Ikarus, 1965 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-06 / 1. szám

1965. JANUÁR 6. Akik megfogták Az idén ne hagyjuk az év végére... Nem év elején, hanem csak a harmadik negyedév végén jött az igazgatói utasí­tás, hogy még az idén, 1964- ben. Legalább egymillió fo­rinttal csökkenteni kell a szer­számkészletet. Veszélyben az önköltségi terv! Elúszik a nyereségrészesedés! A gyártóeszköz-gazdálkodási osztály és a gyego-raktár dol­gozói akcióba kezdtek. Ma már tudjuk: nem egy-, hanem közel hárommillió fo­rint értékű — évek óta ha­szontalanul heverő — kü­lönböző szerszámot adtak el év végébe! Eladóki azonban sokfélekép­pen lehet. A másét könnyen elfecsérelheti az ember a vá­sárban. „Vigyék, ahogy tud­ják, potom áron!” Ha azonban munkát, gondot, leleményességet igényelt, míg a Jármű Ktsz­­szel sikerült 30 661 forintos vásárt kötni. A két termelő-­­szövetkezet is vásárolt több mint 15 000 forintért a hasz­nált szerszámokból. A Műsza­ki Anyag- és Gépkereskedel­mi Vállalat pedig 341 000 fo­rintért vett át felújított mun­kaeszközöket. (A MÉH —­­ mint régen — a huszadrészét sem fizette volna az összeg­nek.) A Gépkereskedelmi Vál­lalat ezenkívül kétmillió 173 ezer forint értékben vett át forgácsoló- és kézi szerszá­mokat, amelyek többsége már tíz éve hevert az Ikarusban. Annak idején megrendeltük ................................................. ezeket, de mire megérkeztek, akkorra a konstrukció meg­változott, és soha többé nem lehetett használni az újonnan beszerzett szerszámokat. Az értékesítés — az azzal járó munka — több héten át tartott. A közel hárommil­liós bevétel, az önköltség ilyen mértékű csökkentése, a gyego dolgozóinak köszönhe­tő. Túlóráztak, túlóradíj nél­kül hiszen az év vége rohamosan közeledett, s de­cember 31-ig az összeg jó­váírásának is meg kellett tör­ténnie. A rozsdás, poros szerszá­mokat elő kellett szedni, ösz­­szegyűjtögetni a raktárak, a polcok rejtőkeiből, Piringer Tibor, Markos Zsig­­mondné és Szecsei Ferenc­­né végezte. A gazdálkodók — Szilágyi Józsefné, Schütter Richárdné, Domán Béla­­ és Varga Ernő osztályvezető, Nyúl János raktárvezető szin­tén kivették részüket a mun­kából. S ha már elmondtuk mind­ezt, ide kívánkozik az is, hogy a gyegy dolgozói év közben is sokat tettek az önköltség csökkentéséért. Tudjuk, hogy égyak feladatuk a teljesen elhasználódott szerszámok ér­tékesítése a MÉH-nél. Ezen belül az ő kötelességükké tet­te a vállalat vezetősége az el­kopott Tirolit vágókorongok kazánházi elégetését is. Ezeket a műanyagszálas, 400 milliméter átmérőjű im­port korongokat — drága valutáért — Ausztriából szer­zi be a gyár. Mikor az át­mérőjük már 200 mm-re kopott, akkor várt rájuk a tűzhalál a kazánban, mert senki sem tudta, mire lehetne ezeket még felhasználni. A gyego egyik dolgozója — szabad idejében — fehér asz­talnál, baráti társaságban ta­lálkozott az ÉM Építési Gépgyártó Vállalat emberei­vel. Beszélgetés közben kiderült, hogy ők az egyik célgépen fel tudják használni a 200 mm-es vagy ennél kisebb át­mérőjű korongokat is. — Mennyiért adná darab­ját az Ikarus? — kérdezték. — Hát mennyit ér nektek? Végül megszületett az egyezség az Ikarus és az ÉM vállalata között: 45 fo­rintért