Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - Vass Lajos: Kodály Zoltán közöttünk van

Vass Lajos KODÁLY ZOLTÁN KÖZÖTTÜNK VAN A száz éve született Kodály Zoltán ma Itt van közöttünk. Amióta testben elhagyott bennünket, szelleme egyre inkább beragyogja világunkat. Kecskeméttől Tokióig, Ga­­lántától New Yorkig és Marosszéktől Moszkváig egyre többen emlegetik mesterünket és egyre többet tudnak művészetén keresztül a magyarságul. A szlovákiai magyarság külön számontarthatja, hogy mesterünk hét évet töltött Galántán. Ahogy ő maga nyi­latkozott erről a pozsonyi rádiónak, gyermekkora hét legszebb esztendejét töltötte ott. A galántai gyermekévek, a nagyszombati gimnázium, a zoborvidéki gyűjtőutak nélkül elképzelhetetlen volna a remekművek sorozata, amelyben ott tündöklik a felvidéki magyar népdal. Eme nagy művekből csak a Háry Jánost említsem meg, amelynek majdnem minden dala a Zoborvidékről, Nógrádból, Gömörből, Barsból, Hontból való. Kodály Zoltán él közöttünk. Akik oly boldogok lehetnek, hogy személyesen találkoz­hattak vele, életre szóló élményt zárhattak magukba egyéniségéből, megnyilatkozásai­ból. De akik testben sohase találkozhattak mesterünkkel, művein, írásain, szavain keresztül azok számára is megfogható közelségben van és szelleme tovább hat. S ha mi Kodály Zoltán útját akarjuk járni, akkor nagyon nehéz feladatra vállalkoztunk. Kodály Zoltán nagy, nehéz feladatokat szabott mindnyájunknak. Most, mivel ünneplünk, csak hadd utaljak arra, hogy Kodály nem szerette a fesztiválokat, ünnepeket. Azt mond­ta, hogy ahol fesztiválokat rendeznek, ott rendszerint nincs folyamatos tevékenység, ott a művészeteket rendszerint csak egy-egy naptári napon mutatják be a nagyközön­ségnek. Kodály az énekesek, a muzsikáló emberek világmozgalmát óhajtotta, az éneklő embereket óhajtotta. Azt akarta, hogy hétköznapjaink valósága legyen a művészet és a zene. Ha az ő útját vállaljuk, akkor nekünk nagyon sok feladatunk van ezen a téren. Ma, amikor kiválóan felkészült kórusokat és muzsikusokat hallunk majd, és Önök, akik a nemes és szép zene szomjúságától vezéreltetve jöttek el ide, gondolja­nak arra, hogy még a művelt emberek java része is milyen távol él az igazi zenétől. Kodály Zoltán arra is tanított bennünket, hogy ne csak akármilyen zenével éljünk, hanem a zenéből is csak a legjobbakat és csak a legnagyobb mesterek remekműveit válogassuk. És nemcsak zenére tanított bennünket. Az a mester, aki egyszer leírta és mondta, hogy az általános iskola majd csak akkor tölti be hivatását, ha minden álta­lános iskolában ott lesz az uszoda is, az a mester, aki élete végéig járta a hegyeket és az erdőket, testét is edzette, arra tanított bennünket, hogy eleget tegyünk korunk követelményeinek, testben egészséges embernek kell lennünk, és bennünk kell, hogy lakozzék a zenén kívül a humánum. Ő, aki annyit foglalkozott a zenén kívül az iro­dalommal, a költészettel, mindenkinél jobban példázza nekünk azt, hogy a XX. század milyen embertípust kíván. Ha Kodály útját akarjuk járni, arra fel kell készülnünk, hogy a saját vesztébe rohanó világunk zűrzavarában meg tudjuk különböztetni a frázi­sokat az igéktől. Meg tudjuk különböztetni, hogy mi az, ami előre visz bennünket, és mi az, ami földhöz tipor. Sokat tanultunk Kodálytól, de azt kell leginkább megtanulnunk, hogy dolgozzunk, és mindig többet, mindig jobbat. Ha Kodály útját akarjuk járni, akkor vállalnunk kell a szent Keletet, akkor vállalnunk kell Európát, amely immár több, mint ezer éve hatással van népünkre, kultúránkra, fejlődésünkre. És vállalnunk kell egymást, embe­

Next