Ikarus, 1965 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1965-01-06 / 1. szám
1965. JANUÁR 6. Akik megfogták Az idén ne hagyjuk az év végére... Nem év elején, hanem csak a harmadik negyedév végén jött az igazgatói utasítás, hogy még az idén, 1964- ben. Legalább egymillió forinttal csökkenteni kell a szerszámkészletet. Veszélyben az önköltségi terv! Elúszik a nyereségrészesedés! A gyártóeszköz-gazdálkodási osztály és a gyego-raktár dolgozói akcióba kezdtek. Ma már tudjuk: nem egy-, hanem közel hárommillió forint értékű — évek óta haszontalanul heverő — különböző szerszámot adtak el év végébe! Eladóki azonban sokféleképpen lehet. A másét könnyen elfecsérelheti az ember a vásárban. „Vigyék, ahogy tudják, potom áron!” Ha azonban munkát, gondot, leleményességet igényelt, míg a Jármű Ktszszel sikerült 30 661 forintos vásárt kötni. A két termelő-szövetkezet is vásárolt több mint 15 000 forintért a használt szerszámokból. A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat pedig 341 000 forintért vett át felújított munkaeszközöket. (A MÉH — mint régen — a huszadrészét sem fizette volna az összegnek.) A Gépkereskedelmi Vállalat ezenkívül kétmillió 173 ezer forint értékben vett át forgácsoló- és kézi szerszámokat, amelyek többsége már tíz éve hevert az Ikarusban. Annak idején megrendeltük ................................................. ezeket, de mire megérkeztek, akkorra a konstrukció megváltozott, és soha többé nem lehetett használni az újonnan beszerzett szerszámokat. Az értékesítés — az azzal járó munka — több héten át tartott. A közel hárommilliós bevétel, az önköltség ilyen mértékű csökkentése, a gyego dolgozóinak köszönhető. Túlóráztak, túlóradíj nélkül hiszen az év vége rohamosan közeledett, s december 31-ig az összeg jóváírásának is meg kellett történnie. A rozsdás, poros szerszámokat elő kellett szedni, öszszegyűjtögetni a raktárak, a polcok rejtőkeiből, Piringer Tibor, Markos Zsigmondné és Szecsei Ferencné végezte. A gazdálkodók — Szilágyi Józsefné, Schütter Richárdné, Domán Béla és Varga Ernő osztályvezető, Nyúl János raktárvezető szintén kivették részüket a munkából. S ha már elmondtuk mindezt, ide kívánkozik az is, hogy a gyegy dolgozói év közben is sokat tettek az önköltség csökkentéséért. Tudjuk, hogy égyak feladatuk a teljesen elhasználódott szerszámok értékesítése a MÉH-nél. Ezen belül az ő kötelességükké tette a vállalat vezetősége az elkopott Tirolit vágókorongok kazánházi elégetését is. Ezeket a műanyagszálas, 400 milliméter átmérőjű import korongokat — drága valutáért — Ausztriából szerzi be a gyár. Mikor az átmérőjük már 200 mm-re kopott, akkor várt rájuk a tűzhalál a kazánban, mert senki sem tudta, mire lehetne ezeket még felhasználni. A gyego egyik dolgozója — szabad idejében — fehér asztalnál, baráti társaságban találkozott az ÉM Építési Gépgyártó Vállalat embereivel. Beszélgetés közben kiderült, hogy ők az egyik célgépen fel tudják használni a 200 mm-es vagy ennél kisebb átmérőjű korongokat is. — Mennyiért adná darabját az Ikarus? — kérdezték. — Hát mennyit ér nektek? Végül megszületett az egyezség az Ikarus és az ÉM vállalata között: 45 forintért adjuk el a korongok darabját. Az első tétel 400 korong volt (az utolsó pillanatban hozták vissza a kazánházból), ezért tehát 18 000 forintot kaptunk. Az ÉM vállalata is jól járt, mert valutát takarított meg. Azóta évenként kétszer szállítunk kopott vágókorongot, hasonló tételben. Az új esztendőben még inkább takarékoskodnunk kell. S ez nemcsak a gyego dolgozóinak feladata. Kovács József a sajátomat kínálom, alkuszom megtisztítani, újjávarázsolni, szépen becsomagolni, külön . . ..... „ . .. ben a vevők rá sem néztek minden fillérre. Nos, a két volna. Ebben a munkában és fél milliónál is többet kisereskedtek a raktári kiadók: tevő összeg ilyen alkudozás ! Tóbiás Zoltánná, Elek Sánkövetkeztében folyt be az ólomé, Kopjári Károlyné és Ikarus számlájára. fóbián