Iparpolitikai Tájékoztató, 1981 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1-2. szám
Kedves Olvasóink! Lapunk ebben az esztendőben lép 18. évfolyamába. Ez a csaknem két évtized nagy jelentőségű volt a magyar gazdaságirányítás, és ezen belül az ipar fejlődése tekintetében. Az extenzív gazdálkodás kialakítása, majd az áttérés az intenzív fejlesztésre - ami napjainkban is tart - jellemezték, jellemzik iparunk fejlődését. Az Iparpolitikai Tájékoztató megalapítása óta figyelemmel kísérte e fejlődés korszakait, tájékoztatva a feladatokról, eredményekről, problémákról. Megindításának időszakában elsősorban külföldi szaklapokban megjelent cikkek tömörítvényei és a hazai ipar - az ágazati jellegből adódóan főként a kohó- és gépipar - számára érdekes műszaki és termelési, fejlesztési témakörök kaptak helyet benne. A gazdaságirányítás reformja óta fokozatosan alakítottuk a lap profilját az iparpolitika általános kérdéseinek irányába, és a 70-es évek közepétől egyre inkább érvényesült az a törekvés, hogy minél többoldalú megközelítésben mutassuk be az aktuális gazdasági feladatokat és gondokat. 1979 januárjától folyamatosan és céltudatosan foglalkozunk külkereskedelmi és nemzetközi gazdasági kérdésekkel, majd a hitelpolitika, legújabban pedig a marketingfeladatok témakörei kerültek rendszeresen az olvasó elé. Mindezek a törekvések annak a célnak a szolgálatában álltak, hogy lapunk a hazai iparpolitika, az ipari fejlesztés témáinak fórumává váljon, segítse a vállalati vezetés számára a jobb informálódást, a problémák és feladatok közötti jobb eligazodást. Az Ipari Minisztérium szerepével és tevékenységével kapcsolatban nyilvánosságra került célkitűzések és elképzelések alátámasztják azt a meggyőződésünket, hogy az Iparpolitikai Tájékoztató szerepe és jelentősége növekszik az új ipari vezetés és szervezet kialakítása során. Eddig elsősorban a vállalatoknak nyújtottunk informálódási lehetőséget, közvetítve a központi koncepció feladatait. Továbbra is meg kívánjuk őrizni ezt az irányvonalat, hiszen az iparpolitikára vonatkozó központi iránymutatáshoz alkalmazkodva kialakított vállalati szándékok összessége jelenti lényegében az iparpolitika gyakorlati megvalósulását. Nem közömbös tehát, hogy a központi célkitűzéseknek az ipar egészét érintő részeit szakszerű és lényegre törő elemzések útján ismerik meg a vállalatok vezetői. Egyben jellegzetessé kívánjuk tenni a lap által nyújtott azon lehetőséget, hogy az iparpolitika gyakorlati alakításában meghatározó szerepet betöltő vállalatok a kölcsönös tájékoztatás eszközéül használják lapunk hasábjait, ezzel is előmozdítva az informálódást és a kapcsolatok erősítését. Ezenkívül konkrét vállalati példákkal kívánjuk bemutatni a koncepciók megvalósításának lehetőségeit, eredményeit és nehézségeit. A tapasztalatok egyúttal a minisztériumnak is segítséget nyújtanak munkájában. Határozott szándékunk, hogy az iparpolitikai koncepciók kidolgozásában és megvalósításában - a tájékoztatás sajátos eszközeivel - részt vegyünk, és ezúton szolgáljuk a hazai gazdaság, ezen belül az ipar szelektív fejlődését. Ehhez kérjük mind az Ipari Minisztérium, mind a hozzá tartozó vállalatok vezetőinek és munkatársainak segítségét. A szerkesztő bizottság !