adjuk el a korongok darabját. Az első tétel 400­­ korong volt (az utolsó pilla­natban hozták vissza a kazán­házból), ezért tehát 18 000 fo­rintot kaptunk. Az ÉM vál­lalata is jól járt, mert valu­tát takarított meg. Azóta évenként kétszer szállítunk kopott vágókorongot, hasonló tételben. Az új esztendőben még in­kább takarékoskodnunk kell. S ez nemcsak a gyego dolgo­zóinak feladata. Kovács József a sajátomat kínálom, alkuszom megtisztítani, újjávarázsolni, szépen becsomagolni, külön­ . . ..... „ . .. ben a vevők rá sem néztek minden fillérre. Nos, a két­­ volna. Ebben a munkában és fél milliónál is többet ki­­s­­ereskedtek a raktári kiadók: tevő összeg ilyen alkudozás ! Tóbiás Zoltánná, Elek Sán­­következtében folyt be az­­ ólomé, Kopjári Károlyné és Ikarus számlájára.­­ fóbián Béláné. Az adminiszt­e­r közös vagyont nem­­ rációs munka oroszlánrészét lehet, végszükség esetén sem, elkótyavetyélni — ezt értet­ték meg a gyego dolgozói. Milyen vevőket találtak? A cserebökényi Népszabad­ság Tsz-t, az Egyesült Jármű Ktsz-t, a XVI. kerületi Aranykalász Tsz-t, és termé­szetesen a legnagyobb vevő a Műszaki Anyag- és Gép­kereskedelmi Vállalat volt. — Mennyiért adják ezeket a felújított franciakulcsokat, fúrószárakat? — Az új ár feléért. — Az sok. Tavaly még kilóra vettük, 20—24 fillérért. — Az akkor volt. Ma már nem lehet. — Megadjuk az új ár 20 szá­zalékát. — Akkor nem eladó. Any­­nyiért mi is fel tudjuk még használni. (Ezt persze, csak amolyan eladói érvelésnek szánták a gyegosok, mert az ilyesmi még a szocialista ke­reskedelemben is megenge­dett.) Így ment az alku, szinte minden darabra. Nem kis ■ *. SllAllKiiKyiAWlOlliRilZiiSllÁiaK Mesterem — aki bevezetett a sak­kozás rejtelmei­be — magas, rö­vidlátó, nagy da­rab ember volt, vagyis a nehézsú­lyú sakkozók kö­zé tartozott. Tes­tének teljes sú­lyával belefeküdt a játszmába, a szék és az asz­tal közé préselte ellenfeleit. A pe­hely- és a kö­­zépsúlyúakat min­dig legyőzte.­­• A teremben né­ma csend. A légy­­zümmölylést is meg lehetne hal­lani. A verseny­zők lélegzet visz­­szafojtva gondol­koznak. Egyik-másik iz­galmában a ha­­­ját, sőt a szemöl­­­dökét borzolja. És egyszerre va­laki fel­ordít. Mi történt? Óh, sem­mi, csak a ciga­retta tüzes vé­geit kapta be... ★ Az egyik mérkő­zésen jól felad­tam a leckét el­lenfelemnek. Na, míg gondolkozik, felállok és sétá­lok egyet a te­remben. Néhány perc múlva visz­­szaültem a táblá­hoz, s rémülten vettem észre, hogy hiányzik a vezérem, pedig azzal akartam mattot adni. Ide­gességemben fel­kiáltottam, mire valaki a vállam­­ra tette a kezét, és szemrehányóan így szólt: — Mit keresel az én asztalom­nál? Megkönnyebbül­ten siettem a he­lyemre, hogy vi­szontlássam ked­ves vezéremet. ★ Az Ikarus sakk­csapata még a Bu­dapest II. osztá­lyú bajnokságban szerepelt, amikor összekerültünk a Vörös Meteor női sakkozóival. Mi, szép szál férfiak, igen magabiztosan ültünk le a táb­lákhoz. „A nők csak nem fognak ki rajtunk”. Megkezdődött a küzdelem, s csak úgy raktuk a fi­gurákat. Azután észrevettük, mi­lyen csinosak ezek a lányok. Vé­gül már jobban tetszettek nekünk, mint a saját ki­rálynőink. Az eredmény már nem is volt kétsé­ges: 8,5:3,5 ará­nyú győzelem — a hölgyek javára. De­­ vigasztalt bennünket, hogy nemcsak a sakko­zók szoktak játsz­mát veszteni a nőkkel szemben. Fábián László IKARUS AZ AUTÓ KÖRÜL A stockholmi kikötő vi­zéből egy 40 évvel ezelőtt a tengerbe esett gépkocsit emeltek ki. Nem kis meg­lepetéssel tapasztalták, hogy a kocsi abroncsa 40 éven át megtartotta a le­vegőt és a porlasztóban is benzin volt, nem víz. Az 1910-ben készült 40 ló­erős Gräf-Stift kocsit a régi autók egy rajongója most megvásárolta. Rómából jelentik: Vitto­rio C. több lövést adott le a kocsiját megelőző autó vezetőjére. A rendőrségen ezzel indokolta tettét: „Én a megengedett maximális sebességgel haladtam, és nem akartam az engem előzni szándékozó vezetőjét kitenni hogy szabálysértést sen el”. kocsi annak, köves- AZ UDVARON Tavasz a télben, avagy: lapáttal a belvizek ellen Előbb-utóbb baj lesz belőle...! Az egykori fékpad és a végszerelde épülete között pi­ciny házikó magas kéményé­ből száll tova a füst. A kör­nyéket fehér lepel takarja, hidegen fúj a szél. Amikor benyitok a házikó­ba, a fűtő éppen salakoz. Kék színű trikóján átüt az izzad­ság, szénporos arcán, hom­lokán gyöngyözik a verejték. A szénbehordó fiú a ros­tély­szerkezet mozga­tó kar­ját emeli-leengedi, ahogy a fűtő parancsolja neki. Van időm körülnézni. Ez a fehérvári új kazánház. Jó két hónapja termeli a gőzt a 370-es típusú mozdonyka­zán. A szén az ajtó mellett van, felette lógnak a fűtő szerszámai, jobbra a kazán­tól, a falnál pad, asztal, a víz­csap közelében polcféle, raj­ta cigaretta, öngyújtó, szap­pan... A falon 1965-ös, ke­mény seprő­ hozta naptár. A levegő kicsit nyomott, száll a pernye, por. — Reggel négyre jövök, de fél 5-kor már ad gőzt — mondja a kazánra mutatva. Együtt nézzük a manómé­iért: a nyomás 2,5 atmoszfé­ra. — Már jöttek az üzemből, meleg van... — És naponta hányszor sa­lakoznak? — Háromszor-ötször... Most rossz a szén, poros, ilyenkor többször­ kell. Ehhez a ros­télyhoz nem minden szén jó... — Már megint baj van a rostéllyal — mondja a fűtő. — Pedig szóltam a tmk-nak, azt mondják, jó. Nem javít­ják meg a leszorítót, kiugrik a helyéről, aztán bajlódhat vele az ember. Magára veszi a vattakabá­tot, aztán egy deszkadarabot megmarkol és leugrik az ak­nába. Alulról ütögeti a ros­télyt, a tűztér alatt próbálja helyreigazítani a szerkezetet. Micsoda hőség lehet ott! És játék a halállal! Ha vélet­lenül leszakad az egész be­rendezés! Szólni vagyok kénytelen, hagyja abba! Még nézni, is rossz... — Sikerült! — bújik elő az aknából a fűtő. Örül az ered­ménynek, pedig kiáltania kellene: tessék azonnal meg­csinálni a rostély­szerkezetet! Helyette szólok én most, így nem lehet kazánt üzemeltet­ni, t. illetékes! Intézkedni kell, még ma!... Bognár János fűtő — vál­tótársa Kovács János — és­­ Ács József szénbehordó, a tél három munkása, becsülettel ellátják szolgálatukat. Az azonban tűrhetetlen állapot, hogy közben testi épségüket kelljen kockáztatniuk. — Heresznyei — Válasz a dolgozónak Miért nem kapnak ásványvizet? A hűtő- és az élezőüzem dol­gozói több ízben panaszkod­tak, hogy nyár vége óta nem kapnak ásványvizet. A munkásellátási osztály jóléti csoportvezetőjének, Fe-­­hérvári Józsefnének tájékozta­tásából