Béláné. Az adminiszter közös vagyont nem rációs munka oroszlánrészét lehet, végszükség esetén sem, elkótyavetyélni — ezt értették meg a gyego dolgozói. Milyen vevőket találtak? A cserebökényi Népszabadság Tsz-t, az Egyesült Jármű Ktsz-t, a XVI. kerületi Aranykalász Tsz-t, és természetesen a legnagyobb vevő a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat volt. — Mennyiért adják ezeket a felújított franciakulcsokat, fúrószárakat? — Az új ár feléért. — Az sok. Tavaly még kilóra vettük, 20—24 fillérért. — Az akkor volt. Ma már nem lehet. — Megadjuk az új ár 20 százalékát. — Akkor nem eladó. Anynyiért mi is fel tudjuk még használni. (Ezt persze, csak amolyan eladói érvelésnek szánták a gyegosok, mert az ilyesmi még a szocialista kereskedelemben is megengedett.) Így ment az alku, szinte minden darabra. Nem kis ■ *. SllAllKiiKyiAWlOlliRilZiiSllÁiaK Mesterem — aki bevezetett a sakkozás rejtelmeibe — magas, rövidlátó, nagy darab ember volt, vagyis a nehézsúlyú sakkozók közé tartozott. Testének teljes súlyával belefeküdt a játszmába, a szék és az asztal közé préselte ellenfeleit. A pehely- és a középsúlyúakat mindig legyőzte.• A teremben néma csend. A légyzümmölylést is meg lehetne hallani. A versenyzők lélegzet viszszafojtva gondolkoznak. Egyik-másik izgalmában a haját, sőt a szemöldökét borzolja. És egyszerre valaki felordít. Mi történt? Óh, semmi, csak a cigaretta tüzes végeit kapta be... ★ Az egyik mérkőzésen jól feladtam a leckét ellenfelemnek. Na, míg gondolkozik, felállok és sétálok egyet a teremben. Néhány perc múlva viszszaültem a táblához, s rémülten vettem észre, hogy hiányzik a vezérem, pedig azzal akartam mattot adni. Idegességemben felkiáltottam, mire valaki a vállamra tette a kezét, és szemrehányóan így szólt: — Mit keresel az én asztalomnál? Megkönnyebbülten siettem a helyemre, hogy viszontlássam kedves vezéremet. ★ Az Ikarus sakkcsapata még a Budapest II. osztályú bajnokságban szerepelt, amikor összekerültünk a Vörös Meteor női sakkozóival. Mi, szép szál férfiak, igen magabiztosan ültünk le a táblákhoz. „A nők csak nem fognak ki rajtunk”. Megkezdődött a küzdelem, s csak úgy raktuk a figurákat. Azután észrevettük, milyen csinosak ezek a lányok. Végül már jobban tetszettek nekünk, mint a saját királynőink. Az eredmény már nem is volt kétséges: 8,5:3,5 arányú győzelem — a hölgyek javára. De vigasztalt bennünket, hogy nemcsak a sakkozók szoktak játszmát veszteni a nőkkel szemben. Fábián László IKARUS AZ AUTÓ KÖRÜL A stockholmi kikötő vizéből egy 40 évvel ezelőtt a tengerbe esett gépkocsit emeltek ki. Nem kis meglepetéssel tapasztalták, hogy a kocsi abroncsa 40 éven át megtartotta a levegőt és a porlasztóban is benzin volt, nem víz. Az 1910-ben készült 40 lóerős Gräf-Stift kocsit a régi autók egy rajongója most megvásárolta. Rómából jelentik: Vittorio C. több lövést adott le a kocsiját megelőző autó vezetőjére. A rendőrségen ezzel indokolta tettét: „Én a megengedett maximális sebességgel haladtam, és nem akartam az engem előzni szándékozó vezetőjét kitenni hogy szabálysértést sen el”. kocsi annak, köves- AZ UDVARON Tavasz a télben, avagy: lapáttal a belvizek ellen Előbb-utóbb baj lesz belőle...! Az egykori fékpad és a végszerelde épülete között piciny házikó magas kéményéből száll tova a füst. A környéket fehér lepel takarja, hidegen fúj a szél. Amikor benyitok a házikóba, a fűtő éppen salakoz. Kék színű trikóján átüt az izzadság, szénporos arcán, homlokán gyöngyözik a verejték. A szénbehordó fiú a rostélyszerkezet mozgató karját emeli-leengedi, ahogy a fűtő parancsolja neki. Van időm körülnézni. Ez a fehérvári új kazánház. Jó két hónapja termeli a gőzt a 370-es típusú mozdonykazán. A szén az ajtó mellett van, felette lógnak a fűtő szerszámai, jobbra a kazántól, a falnál pad, asztal, a vízcsap közelében polcféle, rajta cigaretta, öngyújtó, szappan... A falon 1965-ös, kemény seprő hozta naptár. A levegő