Ipargazdaság, 1966 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

vételét tételezi fel és indokolja. Természetesen ezen túlmenőleg — a kérdés jellegénél fogva — a bé­rezéssel kapcsolatos alapvető, elvi döntések bizo­nyos köre a legfelsőbb vállalati vezetés hatáskö­rébe tartozik. Ösztönzőbb bérezési formák bevezetésével kap­csolatban az iparvállalatnál négy alapvető kérdés­­csoportot kell megvizsgálni: 1. az anyagi ösztönzés tárgyának meghatáro­zása a legfontosabb vállalati tervfeladatokkal és­ célokkal összhangban; 2. az anyagi ösztönzés formájának és területei­nek meghatározása az előzővel kölcsönhatásban; 3. az anyagi ösztönzés irányának, mértékének konkretizálása az elérhető gazdasági eredmény és a többletbérkihatás optimumának megállapításával kapcsolatban; 4. az anyagi ösztönzés módjának és szervezeti megoldásainak meghatározása, az előbbiekkel össz­hangban. Az első kérdéscsoport: mire ösztönözzünk? Me­lyek az iparvállalat súlyponti gazdasági céljai, terv­feladata, amelynek realizálása érdekében az anyagi ösztönzés hatékonysága növelendő? A kérdés vizsgálata és a döntés előkészítése nézetem szerint elsősorban tervgazdasági szemlé­­­­letet tételez fel és ez irányú vállalati funkciókat érint. A tervező szervek birtokában vannak a válla­lat tárgyévi és perspektivikus tervfeladatait tartal­mazó részletes dokumentációk, ők ismerik legjob­ban, hogy a tervfeladatok teljesítéséhez a tervutasí­tások és eszközmutatók milyen keretet, lehetőséget biztosítanak; a terv- és mutatószámrendszer milyen gazdasági döntési, választási lehetőséget ad a válla­lat számára folyó tevékenységi körének, az eszkö­zök felhasználási mértékének, távlati fejlődési irá­nyának meghatározására; mit írnak elő központilag és mit határoz meg, vagy befolyásol a vállalati döntés; mindezzel kapcsolatban a tervrendszer végrehajtott és várható módosítása milyen változá­sokat fog hozni a konkrét vállalati gyakorlatban. Mindezekre a kérdésekre csak tervgazdasági szem­lélet és szakismeret adhat feleletet. Ezen túlmenő­leg­ a vállalat központi tervező szerve dolgozza ki, vagy ismeri legjobban a vállalati terv gazdasági egységekre való lebontását, időszakokra való üte­mezését. Termelési-műszaki oldalról viszont a terv­feladatok végrehajtási lehetőségeivel a realizáló gazdasági egység tud leginkább számolni. Ezért akár centralizált, akár decentralizált a vállalaton belüli tervezés, a tervek műszaki-gazdasági meg­alapozása és a végrehajtás érdekében megvalósí­tandó anyagi ösztönzés tárgyának meghatározása­kor az érintett gazdasági egység véleményére, ész­revételeire a tervező szerveknek támaszkodniuk kell. A második kérdéscsoport: milyen formában, milyen munkaterületeken ösztönözzünk? A vizsgá­lat és a gazdasági döntés előkészítése véleményem szerint elsősorban munkaügyi szemléletet tételez fel és ez irányú vállalati funkciókat érint. Munka­ügyi tapasztalatok és szakismeret alapján mérle­gelendő, hol célszerű vállalaton belül az ösztönzés hatékonyságának növelése, és ez milyen konkrét bérformán, teljesítménykövetelményen keresztül közelíthető meg. A harmadik kérdéscsoport: milyen irányban, mértékben ösztönözzünk az optimális gazdasági eredmény elérése érdekében? Annak vizsgálata és megítélése, hogy milyen többletbér-ráfordítással realizálható az optimálisnak tartott, számszerűsít­hető eredményjavulás, költségcsökkenés, üzemgaz­dasági szemléletet, szakismereteket tételez fel és ezirányú vállalati funkciókat érint. A többletbérki­hatás forrásának megteremtése — a fentiekkel köl­csönhatásban — viszont olyan bérgazdálkodási fel­adat, amely számos vállalati szervezetben a munka­ügyi apparátus hatáskörébe utalt funkció, így ezen a ponton az üzemgazdasági és munkaügyi gazdál­kodási szempontok egyidejű érvényesítése különö­sen előtérbe kerül. A negyedik kérdéscsoport: Az ösztönzőbb bérfor­mákat hogyan, milyen szervezeti megoldásokkal vezessük be? Hogyan teremtsük meg a teljesít­mény-mérhetőség, értékelés, bizonylatolás, elszá­molás lehetőségét? Az elérhető gazdasági eredmény és a fentiekkel járó többletmunka arányban áll-e egymással; az esetleges többletmunka új szervezeti, ügyvitelszervezési megoldásokkal hogyan küszö­bölhető ki? E kérdések vizsgálata, előkészítése, megoldása szervezői szemléletet, ismereteket téte­lez fel, szervezői hatáskörbe tartozik. Az anyagi ösztönzés hatékonyságának növelése vállalaton belül tehát négy vállalati szervezet szemléletének, szempontjainak és szakismereteinek komplex egyesítését igényli. Emellett természetesen nem hagyható figyelmen kívül a termelési-műszaki oldal, a fő kérdések vonatkozásában az érintett gazdasági egység, munkaterület véleménye. Ezért az anyagi ösztönzéssel kapcsolatos érdemi és meg­alapozott vállalati döntések csak olyan szervezeti szinten születhetnek, ahol a fenti komplex szem­pontok összhangba hozhatók, kölcsönhatásban mérlegelhetők,­­ a gazdasági mechanizmus vár­ható reformjaival és a vállalati önállóság kiterjesz­tésével összhangban. A vállalaton belül azonban csak egyetlen funk­cionális szervezet (főosztály vagy osztály) lehet gazdája, felelőse az anyagi ösztönzés kérdéseinek, az ezzel kapcsolatos felsőbb szintű döntések előké­szítésének. Egyetlen szervezeten belül kell meg­valósulnia a sokféle szempont és szakismeret egye­sítésének. Ez szükséges a részfunkciók koordiná­­nálásánál, valamennyi érintett vállalati szervezet szempontjainak egyeztetésénél egyaránt. Hogy ez milyen vállalati főosztály, osztály, vagy egyéb szervezet legyen, az csak a helyi adottságok, a ko­rábban kialakult szervezet funkcióinak célszerű módosítási lehetőségei alapján dönthető el.

Next