Ipargazdaság, 1989 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

Ez teremthet megfelelő keretet olyan vállalati stratégiák kidolgozásához, amely — figyelembe vé­ve a közgazdasági környezet várható alakulását —, lehetővé tesz olyan előrelépést, amely a ma­gyar gazdaság e teljesítményének érzékelhető ja­vulásához szükséges. Nem arról van tehát szó, hogy a gazdálkodó szervezetek számára a hatékonysági követelmé­nyek egyidejű csökkentése mellett teremtsük meg a termelési tényezőkhöz való hozzájutás feltételeit. Inkább azt tegyük alapelvvé, hogy a gazdálkodó szervezetek az általuk megszerzett termelési té­nyezők felhasználásában maximális önállósággal rendelkezzenek. A gazdaság liberalizálása , a piac aktivizálása Az elmúlt hónapok a gazdaság liberalizálására irá­nyuló elgondolások, valamint az ehhez kapcsol­ható különböző gazdaságpolitikai változatok körüli viták jegyében teltek el. A viták során egyre vi­lágosabbá vált, hogy az előrelépéshez mindenek­előtt a különböző termelési tényezőkhöz (eszközök­höz) való hozzájutás liberalizáltabb formái felé kell elmozdulnunk. Ezzel egyidőben az is egyértel­művé vált, hogy ennek a liberalizációnak csak ak­kor lehet sikere, ha a belföldi gazdálkodási felté­telek reálissá válnak. Egyrészt szigorodnak a gaz­dálkodási követelmények és az adott tényezők megszerzéséhez a gazdálkodó szférának a korábbi­nál hatékonyabb gazdálkodást kell folytatnia. Más­részt azonban az is egyértelmű, hogy a termelés­hez szükséges feltételeknek és eszközöknek időben rendelkezésre kell állniok! Ez természetes, ezt vi­tatni nem lehet. Elengedhetetlen követelmény, hogy a gazdasági érdekeinket hordozó vállalati stratégiák kidolgozá­sát megalapozó, szigorú közgazdasági környezetet létrehozó feltételrendszer konzisztens, összehangolt legyen. Ismeretes, hogy a jövőben az irányítás a gazdasági környezet alakítását elsősorban pénzügyi eszközökkel kívánja vezérelni. Nem tisztázott azon­ban, hogy a kormány milyen munkamegosztást kíván kialakítani a pénzügyi politikán belül, a monetáris és a fiskális szféra között? Nem lehet egyidőben átmenet nélkül szigorítani monetáris eszközökkel, és ezzel párhuzamosan, egy ehhez egyáltalán nem illeszkedő következetlen költség­­vetési politikát folytatni. Ésszerű vállalati straté­gia csak abban az esetben dolgozható ki, ha a gaz­dálkodó szervezet számára világossá és egyértel­művé válik a monetáris szféra magatartása, az al­kalmazni kívánt eszközök köre és ezzel párhuza­mosan a várható költségvetési magatartás. Erről az oldalról, ilyen összefüggésben is igazol­ható, alapvető érdekek fűződnek ahhoz, hogy a pénzügyi politikán belül a költségvetési reform megvalósítása és a monetáris szféra aktivizálása ésszerű, korszerű munkamegosztás alapján tör­ténjék. A kormányzati gazdaságirányításnak nem sza­badna pusztán a makroszférában gondolkozni. Az eddigieknél jobban meg kell ismerni a reálfolya-­ IPARI GAZDASÁG másokat, a mikroszférát és a döntésekhez szám­szerű hatásmechanizmus-vizsgálatokat célszerű vé­gezni a gazdálkodó szféra egyes csoportjainál. A gazdaságirányítás oldaláról megfogalmazódik az az igény, hogy a piac orientáló szerepét min­den rendelkezésre álló eszközzel növelnünk kell. Átgondolt piacépítési programok is születtek. A vállalati stratégiák megalapozásához is nélkülöz­hetetlen a piaci viszonyok reális számbavétele. A piac szerepének érdemi növekedése megítélé­sünk szerint alapvetően attól függ, hogy a politika, a társadalom és a kormányzat milyen mértékben képes elviselni és tudomásul venni a piac érték­ítéletét és a piaci hatások jelenleginél erőteljesebb kibontakozását? A piac differenciáló hatásával nyil­vánvalóan minden gazdálkodó szervezetnek szá­molnia kell. Csupán az a kérdés, hogy különböző gazdaságirányítási intézkedések ellentmondásossá­ga miatt ez a piaci orientáció jó vagy rossz irá­nyú szelekciót, illetve szerkezetátalakítást szol­gál-e? A gazdálkodó szervezetek számára nyilvánva­lóan a piac jelent érdemi orientáló eszközt, ahol nem érvényesülnek meghatározó jelleggel az ob­jektív piaci hatásokat korlátozó vagy rosszabb esetben torzító beavatkozások. Olyan piaci viszo­nyokra van tehát szükség, amelyek körülményei között a vállalatok közötti differenciálódás való­ban a hatékonysági különbségek alapján megy végbe és a jól gazdálkodó szervezetek mozgástere, akciórádiusza érzékelhető mértékben bővül. Alap­vető, hogy e bővülési lehetőségre a gazdálkodó szervezetek stabilan számíthassanak. A vállalati stratégia tekintetében kiemelkedő­en fontos a három, ma még meglehetősen elkülö­nülő piac egységesebb kezelése irányában történő elmozdulás. A belső piac fejlődést hordozó szere­pe az elosztási politika mozgásterének alakulásá­tól függ. Mai ismereteink szerint, sem a termelői, sem a fogyasztói piacon nem számíthatunk az ér­tékesítési lehetőségek dinamizálódáshoz szükséges ütemű bővüléssel. A külgazdasági stratégia átgondolása Szocialista export —­ tisztázandó kérdések A szocialista piac és ezen belül különösen a szov­jet—magyar forgalom várható alakulása értéke­sítési lehetőségeink szűkülését vetíti előre. Ez igen bonyolult helyzet kialakulásának veszélyét hor­dozza. A vállalati stratégiák kialakítása szempont­jából távolról sem közömbös, hogy az erőteljesen szocialista piacra orientált magyar gazdaság és ezen belül különösen a feldolgozóipar értékesíté­si lehetőségeinek számottevő szűkülése milyen lé­pések megtételére kényszeríti a gazdaságirányítást, illetve a gazdálkodó szervezeteket? Halaszthatat­lan feladat, hogy a szocialista piac és a belső gaz­dálkodási viszonyok között a megfelelő kapcsolati rendszer kialakuljon. E téren szemléletváltozásra van szükség azért is, hogy a rubelelszámolású for­galommal összefüggő árkiegyenlítési mechaniz­must ne keverjük össze egy szűkebben értelmezett támogatáspolitikával. Világosan látni kell, hogy a gazdálkodó szervezetek számára egyértelmű el­igazításra van szükség a szocialista forgalom vár­ható feltételrendszerét és strukturális változásait 1989. január

Next