Intézeti Szemle 10. (1977.)

Búcsú Ritától "Nem őszinte a szép szó." /Lao Ce: Tso Te king/ A tanév vége táján hallottuk a szomorú hírt: dr.Králl Gézáné, intézetünk volt tendre fiatalon, negyven éves korában meghalt. A szívünket elszorító érzés nem az egy pillanatra magába merülő em­ber megilletődése volt, hanem az őszinte és mély fájdalomé, amely ez igazi veszteség lélekbe markoló felismeréséből fakad. Ritának ismertük meg, kedves, szerény fiatal asszonyként, ami­kor 1970 őszén intézetünkben kezdett tanítani. Nagy örömmel, kí­váncsi érdeklődéssel, a rá annyira jellemző szorgalommal és pontos­sággal, tervekkel tele kezdte a munkát. Pedig nem volt kezdő., Jlár egyetemi hallgató korában tudományos szinten foglalkozott nyelvé­szeti problémákkal, a nyelvészeti tudományos diákkör alapító tag­ja volt. Cikkei, tanulmányai jelentek meg. 1961-től 1966-ig a szó­fiai egyetemen magyar lektorként dolgozott, jegyzetet írt, a Ma­gyar Kulturális Intézet nyelvtanfolyamét vezette. Mi, kollégái hamarosan megszerettük, sokan barátaivá is lettünk az évek során. Tudtuk, hogy apró gyerekeiért aggódó, őket jóságo­an és okosan nevelő édesanya, tanítványai gondját megértő meleg szívű pedegógus, szakmájában elmélyedni kívánó nyelvész, de mindenekelőtt őszinte szeretetet sugárzó ember. Nem volt könnyű élete. Gyakran kellett áldozatot vállania, de panasz nélkül tette. Harmonikusan élt, példát mutatott arra, hogyan lehet teljességet adni a családban és a munkahelyen, s mi tanulhat­tunk tőle odaadást, emberséget. Amikor betegsége megakadályoztat abban, hogy tovább taníthasson, akkor sem szakadt el tőlünk. Amíg tehette, eljárt ez egyetemi post­graduális tanfolyamra, tudományos terveiről beszélt, minden érde­kelte, ami az intézetben történt. S amikor meglátogattuk, nem ma­gáról, a gyerekeiről mesélt, a mi életünkről érdeklődött. Feledhetetlen mindenkit megnyerő kedvessége, mely nem külső zo­mánc volt, ott érződött benne a szív őszinte melege. Veszteségünk nagyságát talán nem is tudjuk lemérni, csak ösztönösen érezzük, annyi színtől, értéktől, melegségtől búcsúzunk. A fájó üresség ma­rad csak.

Next