Intézeti Szemle 10. (1977.)
EMLÉKEZÉS NAGY JÁNOSRA /1929 - 1976/ Döbbenten és szívünkben mély fájdalommal vettük a váratlan és tragikus hírt, hogy a jó Vezető, a kedves kolléga, mindnyájunk jó barátja örökre eltávozott körünkből. A múló idő sem segít bennünket abban, hogy ez alkotó ereje teljében elhunyt munkatársunk elvesztése feletti bánatunk enyhüljön; munkássága érlelődő gyümölcseivel naponként találkozunk Intézetünkben. Csak 7 rövid esztendőt töltött közöttünk mint a Természettudományi Szekció vezetője, de ezalatt sikerült megteremtenie azt a légkört, amely a szervezett alkotómunka végzéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ezen fáradozott akkor is, amikor halála előtt alig egy héttel nála gyűltünk össze közvetlen munkatársai ,hogy az új kollégák is megismerhessék ezt a családias hangulatú munkaközösséget, melynek jelszava :egymás kölcsönös segítése volt. Tiszta szívvel tudott örülni az apró sikereknek is, s éppen e legutolsó közös találkozás sikere adta neki a reményt, hogy az új tanév - jó kezdet után - eredményes is lesz. Gondjait titkolta, nem akart másokat ezekkel terhelni, de örömét igyekezett megosztani. A Sors kegyetlen iróniája talán, hogy ezt az utolsó reményt még megoszthatta velünk, de a siker gyümölcseit már nem élvezhette. Magát nem kímélve fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy az oktatás ügye - melynek elhivatott és lelkes zászlóvivője volt - előbbre jusson. A tanyai iskola tanítójának rögös, de állandóan felfelé ívelő útja volt az Ő útja, melyen mint kilométerkövek ott állnak értékes, a tanulóifjúságot segítő, a természet titkainak megismerésébe bevezető tankönyvei, a tanárkollégák részére írt módszertani munkái, a fizika törvényeit megismertető kísérletei.