megtudtuk, hogy az ásványvíz ellátás országos gond. Szeptemberben ugyan­is a margitszigeti ásványvíz­üzemet leállították, mert az ásványvíz tárolására használt, üvegcsempével bélelt­­hatalmas medence váratlanul megrongá­lódott. A helyreállítás munká­ját hosszú ideig nem vállalta egyetlen egy vállalat sem. A Hétfői Hírek október 26-i lap­száma már arról ír, hogy mégis akadt vállalkozó. Az ás­ványvízüzem azonban még a mai napig sem tud szállítani. Tekintettel arra, hogy a hű­tőüzemben a megfelelő ivóvíz hiánya miatt kapják az ás­ványvizet, és mivel december 29 óta mód nyílt arra, hogy teát osszanak, ideiglenesen ezt adnak a dolgozóknak. Az edző­­műhelyben azonban, ahol hű­sítő ital szükséges, az ásvány­víz helyett még ma sem tud­nak mást adni. KLÁRIKA A BÍRÓ... A „bíró” még nincs 14 éves. Barna haja egye­nesen, egyszerűen jobbra-bal­­ra fésült, beszéde pergő, ha­tározott. A bírónak döntenie kell, sajnos... Megszökött a kislány és visszahozták. A lefolytatott nyomozás, a kihallgatás után a két ügyész és a bíró elé került a szökevény. Ítéletet kell hozni, a haját majdnem tövig le kell vágni. Súlyos büntetés ez és erre majd ta­lán emlékezni fog. — Kellemetlen büntetni — mondja Klárika, a bíró —, de kell. De még jó, hogy jogom van jutalmazni is. A zamárdi intézetből, ahol 260 gyereklány van együtt, bizony nemegyszer megszök­nek, máskor meg más rossza­ságot követnek el. Fegyelme­zetlenséget nem szabad tűrnn. Ha cigarettázik valamelyik lány vagy veszekszik, a bün­tetés nem maradhat el: nem nézheti meg a tévében az „Angyal Bandi” legújabb ka­landjait. Ez is súlyos bünte­tés, mert izgulnak rajta és szórakoznak. De hogy miért izgulnak, azt a bíró nem tud­ja, mert szerinte úgyis lehet tudni, hogy mi fog történni. Sokkal érdekesebbek az élet­rajzi filmek, meg a Jókai tör­ténetei. A jutalmazási jogával is él­ni kívánt a Klári bíró és be­vezette azt a rendszert, hogy aki jól tanul, az egy-egy re­mek feleletéért megnézhet egy tv-előadást. Ezt a mód­szert azonban abba kellett hagyni, mert csakhamar vád­lott lett a bíróból, ráfogták, hogy ezt azért találta ki, hogy ő nézhesse a tévét, mert a legjobb tanulók közé tarto­zik. A zamárdi kis világnak teljes önkormányzata van. Zárt életet élnek és bizony ez nem könnyű. Klárika, akiről újságunkban többször írtunk, akit a nőbizottság segítsége­ivel helyeztek el a megbom­lott idegrendszerű apa mellől az intézetbe, már több mint fél éve ott van, és tisztségek­ben nagyon hamar előrelé­pett, az osztály rajvezető­helyettese lett, ami azt jelen­ti, hogy az osztályfőnök he­lyettese. De mindez nem zár­ta ki azt, hogy neki is meg kellett küzdenie önmagával . Elkényeztetett kislány voltam a nagymamánál — mondja —, és itt bent sokan vagyunk. Az osztályunkban 14 évtől 18 évesekig, és bizony idegesek a lányok és én is. Nyáron nem volta­k idege­sek, mert a Balatonhoz me­hettek fürödni. A tél azonban bezárta őket a szobába, alig találnak maguknak szórako­zást. — Mindent megkaptunk... és­­mégis. Ha nem jöttem vol­na most haza, nem is tudom, mi lett volna. Karácsonyra jött haza. A villanyszerelőüzem brigádjá­nak dolgozóihoz. Az ünnepe­ket Kis Józseféknél, Kerepe­sen töltötte. Kiseknek két gye­rekük van, szívesen