Ipargazdaság, 1974 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
hatásokra. Ezen hatások a vállalatvezetés színvonalával hozhatók összefüggésbe. Ebben a vonatkozásban is említenék néhány példát. Közismert mindnyájunk előtt, hogy egy gazdaság teljesítménye és fejlődési sikerei a vállalatokban folyó szellemi és fizikai alkotó munka minőségétől is függ. Olyannyira így van ez, hogy — legalábbis nem hosszú időszakra vonatkoztatva — a gazdaságpolitika célrendszerében le is kell vonni a vállalati munka eredményeiből adódó következtetéseket és a gazdaságpolitikának az objektív helyzethez alkalmazkodnia kell. Egy nagyon egyszerű összefüggéssel illusztrálnom ezt. A fogyasztási vagy a beruházási célokra fordítható erőforrás egy adott időszakban nem csupán a nemzeti jövedelem nagyságán múlik, hanem például azon is, hogy a nemzeti jövedelemből mennyit kötnek le készletre a termelés és a forgalom folyamataiban. Ennek nagysága azonban a vállalatokban folyó munka és vállalatok közötti kapcsolatok szervezettségi színvonalától függ. Voltaképpen ez vezetési színvonal kérdése (természetesen nemcsak a vállalaton belüli vezetési színvonal függvénye). Szervezési kultúránk és az ezt alátámasztandó intézményi, jogi, irányítási eszközeink elmaradtak korunk követelményeitől. Vállalataink többsége is csak az utóbbi egykét évben kezdi felismerni a szervezés és vezetés tudományos eszközeinek fontosságát. Tudjuk, hogy a gazdaságban a készletek — főként szervezési elmaradottságaink miatt — magasabbak az indokolhatónál, és emiatt nemzeti jövedelmünk egy tekintélyes része állandóan lekötve kívül marad az erőforrások dinamikus és hatékony felhasználásának folyamatain. Vajon vezetési kérdés-e ez? Mindenesetre összefügg a vállalatvezetéssel is és az irányítás vállalaton kívüli szféráival is. A termelési kapcsolatok fejletlensége Egyik legfontosabb problémánk például a vállalatok közötti termelési kapcsolatok közvetlen termelői és a kereskedelem útjain szervezett kapcsolatokról van szó — elmaradottsága. Ez az állapot — ha nem segítünk rajta —egyre több gondot fog okozni a gazdaságpolitikának is, hiszen döntő oka a magas készletigénynek és emiatt a társadalom fejlődése is lelassult. A termelési kapcsolatok ügyét úgy vélem, mind a vállalati vezetésben mind pedig az ágazati irányító szerveknél kitüntetett figyelemmel kellene kezelni. Hasznosnak tartanám, ha vállalati vezetésünk — mindenütt, ahol a termelési kapcsolatoknak nagy szerepe van — átfogó, valamennyi tényezőre kiterjedő elemzést készítene erről a kérdésről, az ágazati irányítás pedig részben ennek, részben saját elemzéseinek alapján összefoglaló következtetésekre jutna a tennivalókat illetően. 4 IPARGAZDASÁG 1974. január A vállalatok munkaerő- és állóeszközgazdálkodása Az állóeszközhasznosítás kielégítő színvonala két alapvető követelményt jelent: egyrészt az időbeli kihasználást — ami a jövedelmezőség és a hatékonyság egyik eleme —, másrészt — ennél is szélesebb értelemben — a termelési költségekben a kor mindenkori hatékonysági normatíváival való azonosulást. A kettő nem automatikusan esik egybe, ami persze gyakran megnehezíti eligazodásunkat. Talán egy példával illusztrálom ezt is. Valamely termelőberendezés időbeni kihasználása teljes lehet, deha ez olyan amortizációs költséggel terheli valamely termelési folyamat eredményét, amely költség az adott időszak hatékonysági követelményeihez képest magasnak ítélhető, akkor az illető termelőberendezések működtetésének hatékonysága nem lesz optimális teljes kihasználás esetén sem. Vagyis az állóeszközök terhei relatíve gazdaságtalanul magasak lehetnek teljes időkihasználás esetén is, ha azokon vagy nem megfelelő értékszínvonalú termelés folyik, vagy e berendezések maguk voltak aránytalanul drágák, amikor beszerezték őket. Mai helyzetünkben e téren a szervezés és a tervezés által feltárható igen nagy tartalékokkal rendelkezünk. Ezek a tartalékok üzemi és népgazdasági szinten egyaránt számottevőek. A helyzetet magyarázó okok természetesen különfélék, de tulajdonképpen igen nagy hányadában a szervezési kultúra és vállalataink vezetésében a stratégiai elemek gyengeségére utalnak. Különösen nagy az a gond, hogy a rossz időkihasználás gyakran együtt jár a működő állóeszközökön termelt termékek alacsony értékszínvonalával, ami érthető módon a termelésben még tovább fokozza az amortizáció viszonylag gazdaságtalanul nagy súlyát, figyelembe véve, hogy a korszerű technika folytán egyre több ágazatban szükségképpen növekvő súlyt kap az amortizáció. Ez is egyik oka annak, hogy termelésünk számos területen nem versenyképes nemzetközi értelemben, és állami támogatást igényel. Ezek a jelenségek egyértelműen nagyon sok esetben a beruházások és a folyamatos termelés rossz szervezettségére, illetve a vállalatvezetés stratégiai jellegének gyengéire utalnak. Hasonló gondolatokat ébreszt a munkaerő gazdálkodás is. Ennek a kérdésnek ugyancsak két oldala van. A legegyszerűbben mérhető oldala az, hogy a működő munkaerő munkaideje optimálisan ki legyen töltve. Sajnos ezt az egyszerű követelményt sem mindenütt oldották meg a munkahelyi és a vállalatközi kooperáció szervezésének gyakori fogyatékosságai miatt. A munkaerő-hasznosítás másik oldalának értelmezése és mérése már bonyolultabb, mert az állóeszközök kihasználásához hasonlóan, ennek is van egy „minőségi’ oldala. Tudniillik az, hogy a munkaerőt milyen értékalkotó-képességre fejlesztik, fejlesztik-e egyáltalán? De ha kifejlesztették, arra is használják-e? Ez persze ismét a vállalatvezetés stratégiai oldalának fejlesztésével függ össze. A munkaerő-hasznosítás bizonyos mutatói az utóbbi években javultak. A termelékenységi mutatóra gondolok elsősorban, hiszen két éve az iparban és a mezőgazdaságban a termelés növekménye