kicsit nyomott, száll a pernye, por. — Reggel négyre jövök, de fél 5-kor már ad gőzt — mondja a kazánra mutatva. Együtt nézzük a manóméiért: a nyomás 2,5 atmoszféra. — Már jöttek az üzemből, meleg van... — És naponta hányszor salakoznak? — Háromszor-ötször... Most rossz a szén, poros, ilyenkor többször kell. Ehhez a rostélyhoz nem minden szén jó... — Már megint baj van a rostéllyal — mondja a fűtő. — Pedig szóltam a tmk-nak, azt mondják, jó. Nem javítják meg a leszorítót, kiugrik a helyéről, aztán bajlódhat vele az ember. Magára veszi a vattakabátot, aztán egy deszkadarabot megmarkol és leugrik az aknába. Alulról ütögeti a rostélyt, a tűztér alatt próbálja helyreigazítani a szerkezetet. Micsoda hőség lehet ott! És játék a halállal! Ha véletlenül leszakad az egész berendezés! Szólni vagyok kénytelen, hagyja abba! Még nézni, is rossz... — Sikerült! — bújik elő az aknából a fűtő. Örül az eredménynek, pedig kiáltania kellene: tessék azonnal megcsinálni a rostélyszerkezetet! Helyette szólok én most, így nem lehet kazánt üzemeltetni, t. illetékes! Intézkedni kell, még ma!... Bognár János fűtő — váltótársa Kovács János — és Ács József szénbehordó, a tél három munkása, becsülettel ellátják szolgálatukat. Az azonban tűrhetetlen állapot, hogy közben testi épségüket kelljen kockáztatniuk. — Heresznyei — Válasz a dolgozónak Miért nem kapnak ásványvizet? A hűtő- és az élezőüzem dolgozói több ízben panaszkodtak, hogy nyár vége óta nem kapnak ásványvizet. A munkásellátási osztály jóléti csoportvezetőjének, Fe-hérvári Józsefnének tájékoztatásából megtudtuk, hogy az ásványvíz ellátás országos gond. Szeptemberben ugyanis a margitszigeti ásványvízüzemet leállították, mert az ásványvíz tárolására használt, üvegcsempével bélelthatalmas medence váratlanul megrongálódott. A helyreállítás munkáját hosszú ideig nem vállalta egyetlen egy vállalat sem. A Hétfői Hírek október 26-i lapszáma már arról ír, hogy mégis akadt vállalkozó. Az ásványvízüzem azonban még a mai napig sem tud szállítani. Tekintettel arra, hogy a hűtőüzemben a megfelelő ivóvíz hiánya miatt kapják az ásványvizet, és mivel december 29 óta mód nyílt arra, hogy teát osszanak, ideiglenesen ezt adnak a dolgozóknak. Az edzőműhelyben azonban, ahol hűsítő ital szükséges, az ásványvíz helyett még ma sem tudnak mást adni. KLÁRIKA A BÍRÓ... A „bíró” még nincs 14 éves. Barna haja egyenesen, egyszerűen jobbra-balra fésült, beszéde pergő, határozott. A bírónak döntenie kell, sajnos... Megszökött a kislány és visszahozták. A lefolytatott nyomozás, a kihallgatás után a két ügyész és a bíró elé került a szökevény. Ítéletet kell hozni, a haját majdnem tövig le kell vágni. Súlyos büntetés ez és erre majd talán emlékezni fog. — Kellemetlen büntetni — mondja Klárika, a bíró —, de kell. De még jó, hogy jogom van jutalmazni is. A zamárdi intézetből, ahol 260 gyereklány van együtt, bizony nemegyszer megszöknek, máskor meg más rosszaságot követnek el. Fegyelmezetlenséget nem szabad tűrnn. Ha cigarettázik valamelyik lány vagy veszekszik, a büntetés nem maradhat el: nem nézheti meg a tévében az „Angyal Bandi” legújabb kalandjait. Ez is súlyos büntetés, mert izgulnak rajta és szórakoznak. De hogy miért izgulnak, azt a bíró nem tudja, mert szerinte úgyis lehet tudni, hogy mi fog történni. Sokkal érdekesebbek az életrajzi filmek, meg a Jókai történetei. A jutalmazási jogával is élni kívánt a Klári bíró és bevezette azt a rendszert, hogy aki jól tanul, az egy-egy remek feleletéért megnézhet egy tv-előadást. Ezt a módszert azonban abba kellett hagyni, mert csakhamar vádlott lett a bíróból, ráfogták, hogy ezt azért találta ki, hogy ő nézhesse a tévét, mert a legjobb tanulók közé tartozik. A zamárdi kis világnak teljes önkormányzata van. Zárt életet élnek és bizony ez nem könnyű. Klárika, akiről újságunkban többször írtunk, akit a nőbizottság segítségeivel helyeztek el a megbomlott idegrendszerű apa mellől az