Ipargazdaság, 1966 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
vételét tételezi fel és indokolja. Természetesen ezen túlmenőleg — a kérdés jellegénél fogva — a bérezéssel kapcsolatos alapvető, elvi döntések bizonyos köre a legfelsőbb vállalati vezetés hatáskörébe tartozik. Ösztönzőbb bérezési formák bevezetésével kapcsolatban az iparvállalatnál négy alapvető kérdéscsoportot kell megvizsgálni: 1. az anyagi ösztönzés tárgyának meghatározása a legfontosabb vállalati tervfeladatokkal és célokkal összhangban; 2. az anyagi ösztönzés formájának és területeinek meghatározása az előzővel kölcsönhatásban; 3. az anyagi ösztönzés irányának, mértékének konkretizálása az elérhető gazdasági eredmény és a többletbérkihatás optimumának megállapításával kapcsolatban; 4. az anyagi ösztönzés módjának és szervezeti megoldásainak meghatározása, az előbbiekkel összhangban. Az első kérdéscsoport: mire ösztönözzünk? Melyek az iparvállalat súlyponti gazdasági céljai, tervfeladata, amelynek realizálása érdekében az anyagi ösztönzés hatékonysága növelendő? A kérdés vizsgálata és a döntés előkészítése nézetem szerint elsősorban tervgazdasági szemléletet tételez fel és ez irányú vállalati funkciókat érint. A tervező szervek birtokában vannak a vállalat tárgyévi és perspektivikus tervfeladatait tartalmazó részletes dokumentációk, ők ismerik legjobban, hogy a tervfeladatok teljesítéséhez a tervutasítások és eszközmutatók milyen keretet, lehetőséget biztosítanak; a terv- és mutatószámrendszer milyen gazdasági döntési, választási lehetőséget ad a vállalat számára folyó tevékenységi körének, az eszközök felhasználási mértékének, távlati fejlődési irányának meghatározására; mit írnak elő központilag és mit határoz meg, vagy befolyásol a vállalati döntés; mindezzel kapcsolatban a tervrendszer végrehajtott és várható módosítása milyen változásokat fog hozni a konkrét vállalati gyakorlatban. Mindezekre a kérdésekre csak tervgazdasági szemlélet és szakismeret adhat feleletet. Ezen túlmenőleg a vállalat központi tervező szerve dolgozza ki, vagy ismeri legjobban a vállalati terv gazdasági egységekre való lebontását, időszakokra való ütemezését. Termelési-műszaki oldalról viszont a tervfeladatok végrehajtási lehetőségeivel a realizáló gazdasági egység tud leginkább számolni. Ezért akár centralizált, akár decentralizált a vállalaton belüli tervezés, a tervek műszaki-gazdasági megalapozása és a végrehajtás érdekében megvalósítandó anyagi ösztönzés tárgyának meghatározásakor az érintett gazdasági egység véleményére, észrevételeire a tervező szerveknek támaszkodniuk kell. A második kérdéscsoport: milyen formában, milyen munkaterületeken ösztönözzünk? A vizsgálat és a gazdasági döntés előkészítése véleményem szerint elsősorban munkaügyi szemléletet tételez fel és ez irányú vállalati funkciókat érint. Munkaügyi tapasztalatok és szakismeret alapján mérlegelendő, hol célszerű vállalaton belül az ösztönzés hatékonyságának növelése, és ez milyen konkrét bérformán, teljesítménykövetelményen keresztül közelíthető meg. A harmadik kérdéscsoport: milyen irányban, mértékben ösztönözzünk az optimális gazdasági eredmény elérése érdekében? Annak vizsgálata és megítélése, hogy milyen többletbér-ráfordítással realizálható az optimálisnak tartott, számszerűsíthető eredményjavulás, költségcsökkenés, üzemgazdasági szemléletet, szakismereteket tételez fel és ezirányú vállalati funkciókat érint. A többletbérkihatás forrásának megteremtése — a fentiekkel kölcsönhatásban — viszont olyan bérgazdálkodási feladat, amely számos vállalati szervezetben a munkaügyi apparátus hatáskörébe utalt funkció, így ezen a ponton az üzemgazdasági és munkaügyi gazdálkodási szempontok egyidejű érvényesítése különösen előtérbe kerül. A negyedik kérdéscsoport: Az ösztönzőbb bérformákat hogyan, milyen szervezeti megoldásokkal vezessük be? Hogyan teremtsük meg a teljesítmény-mérhetőség, értékelés, bizonylatolás, elszámolás lehetőségét? Az elérhető gazdasági eredmény és a fentiekkel járó többletmunka arányban áll-e egymással; az esetleges többletmunka új szervezeti, ügyvitelszervezési megoldásokkal hogyan küszöbölhető ki? E kérdések vizsgálata, előkészítése, megoldása szervezői szemléletet, ismereteket tételez fel, szervezői hatáskörbe tartozik. Az anyagi ösztönzés hatékonyságának növelése vállalaton belül tehát négy vállalati szervezet szemléletének, szempontjainak és szakismereteinek komplex egyesítését igényli. Emellett természetesen nem hagyható figyelmen kívül a termelési-műszaki oldal, a fő kérdések vonatkozásában az érintett gazdasági egység, munkaterület véleménye. Ezért az anyagi ösztönzéssel kapcsolatos érdemi és megalapozott vállalati döntések csak olyan szervezeti szinten születhetnek, ahol a fenti komplex szempontok összhangba hozhatók, kölcsönhatásban mérlegelhetők, a gazdasági mechanizmus várható reformjaival és a vállalati önállóság kiterjesztésével összhangban. A vállalaton belül azonban csak egyetlen funkcionális szervezet (főosztály vagy osztály) lehet gazdája, felelőse az anyagi ösztönzés kérdéseinek, az ezzel kapcsolatos felsőbb szintű döntések előkészítésének. Egyetlen szervezeten belül kell megvalósulnia a sokféle szempont és szakismeret egyesítésének. Ez szükséges a részfunkciók koordinánálásánál, valamennyi érintett vállalati szervezet szempontjainak egyeztetésénél egyaránt. Hogy ez milyen vállalati főosztály, osztály, vagy egyéb szervezet legyen, az csak a helyi adottságok, a korábban kialakult szervezet funkcióinak célszerű módosítási lehetőségei alapján dönthető el.