látták a harmadikat is. Ez volt az ott­hona, ez nyugtatja meg, és ad újra kedvet ahhoz, hogy visz­­szamenjen és tovább tanuljon és foglalkozzon a többivel. Igen, mert foglalkozik a többivel. Határozott egyéni­ség, nem elégszik meg azzal, hogy a maga körülményeit te­gye jobbá, hanem másokon is akar segíteni. Néha türelmet­len. Ahogy az osztályfőnöke mondta: arrogáns a többiek­kel szemben. De úgy sajnál­ja azokat, a nagyon tehetsé­ges, értékes gyereklánytársait, akik a gyengébb jeleműek befolyása alá kerülnek. — Miért várod, hogy a töb­biek megváltozzanak, előbb neked kell leszokni a hibáid­ról — figyelmeztette az osz­tályfőnöknő. És Klárika akar, makacsul küzd önmaga ellen is, mert idegrendszere a családi meg­próbáltatások hatására meg­gyengült. És nem múltak el az évek nyomtalanul, bár­mennyire is fiatal. Foglalkozni kell, s lekötni önmagát. Most a Légy jó mindhaláligra készülnek, ab­ban ő lesz Valikó tanár úr. Az osztályban kamarakórusuk is van, ha vendég jön, csak őket hívják, velük „reprezen­tálnak”. A nyolcadik osztályt végzi most az általános iskolában — és tervez. A villanyszerelő­­műhely dolgozói segíteni akar­nak neki. — Mi azt szeretnénk, ha ta­nulna tovább — mondja Kis József. — Ha sikerül felhe­lyeztetni Pestre, egy intézetbe, akkor ott, ha nem, akkor va­lahogy másképpen. Végezze el a technikumot, amit szeretne és aztán ide jöhetne a gyárba dolgozni. A kislány gépipari techni­kumot szeretne végezni, az is­kolában a politechnikai okta­tások alatt megszerette a gé­peket. Kláriról most kis közösség gondoskodik és ő éppen ezért érzi azt, hogy hozzájuk tar­tozik. — Az intézetben 260­ felé osztják a nevelők, a tanárok a szeretetet, ahol nekem nyit­va hagyják az ajtót, oda be­megyek és ahol szeretnek, ott otthon is vagyok. Gerendás Ferenc Újévi iiilmz — Borzasztó! Ez az év is jól kezdődik. Drágább lett a telefonérme. — Mi az, talán gyűjtőd? — Ne bosszants! Csökkent a reálbérem! — Sajnállak öregem, de az enyém ugyanezért emelke­dett... — Csodálom az ideológiádat. Vagy ez az abszolút relati­vitás? — Miért? Ha neked szabad sírni, én miért nem örülhetek? — Látom, nálad legtisztább öröm a káröröm. — No, no öregem, te sem beszélnél így, ha nem felüle­tesen szemlélnéd az esemé­nyeket. Van neked fogalmad, hány hatvan fillérembe került naponta a Mancika, a Kla­­pácsné, a Lajosék, a Birge Tóni bácsi és a Gyurika? — Na, látod, mos­t mindez már többe kerül neked is... — Tévedsz, mint mindig! Én ezentúl gazdagabb leszek. — Mert drágábban telefo­nálsz? — Mondtam, hogy tévedsz. A hatvan filléreket soha nem számoltam, de a forintokat már nem fogom kidobni. — És a Mancikát sem hí­vod fel? — Nem én! Inkább el­szem feleségül. — Végre! Gratulálok .. — Igazán örülsz neki? — Hogyne. Ezentúl ér, kapok majd vonalat.­ ­kova Január 14-én kezdődi a fotószakkör előadássorozata Legutóbbi lapszámunkban közöltük, hogy a fotószakkör előadássorozatot rendez a kor­­s­zerű fotózás és a kidolgozás technikájának problémáiról, legújabb eredményeiről. Most közöljük, hogy az előadássoro­zat nem január 11-én, hanem január 14-én kezdődik. A fotoszakkör az üzem vala­mennyi dolgozóját­­ meghív­­­az előadásokra. Jelentkezz január 10-ig lehet.

Next