Irodalmi Szemle, 1984
1984/3 - NAPLÓ - Koncsol László: Rousseau és a Pilvax között
ESmiPILOS) KONCSOL LÁSZLÓ Rousseau és a Pilvax között A múlt század a tanítvány szerepét rótta Középkelet-Európára. Mindig voltak a történelemben tanító és tanítvány népek, de a XIX. század elejére több okból nagyon tág és mély lett a szakadék országaink s a fejlett nyugat között, s az itt élő népek és nemzetek szellemi vezetői egyre tisztábban látták, hogy a törést csak feszített munkával (ma úgy mondanánk: rohammunkával), vagy a nyitó kép szellemében szólva, gyorsított tanfolyamokon (újabb mai kifejezés: gyorstalpalással) lehetne legalább részben feltölteni. Az ügyben, amelyről a következőkben szó lesz, nemcsak érzelmileg vagyunk érdekeltek. Ők- és dédszüleinkről, az ő gondjaikról, feladataikról és tetteikről, mulasztásaikról és sikereikről fogunk beszélni, mindig szem előtt tartva a való tényt, hogy erényeik és vétkeik a mi helyzetünket is meghatározzák. A problémát ismerjük. A korszerű, városiasodó, polgárosuló, reneszánsz Magyarországot az ozmán hódítás két társadalmi lépcsőfokkal is visszavetette: az ország nagy, túlnyomólag magyarok lakta részét egy rabszolgatartó birodalom nyelte magába. Elődeink esélyeit tovább rontotta, hogy szélsőséges fatalizmusával az izlám eleve fékezi a tudományos és társadalmi haladást. A ki nem irtott vagy el nem hurcolt magyar népesség nagy hányada elpusztult vagy elmenekült, a gazdasági élet és a kultúra elsorvadt, s amikor a török uralom hosszú, véres felszabadító harcok árán megszűnt, néptelen, romos, minden szempontból elmaradott és ájult ország maradt utána. Korunk sokat emlegetett észak-dél problémája, azonos vagy hasonló okokból, a török hódoltság alatt, sőt után is fennállt. Ma is láthatjuk az egykor három részre szakított ország eltérő belső viszonyai által kitermelt különbségeket. Ami pedig a hajdani három országrész gazdasági és kulturális szintkülönbségeit illeti, igaz ugyan, hogy a független Erdély, Felső-Magyarország és Nyugat-Dunántúl előre lépett, de erőinek nagy részét rendszeresen apasztották a török, illetve a Bécs elleni védelmi és vallásháborúk. Ennek ellenére a hódoltság lényegesen módosította a Kárpát-medence belső nemzetiségi arányait: közvetlenül akadályozta a magyarok, s közvetve segítette a nem hódoltsági peremvidékeken élő nemzetiségek szaporodását. A török után keletkezett hatalmi űrben benyomuló osztrák politika az ugyanakkor és nagyjából ugyanúgy terjeszkedő és viselkedő cári Oroszországhoz hasonlóan gyarmatává, nyersanyagforrásává, éléskamrájává és ipari piacává süllyesztette a történelmi Magyarországot, s tudatosan akadályozta gazdasági fejlődését. Emellett erős belpolitikai feszültség volt az osztrák fejedelemség történelmi gyökerű abszolutizmusa és Magyarország szintén történelmi múltú alkotmányos királysága, a vármegyék önkormányzatára épült nemesi demokráciája között. Az uralkodóház a számára kényelmesebb útra, Magyarország kormányzásában is abszolutizmusra, az alkotmány mellőzésére törekedett, s noha ismételten megígérte, hogy alkotmányosan fog uralkodni, idővel kétségtelenné vált, hogy a perszonálunió fenntartásával nem lehet megnyugtató módon rendezni az uralkodóház és a magyar nemesség alkot