Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)

2023 / 1. szám - Petőfi

Petőfi Sándor A hegyek közt Ott alant, alant, a mélyben, A kék messzeség ködében, Ott aváros... csak úgy rémlik, Mint a múlt, amelyet félig Átadott immár a lélek A felejtés éjjelének. Kinn vagyok a természetben, Fönn magasra nőtt hegyekben, Magas e hely, itt pihen meg Koronként a vándor felleg, S ha itt volnék éjjelenként, Csillagokkal beszélgetnék. Lenn a völgyben, lenn a mélyben, A kék messzeség ködében, A város távol zat­ában Hagytam gondod, hazám s házam! Ott lenn hagytam minden gondot, Mely szívem fölött borongott , Melynek sötét árnyékában Mint rideg kőszikla álltam. Ne bántsatok, ne bántsatok, Ha egy rövid napot lopok A magam mulatságának, Hisz eleget élek másnak!... Minden lenn maradt, ami bánt, Nem hoztam föl magammal mást, a világgal.” - önértéke éppoly vitathatatlan, miként A hegyek közt költői nyelvének esztétikai minősége, mind az egyik, mind a másik önreflexió mélyebb értel­met nyer, ha felidézzük életraj­zi-történelmi hátterük­et is. Hogyan fonódik össze Petőfi irodalmi életműve politikai tevékenységével? Petőfi politikai szerepkeresésének jó példái a Dicső­séges nagyurak... és A királyokhoz című költeményei. Előbbi már csak azért is megkülönböztetett figyelmet érdemel, mert iskolapéldája annak, hogyan lehet egy mű részleteit politikai célokra felhasználni egészének ismerete nélkül. 1848 márciusában a versnek csak az első fele kerül a pozsonyi országgyűlés követeinek asztalára, s miután az urakat parasztlázadással Csak ami boldogságot ad, Kedvesemet és lantomat. Kedvesem, ki egy személyben Asszony s gyermek, örömében Jön és megyen, pillangót űz, Virágot szed, koszorút fűz, Majd eltűnik, majd előjön; Úgy lebeg a hegytetőkön, Mint egy álom tüneménye, Mint e rengeteg tündére, Én merengve, oh természet, Örök szépségidre nézek, S szemeimnek bámultában Néma, de szent imádság van, Mint felém repeső szivek, Rezgenek a falevelek, S ábrándos suttogásukban Mennyi kedves, szép titok van! Fáktól vagyok körülvéve, S mint édes fia fejére Áldó keze az atyának, Úgy hajolnak rám az ágak. Istenem, de boldog vagyok! Majd, hogy sírva nem fakadok. Zugliget, 1848. szeptember 8. fenyegető strófákkal egyidejűleg elterjed a „rémhír”, mely szerint Petőfi negyvenezer kaszás élére állt, kedvező fordulatot vesz a jobbágykérdés megoldását sürgető törvényjavaslat vitája. A kortársak csak a pozsonyi események után tudhatták meg, hogy a költőnek - aki az idézett versében ezeket a sorokat is leírta: „Nemes urak, ha akartok/ Jőjetek, /Itt a kezünk, nyújtsátok ki / Kezetek." - nem a lázítás, hanem a tör­ténelmi kompromisszum felajánlása volt a célja. Ez a céltudat vezette akkor is, amikor -1848 márciusa végén - ezzel a refrénnel zárta A királyokhoz című költeményének szakaszait: „Nincsen többé szere­tett király!". Érdemes felidézni, miután e verse miatt a „békés forradalom” féltőinek össztüze zúdult rá, a személye elleni sajtóhadjáratra miképpen reagált:

Next