intézetbe, már több mint fél éve ott van, és tisztségekben nagyon hamar előrelépett, az osztály rajvezetőhelyettese lett, ami azt jelenti, hogy az osztályfőnök helyettese. De mindez nem zárta ki azt, hogy neki is meg kellett küzdenie önmagával . Elkényeztetett kislány voltam a nagymamánál — mondja —, és itt bent sokan vagyunk. Az osztályunkban 14 évtől 18 évesekig, és bizony idegesek a lányok és én is. Nyáron nem voltak idegesek, mert a Balatonhoz mehettek fürödni. A tél azonban bezárta őket a szobába, alig találnak maguknak szórakozást. — Mindent megkaptunk... ésmégis. Ha nem jöttem volna most haza, nem is tudom, mi lett volna. Karácsonyra jött haza. A villanyszerelőüzem brigádjának dolgozóihoz. Az ünnepeket Kis Józseféknél, Kerepesen töltötte. Kiseknek két gyerekük van, szívesen látták a harmadikat is. Ez volt az otthona, ez nyugtatja meg, és ad újra kedvet ahhoz, hogy viszszamenjen és tovább tanuljon és foglalkozzon a többivel. Igen, mert foglalkozik a többivel. Határozott egyéniség, nem elégszik meg azzal, hogy a maga körülményeit tegye jobbá, hanem másokon is akar segíteni. Néha türelmetlen. Ahogy az osztályfőnöke mondta: arrogáns a többiekkel szemben. De úgy sajnálja azokat, a nagyon tehetséges, értékes gyereklánytársait, akik a gyengébb jeleműek befolyása alá kerülnek. — Miért várod, hogy a többiek megváltozzanak, előbb neked kell leszokni a hibáidról — figyelmeztette az osztályfőnöknő. És Klárika akar, makacsul küzd önmaga ellen is, mert idegrendszere a családi megpróbáltatások hatására meggyengült. És nem múltak el az évek nyomtalanul, bármennyire is fiatal. Foglalkozni kell, s lekötni önmagát. Most a Légy jó mindhaláligra készülnek, abban ő lesz Valikó tanár úr. Az osztályban kamarakórusuk is van, ha vendég jön, csak őket hívják, velük „reprezentálnak”. A nyolcadik osztályt végzi most az általános iskolában — és tervez. A villanyszerelőműhely dolgozói segíteni akarnak neki. — Mi azt szeretnénk, ha tanulna tovább — mondja Kis József. — Ha sikerül felhelyeztetni Pestre, egy intézetbe, akkor ott, ha nem, akkor valahogy másképpen. Végezze el a technikumot, amit szeretne és aztán ide jöhetne a gyárba dolgozni. A kislány gépipari technikumot szeretne végezni, az iskolában a politechnikai oktatások alatt megszerette a gépeket. Kláriról most kis közösség gondoskodik és ő éppen ezért érzi azt, hogy hozzájuk tartozik. — Az intézetben 260 felé osztják a nevelők, a tanárok a szeretetet, ahol nekem nyitva hagyják az ajtót, oda bemegyek és ahol szeretnek, ott otthon is vagyok. Gerendás Ferenc Újévi iiilmz — Borzasztó! Ez az év is jól kezdődik. Drágább lett a telefonérme. — Mi az, talán gyűjtőd? — Ne bosszants! Csökkent a reálbérem! — Sajnállak öregem, de az enyém ugyanezért emelkedett... — Csodálom az ideológiádat. Vagy ez az abszolút relativitás? — Miért? Ha neked szabad sírni, én miért nem örülhetek? — Látom, nálad legtisztább öröm a káröröm. — No, no öregem, te sem beszélnél így, ha nem felületesen szemlélnéd az eseményeket. Van neked fogalmad, hány hatvan fillérembe került naponta a Mancika, a Klapácsné, a Lajosék, a Birge Tóni bácsi és a Gyurika? — Na, látod, most mindez már többe kerül neked is... — Tévedsz, mint mindig! Én ezentúl gazdagabb leszek. — Mert drágábban telefonálsz? — Mondtam, hogy tévedsz. A hatvan filléreket soha nem számoltam, de a forintokat már nem fogom kidobni. — És a Mancikát sem hívod fel? — Nem én! Inkább elszem feleségül. — Végre! Gratulálok .. — Igazán örülsz neki? — Hogyne. Ezentúl ér, kapok majd vonalat. kova Január 14-én kezdődi a fotószakkör előadássorozata Legutóbbi lapszámunkban közöltük, hogy a fotószakkör előadássorozatot rendez a korszerű fotózás és a kidolgozás technikájának problémáiról, legújabb eredményeiről. Most közöljük, hogy az előadássorozat nem január 11-én, hanem január 14-én kezdődik. A fotoszakkör az üzem valamennyi dolgozóját meghívaz előadásokra. Jelentkezz január 10-ig lehet.