Igazságügyi Közlöny, 1920 (29. évfolyam)

1920-06-30 / 6. szám

31­8 IGAZSÁGÜGYI KÖZLÖNY XXIX, illetőleg követelésre vonatkozó jogosultságát mindenkivel szemben az ítélt dolog rendes hatályával végérvényesen eldöntse, hanem csak azt a kérdést kell tisztáznia, hogy a végrehaj­tatónak a foglalással szerzett zálogjoga az adott körülmények között fennmaradhat-e az igénylőnek állított erősebb jogával szemben. Ebből következik, hogy az igényper sajátos céljával és természetével nem fér össze, hogy a fent jelzett céltól eltérőleg az igényper keretében oly kérdések is eldöntést nyerjenek, amelyek egyfelől az igénykeresetre nem tartoznak és a végre­hajtató kielégítését elodáznák, másrészt amelyeknek eldöntése az igényperben kor­látozott bizonyítási és jogorvoslati rendszer mellett valamelyik peres félnek alig orvosolható sérelmével járna. . Az előadottak után tekintettel arra, hogy az igénykereset folytán csak az bírálandó el, hogy az igényelt tárgy oly alapon van-e a végrehajtást szenvedő birtokában, hogy az az elmarasztás folytán kielégítésül szolgálhat, vagy pedig a fennforgó körülményeknél fogva a bírói zár alól fölmentendő-e vagy sem, meg kell állapítani, hogy az a személy, akinek a lefoglalt tárgyakra oly joga van, amely azoknak a végrehajtató javára való értékesítésének jogi akadályául szolgál, igény­keresettel mindenesetre fölléphet, azaz az igénykereset indításához való felperesség (legitimatio activa) megilleti, és ily értelemben igénykeresettel fölléphet a végrehajtást szenvedőnek egyetemleges adóstársa is. Ha azonban az igényperben nyilvánvaló és nem szorul eldöntésre, hogy az igénylő a végrehajtást szenvedőnek a behajtás alatt álló követelés tekintetében egyetemleges adóstársa, ennek az a jogkövetkezménye, hogy az igénykereset már ebből az okból elutasítandó. Ugyanis nem szenvedhet kétséget, hogy az igénykereset ellen emelhető rossz­hiszeműségi kifogás (exceptio doli) tekintetében sem az igénypernek fentvázolt célja, sem az eljárásnak és a jogorvoslati rendszernek korlátozott jellege akadályul nem szolgálnak, a bírói gyakorlat ezen a téren a végrehajtató kifogásolási jogának szabad kezet enged, amint azt az igénykereset alapjául felhozott jogügyletekkel szemben a végrehajtási alap rosszhiszemű elvonására alapított kifogás, a színlelt jogügyletek, az ajándékozási jogügyletek és a közeli rokonok között kötött jogügyletek ellenében gyakorolható csődön kívüli megtámadási kifogások esetei igazolják. Lényegében azt a kifogást, hogy az igénylő azért nem léphet föl sikeresen igénykeresettel, mivel a behajtás alatt álló követelés tekintetében a végrehajtást szenvedőnek egyetemleges adóstársa,­­ szintén az igénylő rosszhiszeműségére alapított kifogásnak kell tekinteni, mert »dolo facit, qui petit, quod redditurus est« és mert a végrehajtó kielégítésének megkadályozását vagy elodázását célzó igény­kereset rosszhiszeműségén nem változtat, ha egyébként az igénylő jogával él, de végeredményben mégis azzal a célzattal, hogy ezáltal a hitelezőt kijátssza. Viszont az igényper fent kiemelt céljával az eljárás különlegességével és a jogorvoslatok korlátozottságával szemben nem lehet megengedni, hogy az egyetemleges adóstársi viszony magában az igényperben, ennek folyamán, esetleg a tárgyalásnak e végből elhalasztása, körülményes bizonyítási eljárás útján nyerjen eldöntést, ha ellenben az egyetemleges adóstársi viszony nyilvánvaló és eldöntésre nem szorul, akkor az egyetemleges adóstársi viszony az igényperben kifogásként sikeresen felhozható. 5. sz.

Next