Intézeti Szemle 10. (1977.)
Búcsú Ritától "Nem őszinte a szép szó." /Lao Ce: Tso Te king/ A tanév vége táján hallottuk a szomorú hírt: dr.Králl Gézáné, intézetünk volt tendre fiatalon, negyven éves korában meghalt. A szívünket elszorító érzés nem az egy pillanatra magába merülő ember megilletődése volt, hanem az őszinte és mély fájdalomé, amely ez igazi veszteség lélekbe markoló felismeréséből fakad. Ritának ismertük meg, kedves, szerény fiatal asszonyként, amikor 1970 őszén intézetünkben kezdett tanítani. Nagy örömmel, kíváncsi érdeklődéssel, a rá annyira jellemző szorgalommal és pontossággal, tervekkel tele kezdte a munkát. Pedig nem volt kezdő., Jlár egyetemi hallgató korában tudományos szinten foglalkozott nyelvészeti problémákkal, a nyelvészeti tudományos diákkör alapító tagja volt. Cikkei, tanulmányai jelentek meg. 1961-től 1966-ig a szófiai egyetemen magyar lektorként dolgozott, jegyzetet írt, a Magyar Kulturális Intézet nyelvtanfolyamét vezette. Mi, kollégái hamarosan megszerettük, sokan barátaivá is lettünk az évek során. Tudtuk, hogy apró gyerekeiért aggódó, őket jóságoan és okosan nevelő édesanya, tanítványai gondját megértő meleg szívű pedegógus, szakmájában elmélyedni kívánó nyelvész, de mindenekelőtt őszinte szeretetet sugárzó ember. Nem volt könnyű élete. Gyakran kellett áldozatot vállania, de panasz nélkül tette. Harmonikusan élt, példát mutatott arra, hogyan lehet teljességet adni a családban és a munkahelyen, s mi tanulhattunk tőle odaadást, emberséget. Amikor betegsége megakadályoztat abban, hogy tovább taníthasson, akkor sem szakadt el tőlünk. Amíg tehette, eljárt ez egyetemi postgraduális tanfolyamra, tudományos terveiről beszélt, minden érdekelte, ami az intézetben történt. S amikor meglátogattuk, nem magáról, a gyerekeiről mesélt, a mi életünkről érdeklődött. Feledhetetlen mindenkit megnyerő kedvessége, mely nem külső zománc volt, ott érződött benne a szív őszinte melege. Veszteségünk nagyságát talán nem is tudjuk lemérni, csak ösztönösen érezzük, annyi színtől, értéktől, melegségtől búcsúzunk. A fájó üresség marad csak.