Ipargazdaság, 1969 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Információ — mindenekelőtt! A közös érdekeltség megteremtésének legelső követelményeként a külkereskedelmi vállalatnak fokoznia kell a piaci információk nyújtását az ipar számára. Ezzel nemcsak az ipari vállalat érdekét, hanem saját érdekét is szolgálja, mert így teszi lehetővé, hogy az ipar megfelelő informáltság alapján ne támasszon vele szemben irreálisan kedvezőtlen követelményeket, akár mint megbízó, akár mint üzlettárs. Természetes, hogy a bizományi viszony esetében jelentkezhet leginkább a külkereskedelmi vállalat ellenérdekeltsége az információk nyújtásában is. Ugyanis — rövid távon — érdeke az, hogy minél lazább limit árakban egyezhessen meg, és hogy információi, vagy azok késleltetései is ezt szolgálják. Ez azonban tartós jó kapcsolat esetén nem érvényesülhet. A jól dolgozó külkereskedelemnek tulajdonképpen olyan felderítő szerepe van az iparfejlesztési és termelési akciók (beruházási és termelési programok) kialakítása előtt, mint a harcászatban a felderítésnek a hadműveletek előtt. Miként itt a felderítésnek meg kell előznie az akciókat, ugyanígy van ez a kereskedelem és az ipar együttműködésében is. Vagyis, helytelen, ha előbb alakítják ki az ipari akciók programját, és utólag keresik — esetleg válogatva — azok alátámasztásához a kereskedelem piaci információit. Helyes az, ha a kereskedelem által nyújtott reális piaci információk talajából nőnek ki a gazdaságilag reális ipari elképzelések (utóbbiba értve a kutatások és a technológiai fejlesztések beindítását is). A felderítést természetesen nemcsak ismert, hanem ismeretlen terepen is kell végezni, és főként nem véletlenszerűen, hanem részben a felderítők saját koncepciói szerinti irányban, részben pedig az akciók végzésére hivatott egységek kívánsága szerint. E tekintetben van még objektív nehézség a külkereskedelmi tevékenységben, a vegyipari fejlesztő tevékenységek előkészítése terén. A külkereskedelmi vállalatok általában csak azokról a területekről tudnak jó információt nyújtani, ahol már üzletet kötöttek, vagy éppen kötnek. Viszont az ipar részéről sok jó műszaki fejlesztési elképzelés, valamint ezek alapján megvalósítható jó export és nemzetközi munkamegosztás lehetősége általában olyan új gondolatként jelentkezik, amihez rendszerint új fajta anyagszükségletek, új fajta berendezések és új fajta termékek kapcsolódnak. Az ezekről szükséges külkereskedelmi információknak ma nincs igazi állandó gazdája nálunk. A fejlett országokban sem a kereskedelmi vállalatok, hanem általában az engineering irodák foglalkoznak ezzel. Ezt a jelenleg fennálló nehézséget nem szabad szem elől tévesztenünk, és különböző szervek (külkereskedelmi vállalatok, tervező és kutató intézetek, irodák, valamint a Vegyipari Fejlesztési Egyesülés) egyelőre provizórikus, majd egyre szervezettebbé teendő együttműködésével, különböző módszerekkel — egyelőre részmegoldásokkal — fokozatosan meg kell szüntetni. Ilyennek tekintjük pl. — a külkereskedelmi vállalatok alkalmi kérdezésén kívül — a vegyipari világpiaci árjegyzék időnkénti megjelentetését, valamint a vegyipari berendezésekre (illetve beruházásokra) és technológiákra vonatkozó általános — nemcsak a már elhatározott beruházásokhoz kapcsolódó — piackutatás szervezett beindítását. Ezek már folyamatban vannak. Az információk tárgyilagosságának biztosítása érdekében az a helyes, ha azok elfogadhatóságának megítélése — még az ipari vezetés részéről is — az ipari elképzelések kialakítása előtt, azoktól függetlenül történik. Ezért nem tartjuk helyesnek azt, ha valamely kidolgozott ipari elképzelés (fejlesztési koncepció, beruházási program, távlati terv stb.) megvitatásával egyidejűleg történik az azok alapjául vett piaci információk helyességének megítélése. Ilyenkor ugyanis az ipar részéről kialakított főként műszaki jellegű elképzelések befolyásolják a piaci információk megítélésének objektivitását. Ezért jó pl. a vegyipar legáltalánosabb külkereskedelmi vállalatának, a CHEMOLIMPEX-nek az a kialakuló gyakorlata, hogy piaci helyzet jelentéseit az érdekelt ipari vezetőkkel kibővített ügyvezetőségi ülésen megvitatja. Hasonló módon kellene eljárni a Konjunktúra és Piackutató Intézet által készítendő távlati prognózisok tekintetében is. Nagyon fontos kérdés az, hogy a piaci információknak mennyi idővel kell megelőznie az ipari tevékenységet. Általános hiba volt eddig, hogy a kereskedelem pillanatnyi helyzet szerint ítélt és arra azonnal várt reagálást az ipartól. Gyakran, mire az ipar a kereskedelmi információk alapján kialakította a termelést, elmúlt azok aktualitása. A külkereskedelmi vállalatok rövid távon (általában egy éves távlatban, de legfeljebb két-három évvel előre) derítik fel a piaci helyzeteket, az ipar pedig túl hosszú távon (közepes nagyságrendű beruházásoknál leghamarabb négy—öt év alatt) alkalmazkodik ezekhez. E hiba szemléltetésére szolgáljon az alábbi ismertetés: Egy gyógyszergyár 1958. I. negyedévében benyújtott a Beruházási Bankhoz kérelmet középlejáratú hitelre, hogy ezzel egyik cikkének termelését négyszeresére növelhesse. Gazdaságosságának bizonyítását 12 $/kg-os deviza árra alapozta. Kérelmében a következőket írta: ,,a termék önköltsége már I. év II. negyedévére (tehát még a bővítés előtt) feltétlenül 10 $ alá csökken” . .. ,,A kivitelezés várható befejezési határideje 1958. szeptember 30.” Ezzel szemben a tények az 1. ábrán bemutatott grafikon szerint alakultak. Feltehetően a gondolat felmerülésének éve 1956 volt, amikor előző évi tényszámként 120 állt rendelkezésre. A beruházást megalapozó elemző tanulmány készítői nyilván ezt az adatot kapták kiindulásul és ők ezt használták a hitelkérelem 1958-i benyújtásakor is, amikor ez az adat már rég elavult. Arról persze abban az időszakban még szó sem volt, hogy prognosztizálni is kellene az adatokat, legalább az első teljes ütemű évre vonatkozólag. Másik példa a közelmúltból: Készült egy fejlesztési tanulmány 1967. április 30-án. Ez a gazdaságossági számításainál az ,,Oil Paint and Drug Reporter” c. amerikai folyóirat 1965. november 22-i árközléseit (amelyek általában az aktuális amerikai belföldi árak) vette alapul. E tanulmányban javasolt beruházás első teljes üzemű