.329—8/918. sz. a. kelt ítéletével a fellebbezési bíróság ítéletének el­utasító rendelkezését megváltoztatva, a felperes keresetének az 1915., 1916. és 1917. évekre kirótt adók tekintetében is helyt adott, mert »nem tartozik az igényper keretébe annak a kérdésnek eldöntése, hogy az igénylőt a végrehajtást szenvedővel a végrehajtás tárgyául szolgáló követelés tekintetében egyetemleges kötelezettség terheli-e«. Ebbeli álláspontját a felülvizsgálati bíróság azzal indokolja, hogy az igény­perben az eljárás különleges, a jogorvoslatok is korlátozottak egyéb perekben köve­tett eljárással szemben (Pp.­ 46., 56., Vhtv., 95., 97. §§.), tehát ebbe a különleges eljárásba a fél sérelme nélkül nem lehet olyan kérdéseket belevonni, amelyeknek elbírálásánál az eljárás és jogorvoslatok az igényperekre előírt korlátozás alá nem esnek. Egyébként is a Vhtv. 96. §. szerint, az igénylő és a végrehajtást szenvedő között való jogviszonyra az igényberben hozott ítélet hatállyal nem bír s így a köztük fennálló egyetemlegesség kérdésére sem terjedhet ki és itt nincs különbség abban a tekintetben, hogy az egyetemlegesség valamely adókövetelésre vagy más követelésre vonatkozott-e, ha csak valamely tételes jogszabály az igénypert ily eset­ben ki nem zárja, már­pedig az adókövetelések tekintetében ilyen kizáró szabály nincs. A fellebbezési bíróság ítéletében felhívott 1909 : XI. t.-c. 91. §. 2. pontja és az 1913 : VI. t.-c. 2. §. ra. pontja csak a pénzügyi eljárás keretében elbírálandó egyetemlegességre vonatkoznak és nem szolgálnak alapul arra, hogy az egyetem­legesség bírói úton bíráltassék el és ezen az alapon az esetleg egyetemlegesen felelős igénylő igénye elutasíttassék. Az 1909 : XI. t.-c. 53. §-ának utolsó pontjá­ból és az 1913 : VI. t-c. 2. §. alapján kiadott 1913. évi 50.000. sz. a. p. n. min. rendelet 144. §-ából az tűnik ki, hogy a törvény az egyetemleges fizetésre köte­lezettek igénykeresetét nem zárja ki, csak akkor rendelkezik, hogy az ily igény­keresetek az árverés megtartását nem gátolják, vagyis csupán a halasztó hatályról rendelkezik, de magát az igény érvényesítését nem akadályozza. Ezekből kitűnik tehát, hogy az itt vázolt kérdésben a budapesti kir. törvény­széknek mint fellebbezési bíróságnak és a budapesti kir. ítélőtáblának mint felül­vizsgálati bíróságnak álláspontja a most ismertetett perben is ellentétes. IV. Sz. M.-né felperesnek, a m. kir. kincstár alperes ellen folyamatba tett igény­perében a budapesti központi kir. járásbíróság 1918. július 2-án P. XXVII. 229.161—3/918. sz. a. ítéletével a felperest keresetével elutasította, mert az al-

Next