Ipargazdaság, 1959 (11. évfolyam, 1-8. szám)

1959-04-01 / 1. szám

IPARGAZDASÁG * 3 Úgy vélem, az elmondottakból kitűnik, hogy a tervek realitásának fenti értelmezése nem jelentheti a tervezés óvatosságát, a jelen­legi termelési módszerekhez való leragadást. Ezt azért nem árt hangsúlyozni, mert a legutóbbi időkben nem egy helyen — a múlt irreálisan feszített terveinek reakciójaként és a „realitás“ álruhájába bújtatva, számos területen jelentke­zett a termelés belső tartalékának elrejtése, a tervteljesítés túlbiztosítása. (Ebben szerepet játszott az anyagi ösztönzési módszerek néhány kisebb hibája és torzulása is.) Túlzottan óvatos, laza terv túlteljesítése ugyanis nem jár és nem is járhat ugyanolyan gazdasági effektussal, és az ország fejlődése szempontjából is kevesebbet jelent, mint egy reális terv egyszerű teljsítése. Ha a következő időszak problémáit vizsgál­juk, azt állapíthatjuk meg, hogy a népgazdaság fejlesztésének mértékét befolyásoló tényezők között számos olyan jellegű van, amelynek ked­vező irányba való változtatása elsőrendű ipar­­gazdasági feladat. A fejlődésünket bizonyos fokig korlátozó ilyen tényezők közül szerintem a legfontosabbak: a) az építkezések terjedel­mére, költségeire és az építkezések határidőire vonatkozó megállapítások; b) az export- és im­portforgalom növelésének reális lehetőségei va­lamint c) a meglevő termelőkapacitások kihasz­nálásának és az elvégzendő beruházások haté­konyságának hatásai. Ezek a körülmények be­folyásolják a termelés volumenét, a termelé­kenység növelésének lehetőségeit és ezzel az életszínvonal növelésének lehetőségeit is.­­Ez­úttal nem térek ki annak az ütemet döntő mó­don befolyásoló kölcsönhatásnak az elemzésére, amely a szocialista iparosítás foka és a nagy­üzemi szocialista mezőgazdaság kialakulása között fennáll.­ Várjon egyszer s mindenkorra megváltoz­­tathatatlanok-e ezek a körülmények? Nyilvánvalóan, ha minden műszaki és köz­­gazdasági erőt ezeknek a korlátoknak ledönté­sére, vagy legalábbis szélesebbre tárására for­dítjuk, ha a munkástömegek kezdeményezését helyes irányba állítjuk, nagyságrendi változást tudunk elérni mindezeken a területeken. Meg­győződésem, hogy a fejlődés említett szűk ke­resztmetszete megszüntetésében az ipargazda­ság, a műszaki értelmiségnek most induló, a technika és a közgazdaságtan érintkező terüle­teit művelő folyóirata is hasznos és előremu­tató szerepet játszhat. A fentebb említett, három legfontosabb szűk keresztmetszet feloldása, az építkezések meggyorsítása és korszerűsítése, a külkereske­delmi forgalom és a baráti országokkal való gazdasági együttműködés növelése, valamint a beruházási tevékenység hatékonyságának növe­lése a figyelmet egy irányba terelik — a mű­szaki fejlődés meggyorsítása irányába. Nem is lehet kétséges, hogy a mai értelemben szűknek vélt építési kapacitás és az ily módon megha­tározott korlátozott építési lehetőség csak az adott építési technológia színvonalán nem kielé­gítő. Mihelyt az építőmunka nagyobb kon­centrálását és az építési időtartam lényeges meggyorsítását lehetővé tevő új építőanyago­kat, a felhasználásukat biztosító gépi berende­zéseket és új építési technológiát alkalmazzuk majd, az építkezések nagyságrendjét is jelen­tősen növelni lehet. Mihelyt a létesítendő új üzemekben és a meglevő gyáraink rekonstruk­ciójánál a korszerű technika színvonalán álló technológiát valósítunk meg, elszakadva a meg­szokottól és elavulttól (nem is beszélve arról, ha a beruházásainknál az építkezési és a gépi berendezés egymáshoz való arányát a gépi be­rendezés javára eltoljuk), beruházásaink gyü­mölcsözőbbé válnak. Nem kétséges, ha a ter­melés gyártmányösszetételében növeljük a leg­korszerűbb gyártmányok arányát, lerövidítve a kifejlesztés időtartamát, a külkereskedelmi ér­tékesítés lehetősége megnő és javul egyúttal a kivitel gazdaságossága is. Az ipar legkülönbözőbb területein kidolgo­zás alatt állnak gyártmányfejlesztési progra­mok, amelyek azt eredményezik, hogy korszerű gépek, műanyagok, műszálak és egyéb új gyárt­mányok termelésére fogunk rátérni. Ugyanak­kor azonban a műszaki fejlődés másik oldala, a technológia fejlesztése viszonylag elmaradt. A különböző elképzelésekben gyakran a régi technika megújítása, vagy tökéletesítése szere­pel, új, nagyságrendileg hatékonyabb technoló­gia bevezetése helyett. Így például annak elle­nére, hogy szerszámgépállományunk 4/5 része forgácsológép és Vs része forgácsmentes meg­munkáló gép, a múlt évben és a jelen évben be­hozott, illetve behozatalra előirányzott szer­­számgép-impor 3/4 része továbbra is forgácsoló­­gépekből áll. A technológiai fejlesztés tervezé­sét a következő időszakban éppen ezek miatt a hiányosságok miatt előtérbe kell helyezni. Meg­levő üzemeink gépparkját úgy célszerű rekon­struálni (erre is üzemenként terveket kell ké­szíteni), hogy a géppark kicserélése, megújítása ne általában a régi technológiának új gépeken való reprodukálását jelentse, hanem, ahol csak lehet, az egész termelő folyamat modern, ter­melékenyebb technológiára való átállítását te­gye lehetővé. A technológia fejlesztésének kérdését nem lehet és nem szabad kizárólag egy üzem szem­szögéből nézni, mivel az esetek túlnyomó több­ségénél egy vállalaton, de esetleg egy iparágon belül sem dönthető el a fejlesztés népgazdasági hatékonysága, célszerűsége. A gépiparban pél­dául a haladott technológiák, amelyek magas termelékenységet, nagy anyagmegtakarítást és az üzemterület jobb kihasználását eredménye­zik, lényeges minőségi követelményeket, sőt új anyagok iránti igényt is támasztanak a kohá­szattal és a vegyiparral szemben, sőt olyan ipar­ágakkal szemben is, mint a kerámiaipar. Ha-

Next