Iparpolitikai Tájékoztató, 1983 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám
Belátható tehát, hogy a mai bérszabályozás aligha felelhet meg a nemzetközi munkamegosztás és verseny igényeit kielégítő elemző módszereknek. Hol van ezek után az a számítás, amely egy adott beruházás tervezésénél az üzemeltetés idejében rendelkezésre álló szakképzett vagy éppen előre kiképzett munkásnak a munkaerőpiacon kialakuló kereslet-kínálat szerinti bérköltségét aprólékosan kiszámítsa, például azt, hogy a belépő új beruházás pótlólagos keresletet hoz létre éppen a használható munkáskezekből. Most már ne is tételezzük fel, hogy egy ilyen beruházásnál a vezető (manager) személyeket is előre választjuk meg és alkudunk meg velük a vállalkozást elősegítő „bérköltségükben". A könyvet olvasva, arra mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, hogy a beruházások üzemeltetési költségeit is előre tervezik (tehát nem adódik majd úgy, ahogyan akkor és ott a körülmények éppen kialakítják). A fajlagos anyag- és energiafelhasználást feltehetően a beruházási technológia biztosítja, az elszámolható amortizációt az adott pénzügyi jogszabályok alapján ki kell használni, ezek után marad az általános költségekre és a bérköltségre jutó rész, ami végül a tiszta nyereséget megszabja. A versenyhelyzetbe való beilleszkedés miatt tehát nem közömbös, hogy a „bérköltséget" milyen létszámmal és milyen szakképzett irányítókkal töltik ki. Az anyagköltség előre tervezése a beruházási koncepciók lényeges eleme. Tulajdonképpen ez az egyik tényezője a beruházás, műszaki fejlesztési indítékának. Szándékosan kell az anyagköltséget említeni, mert itt a minőség, a technológiai alkalmasság, a használati érték és az ezekhez illeszkedő ár, illetve árfeltételek együttes eredője szabja meg a beruházás gazdaságosságát. A kölcsönhatásokat nálunk alig veszik figyelembe. A könyv szerint itt számításba kell venni a beruházással keltett pótlólagos kereslet hatását, a monopol- és kartellkörülményeket, a vertikális profitérdekeltséget (azaz a nagyfogyasztói és a továbbadási engedményeket), a folyamatos ellátás megszerzését, a szállítási költségeket, a raktározási és hitelköltségeket, a belépéssel megváltozó kínálati piacot és így tovább. Az anyagköltség előre tervezésénél a világpiac gyorsuló változásai kétségkívül nagyobb bizonytalanságot jelentenek ma mint régebben. Mégis a viszonylagos világpiaci ármozgások és ártendenciák — éppen mert bizonyos kölcsönhatással rendszeresen számolnak — gyakran pontosabban számíthatók előre, mint nálunk az időszakosan, lépcsőzetesen, de gyakran a tényleges értékarány-változásoktól és az indokolt begyűrűzésektől függetlenül változó beszerzési és értékesítési árak. Külön tanulmányok foglalkoznak a készletgazdálkodással. Nemcsak a készletek utánpótlásával és finanszírozásával kapcsolatos költségeket kell előre kalkulálni, hanem a készletek mozgatásával, közvetlen vagy raktározáson keresztüli felhasználásával, az üzemig és üzemen belüli szállításával kapcsolatos beruházások és üzemköltségek optimuma a számítások iránya. Ha például nem értékén alakul az élőmunkaráfordítás, lehet, hogy az anyagmozgatás beruházási optimuma helytelen képet mutat (azaz élőmunkát kell inkább felhasználni és az elsődleges beruházást megtakarítani vagy fordítva). Jogos az az észrevétel, hogy nálunk a túlzott készletezés eleve olyan biztonsági raktározási igényekkel jár, amely a beruházási létesítmények tekintetében is többletet támaszt (például anyagraktár létesítése készáruraktár helyett). Ilyen finanszírozásokra azonban a mai beruházási tervezés és megvalósítás érzéketlen. Ebből azonban az is következik, hogy a keresleti többlet miatt a felhasználóknak objektíve magasabb készletezésre és anyagmozgatásra, valamint raktárkapacitásra kell berendezkedniük, mint amelyet optimálisan tervezni lehet. Az anyaggazdálkodás kérdéséhez még hozzátartozik, hogy az értékelemzés megkívánja a technológiai fázisonkénti pontos kalkulációt, így a pontos anyagfelhasználás és anyagkezelési költség követhetőségét. Ezt az igényt ma már a számítógépre vitt anyagkönyvelés és az ezzel járó értékkönyvelés is kíséri. Az automatizált technológiák általában optimalizált fajlagos anyagfelhasználást is jelentenek. Ennek következménye az állandó minőség és a pontos szállítási ütemezés. Az automatizált folyamatok jó anyagellátása egyben az optimális költségfelhasználásnak is a záloga. De maga az automatizált folyamat a beruházás eredeti célkitűzése, tehát a gyártási folyamat optimuma már benne volt a beruházási javaslatban (illetve éppen azért készült a beruházás, hogy ezt az optimalizált folyamatot a piac követelményeinek megfelelően megvalósítsa). A beruházás és az üzemeltetés egy cél, amelyet talán csak önmagunknak kell különös hangsúllyal magyaráznunk, azaz a leendő új — másokat megelőző —, alacsonyabb önköltségű, magas nyereséget biztosító technológia miatt határozzák el a beruházást és vizsgálják az így várható kölcsönhatásokat és nem előbb a beruházást azzal, hogy majd csak kialakul valamilyen hazai autark önköltség. Számunkra egyik igen nehezen érthető elemzési kérdés az amortizáció figyelembevétele a költség-haszon elemzésben. Sajátos mechanizmusunkban külön alapnak képzeljük a reprodukciós tartalékot, amelyet jól-rosszul fel kell használni, valami évenként visszatérő kényszerrel és törvényszerűséggel. Beruházásokat tervezünk felülről, a vállalatok is általában nem az alulról jövő igények alapján készítik terveiket és nem a reprodukció jövedelemteremtő, a beruházott va- IPARPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ 1983/12